2011.12.23. 09:30 – sixx

Vince Neil megint kiszállna a Mötley Crüe-ből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A mostanában Európában turnézgató Mötley Crüe (az angolokat zúzták meg a Def Leppard társaságában, és állítólag olyan faszán vannak, hogy még Mick Mars is tett pár lépést a koncerteken, ami nagy szó) felett sötét fellegek gyűlnek: a zenekar hisztis énekese, Vince Neil azt nyilatkozta a Las Vegas Sun nevű lapnak, hogy nagyszerű dolgokat lát a jövőjében és ezek között a Mötley Crüe nem látható.

A kávézaccból vagy birkaveséből jósoló Neil mindezt a zenekar Las Vegas-i, beköltözéses koncertsorozata előtt bírta mondani (a Hard Rock Casinóban adnak majd 10-12 buit, elsőként a rockzenekarok közül), és az ő esetében ezeket a dolgokat illik komolyan venni, hiszen eddig már kétszer hagyta ott a zenekart. Nikki Sixx, a Mötley Crüe agya szerint a pinametált lassan harminc éve toló zenekar a csúcson akar majd kiszállni a bizniszből, ehhez pedig szükségük van egy énekesre, mondjuk Neilre.

A Crüe a vegasi bulik után a The Dirt című könyvükből készülő filmmel fog kiemelten foglalkozni, majd jön egy újabb, utolsó lemez, amiről Sixx azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy zenésztársaival együtt úgy érzi, a legjobb album még mindig bennük van, és szereznének úgy búcsúzni, hogy azt még valahogy kipréselik magukból.

Amennyiben Neil ezt megelőzően szállna ki, a lemezt soha nem fogjuk hallani, ráadásul ara a John Corabira sem számíthatunk, aki annak idején Neil helyére beugrott, és nem mellesleg felénekelte a zenekar messze legfaszább albumát. "Nincs az az isten, hogy visszahívjanak, és én sem mennék vissza, szóval felesleges ezzel foglalkozni" - írta Corabi a Facebookon.   


rock metál hír mötley crüe vince neil hiszti nikki sixx john corabi pinametál



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása