Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Blink-182 - Neighborhoods
(Universal)
Szóval van ez a kaliforniai punk dolog, ami nagyon ment a ‘90-es évek végén és a 2000-es évek elején, aztán elfoglalta az őt megillető sírhelyét. Még a Green Day dobott egy utolsó nagyot az American Idiottal, hogy aztán a hülyegyerekpunk végleg megrekedjen a pop és az emo határmezsgyéjén. Nem tudni, hogy a Blink-182-nak mi is volt pontosan a célja a Neighborhoods-zal, de csak bohócot csináltak magukból, immáron meglett, felnőtt emberként.
Kár lenne ecsetelni a Blink-182 szerepét a zenében, de annyit mindenkinek el kell ismernie, hogy bizony most már felnőtt egy generáció, akiknek ők voltak A rockzenekar tinédzser korukban. Világmegváltás, mélyenszántó ömlengés nem jellemezte őket, csupán három középosztálybeli idióta, akik problémák vagy politikai vélemény híján baromkodásra használták a punkzenét. Ezt lehet szeretni, meg lehet rohadtul gyűlölni is, azért az utóbbi évek pop-punk-emo vonalához hasonlítva, ha csak nagyon kicsit is, de azért van bennük némi pozitívum.
Nem úgy az új Neighborhoods albumukban, ami mellett annyit lehet felhozni, hogy ezen írás vége után többször nem kell meghallgatnom. Nyolc év elteltével ez az első lemezük, de szinte semmiben sem tértek el az előzőtől. Ugyanaz az érzelmeskedő, de egyben monumentálisnak szánt dalfelépítés jellemzi, mint eddig, csak a zenekartagok most már tényleg súlyosan a 40 felé tartanak, és ez már erősen Jared Leto-szindrómaként hat.
Apropó Jared Leto: a Blink-182 énekes-gitárosa Tom DeLonge ugyebár jó ideje saját zenekarán, az Angels And Airwavesen dolgozik, ami jó szándékkal sem nevezhető nagyon pocséknál többnek. Na már most a Blink-182 pontosan ezt a hangzást másolta le az új lemezén. Egy Rolling Stone-os interjúból ki is derül, hogy DeLonge a stadionrock felé próbál haladni, de ebből csak egy ócska 30 Seconds To Mars-kópia sikeredett, ami olyan, mintha az osztály leghülyébb tanulójáról próbálnánk lemásolni a házi feladatot.
Ha kést tartanának a torkomhoz, akkor esetleg a Hearts All Gone dal az, amit ki tudnék emelni ebből a színtelen, szagtalan valamiből, mert ebben legalább annyi kraft van, hogy Travis Barker dobosnak megengedték a tempódiktálást és DeLonge-ot meghagyták a gitár mögött. Ez azért is szomorú, mert bármennyire is megvetett zenekar a Blink-182, Travis Barker bizony még mindig generációjának egyik legjobb dobosa, és szomorú hallani metronóm pontosságú meneteit egy ennyire semmilyen dalokkal teletűzdelt bóvlin.
Az egészben a durva, - bár ódzkodtam ezen információ megosztásától - hogy jómagam is pont abba a generációba tartozom, aki 12-14 évesen simán ronggyá hallgatta az első négy lemezüket, és nagy busa fejjel vigyorgott a szakadt Conversében és ¾-es gatyájában. Azonban hiába a hatalmas nosztalgiafaktor, a Neighborhoods egyszerűen egy élvezhetetlen lemez, tele olyan számokkal, amiket már hallgatása közben elfelejtünk, és minden egyes pillanata csak arcul csapása azon kortársaim gyerekkorának, akiknek nem volt egy törődő bátyjuk, hogy jól hozzájuk vágjon egy Ramones- Dead Kennedys- vagy Misfits-lemezt a ‘90-es évek végén.
A lemez megvásárolható a Bookline.hu-n.
