Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Magas labda trolloknak - a Lángoló Gitárok kritikusa a saját bőrét viszi vásárra. A lenéző viccelődések és dicsérő kritikák legjobb céltáblájának aposztrofálható néhai Mizantropból deformált, lefaragott - nézőponttól függően letisztult - projekt a már két éve aktívan koncertező Lo-Fi Stereo, akiknek a pályáját legalább annyira mozgatják szerencsés véletlenek, mint tudatos tervezés. Egy dob, egy gitár, homokban megtaposott bakelithangzás, értetlen arcok. A mai nappal pedig két fél-lemez, aminek a garázsos, stoneres, punkos néhol hisztérikusan torzított felét a Lángoló Gitárokon hallhatod először, a másik, amerikai folkot, elektronikát és funkcionális csendet elegyítő másik felét pedig a Quarton. Aztán fogd magad és szedj ingyen cseresznyét a www.lofistereo.com-on. Alább a premier, plusz a zenekari kommentek a dalokhoz.
Talking Backwards
Sok agyalás van általában egy anyag nyitószámával, mi elég hamar rá tudtunk bökni, hogy ez az, mindenféle számító sunyi indokokkal, mint hogy már az első tíz másodpercben jön egy popos felelgetés, gyors egymásutánban a további húsz percet nagyban előrevetítő zakatolással, és azzal a dalszöveggel, amit a mai napig rejtély, hogy a dunaújvárosi koncerteken miért tudnak fejből. Tudomásunk szerint ez az első felvétel. Ritka az ilyen, de tisztán (mármint "tisztán") emlékszünk az első koncertre ahol játszottuk. Sopronban történt, három ember követte figyelemmel, a helynek pedig jövünk egy öltözőtakarítással. Mármint én mindenképp.
Girl You Are Evil
A demagóg szöveg magáért beszél - mindenkinek az életében vannak se veled-se nélküled kapcsolatok, amit adott pillanatban az ember mindig a pokolra kíván, de aztán visszagondolva komikus a felesleges kétoldali műbalhé, amibe sodorni tudja egymást két ember. A dal múzsája köszöni szépe,n jól van egyébként, utolsó információnk szerint Londonban csapol, és elvileg úgy sikerült a tévéből értesülnie az augusztusi lázongásokról, hogy Tottenhamben lakik. Érdekesek lehetnek a napjai. Mindenesetre bár adja magát a párhuzam, a maga out-of-tone gitárjaival és torzbluesos csörömpölésével talán ez az egyetlen White Stripesra emlékeztető dalunk, úgyhogy ha ezt keresed, itt van, ta-dah.
Solitude
A koncertnyitó dal - rögtön bele a közepébe, nincs értelme pöcsölni, aki kint van, majd bejön. Egyébként az egész dupla-féllemezen ez jellemez talán minket legjobban a széles spektrum miatt, amit észrevétlenül lefog, másrészt a szöveg és a zene együtt hozza azt az introvertált de mégis játékos zajolást, amire szerintünk az egész zenekar épül. Illetve ami miatt képtelenek lennénk trendi ingatlanban klipet forgatni lányokkal az ágyban és a medencében, hatalmas fekete autóval, meg gimiből kifelé jövet. Nem azért mert nem szeretjük a lányokat, hanem mert szerintünk nagyon nagy hiba a rokendrolban pénzzel és üres menőzéssel helyettesíteni a fiatalos mérget és szembemenetelt - illetve azért mert nyilván savanyújóskák vagyunk, de mi is szeretnénk fiatal lányokat összenyálazni a kamera kedvéért, így hát savanyú a szőlő.
Believe Believe Believe
Itt kezd el először tényleg borulni a dolog, mind hangzásban, mind szerkezetben. Hátratoltuk az éneket, hogy nagyobb tere legyen a zajolásnak, a közepén van egy hisztizés, a fura váltások, amit valamiért sokkal hamarabb megjegyez a szelektív memoriával megáldott Bence (dobos), mint nyolc kettőnégyet egymás után. Aztán egy két lábbal ugrós szigorkodó break, és vége is mókának, alig két perc, könnyű róla lemaradni egy pisi alatt.
My House
Ez a gimis Bob Dylan-mániából itt ragadt darab a jóleső torzulással a végén az egyik legkorábbi szám a lemezen, tulajdonképp két évig el volt veszve, véletlenül botlottunk bele egy hónapja, teljesen el is feledkeztünk róla. Aztán megint beleszerettünk, és semmiképp sem akartuk lehagyni a lemezről, főleg, hogy ad két perc pihenőt mielőtt aztán megint jön a matematika.
Budapest Drop D Mind
Ilyen formában ezt sem hallhatta még az sem, aki minden koncertünkön kiabálja, hogy "azt a koccintósat!!!!!!". Mire befejeztük a Budapest keverését, megutáltuk a szám elejét, ezért azt levágtuk, és mellétettük a Drop D Mind című ún. koncertslágert, amiben egyedül az a vicces, hogy egy büdös hangot nem éneklünk benne és mégis az lett kicsiny közönségünk számára az, ami a KimNowaknál az Ékszer, vagy a Tankcsapdának a Mennyország Tourist, csak kicsiben. Azért annyi biztos, hogy nem engednek le a színpadról, amíg minimum egyszer nem nyomjuk el. Fasiszták.
Keep Breathing
Hiába mondják az ellenkezőjét, a dolog úgy áll, hogy a Lo-Fi Stereo-ban alapvetően elég kevés a blues - élőben is inkább a feldolgozások kapnak ilyen ízt, de azok is vagy a detroiti garázsbluesra mennek rá, vagy a harmincas évek slide-os, pusztaságos négerzenéire. A Keep Breathing az egyetlen, ahol felvonyít a slide és nyílt hangolású a gitár, de igazából a stílushoz mérten túl technikás dob nem engedi, hogy túlzottan autentikus legyen az összkép - de valójában nem is volt ez cél. Így hát marad Jack White és Noel Gallagher kicsit torz szerelemgyereke egy perc önfeledt zakatolással a végén, utoljára, könnyes szemmel, vágtatva a naplementében, jobbra ki.
A lemez másik fele a Quarton hallható.
