Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
M83 - Hurry Up, We're Dreaming
(Mute)
Tízedik évéhez és egyúttal hatodik lemezéhez érkezett a francia M83, azaz Anthony Gonzalez zenei projektje, amely nevét az Északi Vízikígyó csillagkép Messier 83 nevű spirálgalaxisáról kapta. Egy évtized bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy az M83 a világ zenerajongóinak tekintélyes hányadát meggyőzze nagyszerűségéről és szakmai rátermettségéről. A két alapítótag közül az egyik, Nicolas Fromageau, egy ideje már Team Ghost nevű másik zenekarával foglalatoskodik, az M83 szekerét tehát a másik fél, Anthony Gonzalez vitte tovább, amely igen jó ütemben fut előre a mai napig. Legújabb lemezén például egyenesen az álmok világának irányába.
A rajongók és szimpatizánsok számára egyaránt remek hír, hogy a Hurry Up, We're Dreaming duplalemeznyi időtartammal örvendezteti meg mindazokat, akiknek egyébként imponál Gonzalez nagyívű, érzelemittas zenei világa. Az életet igenlő, éltető és ünneplő anyag 74 percben ontja magából földtől elrugaszkodott, himnikus fröcsögését, miközben olyan hatásvadász címeket használ, mint például a My Tears Are Becomig a Sea. Az album emelkedettsége továbbra is az elektronikus eszközökkel tarkított cipőbámulós gitárzenei megoldásokban rejlik, miközben végig ott lebeg a honfitárs Air finom és könnyed, a lehető legkevésbé sem tolakodó hatása. A szintetizátorok markánssága olykor egyenesen a chillwave retrospektív, szintipop felé kacsingató szemléletét tükrözi, míg Gonzalez énekében egyenesen a nyolcvanas évek meleg popsztárjainak manírjai köszönnek vissza. Az összkép egyszerűen túlságosan szép, már-már gusztustalanul giccses, mintha a lemez önmagát és fennkölt érzelmeit ünnepelve bevonulna a saját maga által épített diadalkapun, rózsaszirmok százait szórva a bámészkodó barmok táborára. És úgy tűnik, a dolog működni fog, Gonzalez ugyanis vitathatatlanul profin, lenyűgöző szakértelemmel csomagolta erőtlen, gyengécske dallamait. Leleplezni sem egyszerű, de az ember például majd beleőszül, mire végre kibontakozik a finomra hangszerelt Wait refrénje.
A legfájóbb pont, hogy a két korong még csak nem is különül el egymástól: mindkettő dalcsokor kísértetiesen hasonlít a másikra, gyakorlatilag nem egymás kiegészítései, hanem mindössze variánsai. A felhozatal is közel azonos, az első és második CD-n is egyaránt találunk táncparkettre csalogató, könnyed slágereket (Midnight City, OK Pal), hosszúra nyújtott „gyönyörűségeket” (a már említett Wait és a Splendor), ének helyett narrációval megtoldott dalokat (Raconte-Moi Une Histoire, Echoes Of Mine), három-három másfél-kétpercnyi hosszúságú dalfoszlányt (Where The Boats Go, Train To Pluton, When Will You Come Home?; Another Wave From You, Fountains, Klaus I Love You), illetve egy-egy már a címevel is az Animal Collective-re emlékeztető szerzeményt (Soon, My Friend; Year One, One UFO). A legelkeserítőbb mégis az, hogy mivel az album intróval nyit és outróval zár, jól láthatóan egy falatban történő fogyasztásra szánták. Tehát még csak azzal sem könnyíthetünk magunkon, hogy egységenként hallgatjuk a lemezt, mert akkor nem azt a keretes, nyilvánvalóan felvezetett és lezárt élményt kapjuk, amilyet Gonzalez szánt az anyagnak.
Az M83 professzionalizmusát tényleg teljesen fölösleges lenne megkérdőjeleznie bárkinek is, elvégre a Hurry Up, We're Dreaming majd’ minden hangjából árad a szakértelem. A jó dalok és dallamok azonban minden esetben alappillérei egy lemeznek. Amennyiben ezek hiányoznak, márpedig itt hiányoznak, az építmény – ami esetünkben ráadásul egy hatalmas diadalív – könyörtelenül összeomlik. Isten óvja az arra tévelygőket!
