Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ladytron – Gravity The Seducer
(Nettwerk)
A Ladytron ötödik lemezével eljutott oda, hogy annyira nagyon nem is várta senki, én legalábbis biztos nem rágtam a körmeimet. Na véletlenül sem azért, mert nem voltak mindig egy nagyszerű zenekar, de már a 2001-es bemutatkozó 604 óta annyira a levegőben lógott mindig a zseniális zenekarrá változás lehetősége, hogy egyszerűen elfelejtettem értékelni azt a konstans magas színvonalat, amit épp tíz éve produkálnak. A Gravity The Seducert hallva jöttem rá először, hogy valószínűleg a Ladytron az elmúlt évtized legmegbízhatóbb zenekara. Soha nem sikerült nekik klasszikus lemezt összehozni, minden alkalommal volt legalább 2-3 töltelékdal, de a nevükkel kapcsolatban soha nem jutott eszembe semmi negatív – leszámítva talán azt a kissé félresikerült soproni koncertet három éve, de az is inkább unalmas volt, mint rossz.
A legközelebb a zseniálishoz 2005-ben járt a liverpooli kvartett, akkor adták ki a Witching Hourt, amin a Destroy Everything You Touch valószínűleg egy külön fejezet a történetben, annyira lehetetlen belekötni abba a dalba, de azon kívül is tartalmazott pár instant slágert. A legutóbbi Velociferónál 2007-ben már sejthető volt, hogy ebből nem lesz igazi áttörés, azóta pedig csak egy best of jelent meg (amit érdemes meghallgatni, mert tényleg sikerült rá a Ladytron legjobb dalait összeválogatni).
Az interjúkban bőszen ígérgették, hogy változtatni akarnak, új színeket hozni a Ladytron nagyon markánsan szóló elektropopjába. Ez nagyjából az élő hangszerek valamivel sűrűbb használatában merül ki. A nyitó White Elephant tangóharmonikája tényleg meglepetés erejével hathat, de azért elég gyorsan tisztázódnak a dolgok, a Ladytron ugyanúgy az űrhangzású szintipopra esküszik, mint az eddigi tíz évben mindig, és ezt a hatást fokozza Helen Marine és Mira Aroyo fátyolos hangja.
Innen már csak az a kérdés, milyen dalokat sikerült összedobni a jól belőhető stílusba. Olyan szempontból nincs gond, hogy rossz szám nem került fel a Gravity The Seducerre. Annyira nem meglepő módon egy újabb Destroy Everything You Touch-ot sem sikerült írni, ami viszont aggasztóbb, hogy újabb Tomorrow-t vagy Playgirlt sem. Vannak persze kedvencek, de azt tényleg nehéz megindokolni, hogy nekem például miért épp a Ninety Degrees, vagy a Mirage a kedvencem, mert a melléjük állított érvek alapján simán rábökhettem volna bármelyik másik két dalra.
Ez persze tűnhet felesleges fanyalgásnak, pedig szeretem én a Ladytront most is. Bár valószínűleg a Gravity The Seducer a zenekar leggyengébb lemeze, mégsem kidobott idő néha elővenni, hogy aztán legkésőbb fél év múlva már csak a kedvenc trekkek maradjanak meg róla. Már csak azért is, mert egy ennyire felső középkategóriás zenekar megadja azt a megbízhatóságot, amit még az igazán nagy zseniktől sem várhatunk el: kizárt a csalódás.
Ladytron - White Elephant by nettwerkmusicgroup
Ladytron - Ace Of Hz by nettwerkmusicgroup
Ladytron - Ambulances by nettwerkmusicgroup
