2011.07.20. 15:00 – Kovács M. Norbert

Én jól elvagyok így - interjú Josh Winkkel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei Balaton Sound egyik utolsó fellépője a philadelphiai Josh Wink volt, aki a T-Mobile Teraszon még reggel fél hétkor sem akarta befejezni a bulit. A klasszikus technót máig előszeretettel játszó, neves producer és DJ nem először lépett fel nálunk: 1997-ben például egy azóta legendássá vált fellépést tudott maga mögött az akkori E-Playben, ami egybehangzó vélemények szerint nagy hatással volt a hazai elektronikus zenei életre és annak több neves képviselőjére. Többek között erről a buliról is kérdeztük Winket, aki fellépése után, közvetlenül indulása előtt, fáradtan, de nagyon kedélyes hangulatban adott nekünk egy rövid interjút.

Nem úgy tűnt, hogy be akartad fejezni a bulit.

Hát persze, hogy nem akartam, hiszen mindenki élvezte. Nagyon király volt, csináltam is egy videót a közönségről!

Azok közé tartozol, akik régóta a pályán vannak és a mai napig előszeretettel játszanak klasszikus technót is. A fejlődéssel lépést tartasz, de mostanában is gyakran az igazi, autentikus techno-hangzást hallhatjuk tőled.

Pontosan. Ez vagyok én. Amikor DJ-zek, vagy zenét készítek a stúdióban, amennyire csak tudom, igyekszem megtalálni az egyensúlyt a klasszikus és az új hangzások között. Fontos, hogy mindkettő jelen legyen. Most ezen a bulin a közönség is nagyon nyitott volt erre, ezért is alakult ilyen jól az egész.

Mit gondolsz a mostanában trendi hangzásokról az elektronikus tánczenében?

Minden trend kap valamit egy másiktól, az újak a régiektől. Persze, néha még ennek ellenére is elég unalmasak tudnak lenni. Engem egyébként nem igazán érdekel, hogy mi a trendi vagy népszerű. Már olyan régóta vagyok a pályán mint producer és mint DJ, hogy pontosan tudom, amíg tisztában vagyok azzal, hogyan kell az embereket szórakoztatni, addig nem kell feltétlenül minimált, vagy az éppen aktuális akármit játszanom, hogy felpörögjön a közönség. És én jól elvagyok így.

Itt nálunk máig legendás egy régi, budapesti, E-Playbeli fellépésed. Emlékszel rá?

Hát persze! Azt hiszem 1997-ben volt, és tényleg hatalmas bulit csaptunk! Az egy időszak kezdete volt Magyarországon, egy olyan party, amire, azt hiszem, nem igazán számítottak itt az emberek. Nagyon jól összejöttek a dolgok, hiszen megvolt még a vibrálás a részemről és a közönség részéről is. Mostanában már teljesen más a helyzet. Az emberek elvárják a hatalmas bulikat, a nagynevű DJ-ket, konkrét elképzeléseik vannak arról, hogy mit akarnak hallani. Akkor viszont még a kezdeti ártatlansággal álltak hozzá ehhez az egészhez. Ez pedig igazán fantasztikus érzés volt!

 

A továbbiakban pedig itt van két videó Wink szettjének végéről:

Az iménti videóból a készítő pont Wink leghíresebb számát és a buli egyik legjobb pillanatát, az utolsó előttinek játszott Higher State of Consciousness-t vágta ki (08:45-nél), ez a rész itt látható egy másik felvételen, a DJ-pult mellől rögzítve:


interjú house elektronikus techno electro balaton sound elektro josh wink



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása