Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kapaszkodjanak meg valamiben az elektronikus zene elkötelezett hívei, mert olyan történt, amire még a soha nem volt példa a zenetörténelemben. Klaus Schulze, sokak szerint az elektronikus zene hőskorának egyik legnagyobb még élő legendája, a Tangerine Dream és az Ash Ra Tempel zenekarok egykori tagja, a hetvenes évek krautrockjának majd a korszak úgynevezett kozmikus zenéjének egyik legmeghatározóbb alakja, másokkal együtt az ambient előfutára és szintetizátorok alkalmazásának egyik korai úttörője, négy évtizedet felölelő pályafutásában először hivatalos remixet készített. A remix a David Lynch munkáiban is gyakran részt vevő énekes-dalszerző-model Chrysta Bell Train by Train című számára készült, 25 perc hosszú (bár ez vélhetően csak azokat fogja meglepni, akik nem ismerik különösebben Schulze-ot) és ingyenesen letölthető a Burn Studios-ról, ahol most egyébként egy Chrysta Bell remixverseny is zajlik, amihez bárki csatlakozhat. A Burn Studios egyébként már többször is szóba került itt a Lángoló Gitárokon, ide kattintva érhetők el korábbi cikkeink a témában. Klaus Schulze remixe a lapozás után máris meghallgatható és egy ingyenes regisztráció után a Burn Studios-ról akár rögtön le is tölthető.