Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Tegnap este véget ért az aktuális X-Faktor, amivel természetesen egyáltalán nem foglalkoztunk itt, a Lángoló Gitárokon, hiszen ez egy zenei blog, az pedig, bár talán ez nem mindenkinek nyilvánvaló, nem egy zenei műsor. Az X-Faktor tehetségkutatónak még eladható, de alapvetően egy vérbeli tv-show, drámával, sírással, nevetéssel, nagyzolással, ami attól működik annyira, mert a semmiből jött emberek sorsát egyengeti. De ennek az egésznek szinte semmi köze nincs a zenéhez, pláne nem a zene jövőjéhez, ahogy azt a műsor hirdette magáról az évad kb. kétharmadától kezdve. Hogy miért gondoljuk ezt, az lesz itt az alábbiakban részletesen kifejtve.
Legelőször is az X-Faktor a döntőkig még talán annyira sem nevezhető zenei műsornak, mint utána, hiszen addig csak tök ismeretlen embereken lehet röhögni, meglepődni, majd a válogatás kiéleződésekor esetleg szorítani értük. Ez egyenként három, jó esetben négy, alig két perces produkciót jelent, szóval eddig ennyi a zene. Ezután következnek a döntők, ahol a szerkesztők megpróbálnak tematizálni. Minden egyes forduló egy téma köré épül, ilyen a rockzene, a disco, vagy a "slágerlistás dalok" stb. Utóbbi egyébként már csak azért is kellemetlen, mert bármi lehet slágerlistás dal, és a zenei szerkesztők ennek megfelelően olyat is bepakoltak, ami egy album révén volt listán, és ott sem a csúcson. Szóval ezekben és az ezeket előadó énekesekben kéne nekünk, nézőknek megtalálni a zene jövőjét.
Csak hát már a dalválasztásnál elbukik a dolog. A háttéremberek általában vagy az amerikai/brit X-Faktor válogatásait másolják, vagy régi magyar slágereket, rosszabb esetben a zsűritagok projektjeinek, zenekarainak dalait veszik elő, teljes mértékbe kizárva ezzel a néző számára újdonságként ható dalok elhangzásának lehetőségét. A műsorban elejtett megjegyzések alapján egyébként elméletileg a mentorok a felelősek a dalválasztásért, de nehezen hihető, hogy nem fogják a kezüket, lévén a produkció súlyos szerzői díjakat fizet ki az egyes dalokért. Így aztán maradnak a tutira sikeres dalok, nekünk meg erről kellene elhinnünk, hogy ez a zene jövője.
Persze, tehetséges, és sikeres is Adele, de annyi dal, amennyi elhangzott ezekben a műsorokban tőle, már azért kicsit túlzás. Lehet, hogy a Vad Fruttik a zsűrinek nagy felfedezés, de az elénekelt dal majd' két éves, a zenekar meg több mint tíz. Nem lehet vitatni a Queen nagyságát, és egy ilyen lécugrós műsorban öngól lenne nem kijátszani a Freddie Mercury-kártyát, de ha a zene jövőjének gondoljuk magunkat, nem kéne minden esetben ugyanoda visszatérni. Sorolhatnánk, de minek? A dalválasztásokban ez semmiképpen sem a zene jövője, pont.
Hát akkor biztosan a szereplőkre gondolnak a készítők, meg hogy ők jelentik majd jövő zenéjét hazánkban. Nos, jelen évad szereplői közül mindössze egy egyéniség volt, aki hajlamosnak tűnt kinyúlni a ráerőltetett közegből, de neki meg hangja nem volt elég erős, ráadásul éppen egy olyan stílusban működik a legjobban, ami finoman szólva sem nagy reveláció (az, hogy jó-e vagy sem, más kérdés). Baricz Gergőről és a rockabillyről van szó. A többiek tehetségesek, ügyesen énekelnek, de hangszín alapján simán behelyettesíthetők a külföldi zenei mezőnnyel. Van olyan énekes, aki ugyan tényleg nagy felfedezés, és gáz, hogy éppen egy rockénekesnő (aki mit ad isten, éppen ebben a műsorban veszíthette el a zenei hallását) engedte el a kezét, de neki meg az RTL Klubos szerződés lejártával azon nyomban vissza kellene menni zenekarozni (Tarány Tamás).
Aztán van olyan is, akinek ide el sem kellett volna jönnie, mert érezhetően színpadias, megcsinált, tele van manírral, így sokkal inkább a színházban a helye, más kérdés, hogy a műsor nélkül neki sem lenne főszerepe a Madáchban (Muri Enikő). Nem meglepő hát, hogy éppen az X-Faktor közegével leginkább kompatibilis énekes nyert végül tegnap este, aki ugyan szépen énekel, még zeneiség is van benne, de kínkeserves lesz a sorsa a hazai dalszerzőválaszték ismeretében. Mert jó hangok mindig vannak, jó szerzők viszont régóta nincsenek. Összességében tehát nehéz ezekről az arcokról elhinni, hogy ők lennének a zene jövője, mert ennyi ehhez még ebben az országban is kevés.
Még egy ponton lehetne a zene jövője az X-Faktor, és ez a vendégválasztás. Vannak ugye a kötelező volt-faktorosok, meg a kötelező Tóth Gabi, és vannak a nagy öregeknek, akik közül valahogy mindegyiknek van valami aktualitása, az egyiknek jubileumi koncert (KFT), a másiknak friss turné (Omega). Egyébként utóbbi kettő egy időszakban valóban a zene jövőjét jelentette, innovatívak voltak. Kóbor Jánost mondjuk jó lenne egy alig egy éves nyilatkozatával szembesíteni, de nem leszünk ennyire rosszmájúak. Az X-Faktor szerkesztői az egyik adásban egyébként nagyon büszkén jelentették be, hogy egy underground zenekart is meghívtak, és hát az tény, hogy a többihez képest legalább a Carbonfools nem azt csinálja, mint mindenki más, de a zenekar tíz éves karrierjét felfedezni nem nagy érdem, úgyhogy a zene jövőjéről itt sem beszélhetünk, maximum pár percre egy pár lépéssel sikerült közelebb kerülni a jelenhez.
Igazságtalan lenne persze elhallgatni, hogy a kisfilmek alá háttérzenéket bepakoló szerkesztőnek van némi érzéke a zenéhez, és tisztában is van vele, hogy mire pörög éppen a világ, de ne az aláfestésért kelljen már dicsérnünk egy zeneinek kikiáltott műsort!
Teljesen egyértelmű tehát, hogy mindaz, amit az X-Faktor zeneileg nyújt, távolról sem hatalmazza fel a készítőket nagy kijelentésükre a zenével és a jövővel kapcsolatban. És persze az sem valószínű, hogy a következő sorozatban változtatnának a hozzáállásukon, tehát nekünk sem kell azt mondani, hogy a drága olvasóknak nézni kell a műsort, mert abban van a jövő. A következő széria után pedig már nem fogjuk ismét leírni, hogy ez még mindig nem zenei produkció, elég volt most az egyszer, a médiakritika pedig leírja, hogy mi volt rossz, és mi volt jó abban, amiről ez az egész valójában szól, tehát magában a show-ban. Mi meg, ha már ennyi szó esett a zenéről és a jövőről, továbbra is inkább azokra figyelünk, akikre igazán érdemes.
Fotó: RTL Klub Sajtóklub / Bársony Bence
