2011.11.24. 15:30 – sixx

Joe Strummerről forgat Julie Delpy

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Clash egykori frontemberéről, Joe Strummerről forgat életrajzi filmet Julie Delpy. A produkció a The Right Profile címet kapta, az együttes 1979-es London Calling című albumának egyik száma nyomán - számolt be a Variety. Delpyt legjobban Strummer és az együttes 1982-es előre eltervezett "eltűnése" érdekelte. Ezt a banda menedzsere eredetileg reklámfogásnak szánta az új album megjelenése és egy turné előtt, de a zenész egy időre tényleg elrejtőzött a nyilvánosság elől, és Franciaországban időzött.

A francia színész és rendező, aki jelenleg éppen Chris Rockkal forgatja a 2 nap New Yorkban című filmet, 2007-ben aratta első nagy nemzetközi sikerét rendezőként a 2 nap Párizsban című romantikus vígjátékkal, amelynek forgatókönyvét is jegyezte és az egyik főszerepét is eljátszotta. Joe Strummer - eredeti nevén John Mellor - az 1970-es években alapította a Clash-t, amely a Sex Pistols mellett a londoni punkrock meghatározó együttese lett. A politika iránt fogékony zenekar Sandinista című 1980-as albumát a nicaraguai baloldali gerillamozgalom ihlette, és számos ügyben demonstrálták baloldali kötődésüket.

Strummer az együttest 1986-os feloszlásáig vezette. Jóval később, 1999-ben hozta létre a The Mescalerost, amelyben haláláig zenélt. Ötven esztendős korában, 2002 karácsonya előtt néhány nappal szívroham következtében hunyt el.


zene film the clash



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása