2011.08.13. 09:00 – _fá_

Amy Winehouse napja lett volna - ezt nézd a Sziget negyedik napján!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nehéz vitába szállni azzal, hogy az idei Sziget negyedik napjára nem éppen a legerősebb programot sikerült összehozni. Ebben komoly szerepe van az idő közben el is hunyt Amy Winehouse-nak, akinek a megüresedett helyére bedobták a Volton már júliusban fellépő Thirty Seconds To Marsot, aminek a koncertjéből már a tavalyi Szigetes egyetlen darab is sok volt a 18 év felettiek többségének.

Lesz viszont Kate Nash-koncert is hatkor, akinek ha nem rontják el a sminkjét, akkor nagyon cuki lány, ráadásul egész jó dalai vannak. Pontosan az a fajta koncert lehet, ami így a fesztivál vége felé, épp jó lesz a megfáradt közönségnek. Gitártörést nem kell várni, és az is valószínű, hogy nem Kate lesz a fesztivál legnagyobb rakenrol arca, de szerencsére nem csak ettől lehet jó egy fellépés.


Utána kezd ugyanúgy a Nagyszínpadon a Kaiser Chiefs, aki most épp a negyedik lemezével próbál kétes sikerrel visszakapaszkodni az első ligába, de az első két albumon így is van annyi instant sláger, ami miatt megéri ismét felidézni másfél óra erejéig a 2000-es évek közepét.

Helyette amúgy belenézhetünk a Lostprophetsbe is, de az majdnem olyan, mintha Jared Letoékat néznénk meg, csak valamivel emlékezetesebb dalokkal. Itt ízlésünktől függően végigemózhatjuk a Thirty Seconds To Marsot ugyebár, vagy esetleg elemhetünk pihenni, ugyanis komoly fellépő nem is lép fel ebben az idősávban, kivéve persze ha annak vesszük Goran Bregovicékat a világzenei színpadnál, de ahhoz valószínűleg túl sokszor voltak nálunk, hogy ezt megtegyük.


Ha sikerül eltöltenünk ezt az időt, akkor 1-kor még mindenképp nézzük meg Gaslamp Killert az A38-on, merthogy ő is itt lesz ám. Az első sorban Flying Lotus nevével fémjelzett stílusnak valószínűleg ő a másik legnépszerűbb képviselője, ráadásul még egy olyan egyszerű hippiből is ki tudott csalogatni egy nagyszerű lemezt, mint Gonjasufi. A zárónap szerencsére jóval érdekesebb lesz, szóval próbáljuk meg nem szombaton elinni az utolsó fillérjeinket!


ajánló fesztivál sziget 2011



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása