Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Hivatalosan elvileg ugyan csak tavaszig szünetel a Kettőnégy, de az is lehet, hogy végleg befejezi a metálműsor a működést. Alább látható az eddigi utolsó adás, ami lényegében egy klip, amit a Szelek szárnyán című dalhoz készítettek, ebben szerepelnek a műsor befejezésével kapcsolatos részletek. A számot Egyedi Péter Óriás-gitáros-énekes, Isten Háta Mögött-basszusgitáros szerezte, és a magyar metál-underground számos énekese szerepel benne. A dalt magát innen lehet letölteni, a videót pedig itt lehet megnézni:
Nézzük, mi is a tribute zenekar! Olyan csapat, ami, minimum zeneileg, hűen akarja előadni egy a tagok által szeretett másik együttes dalait. Ez hol jól sikerül, hol nem. Az igazi tribute zenekar viszont külsőségekben is leutánozza az idolját. Úgy öltözködik, úgy mozog, úgy konferál, mint az eredeti. Utóbbi, persze, általában már inkább viccesnek hat a legtöbb esetben. Na, most a
A Portishead zenei felelőse, Geoff Barlow a Twitteren kürtölte világgá kissé katonás elképzeléseit a negyedik lemez kapcsán, a hatás fokozása kedvéért nagybetűzéssel. "NEM lesznek ingyen letöltések. NEM lesznek bónusz dalok. NEM lesznek remixek. NEM lesz rejtett hossz. NEM lesz plusz tartalom. NEM lesznek vállalati partnerek. NEM lesznek divatos dolgok. NEM lesznek bulvárfotók. NEM lesz 25 Font egységköltség. NEM lesz street team. NEM lesz Myspace. NEM lesz sztárproducer. NEM lesz Twitter. NEM lesz sajtós/blogger-koncert. NEM lesznek akusztikus felvételek. NEM lesz találkozás a zenekarral. NEM lesz rövidített verzió. NEM csak iTuneson lesz meg. NEM lesz sajtós megjelenés. NEM lesz ázsiai verzió. NEM lesz rádióbarát. Csak a zene és mi." - fogalmazta meg kiáltványszerűen. A Portishead egyébként nemrég jelentette be, hogy ezúttal ők lesznek a kurátorai a londoni ATP fesztiválnak júliusban.
Idei első klipmegosztásunk még az előző év jegyében telik, összegyűjtöttük ugyanis 2010 szerintünk legjobb videoklipjeit. A lista összeállításánál számos szempontot figyelembe vettünk, ezekkel mélyebben nem untatnánk senkit, az viszont fontos megjegyezni, itt most elsősorban nem a zenén, hanem a klipeken van a hangsúly. Bár, azt azért komolyan figyelembe vettük, hogy mennyire passzol a kettő egymáshoz egy-egy videó esetében, valamint hogy a látottak végig fenntartsák az érdeklődést, hiszen az ellaposodás a műfaj egyik jellemző rákfenéje. Az elkészült lista alapján messzemenő következtetéseket levonni és trendekre rámutatni nem akarunk, az azonban 2010-ben is világosan látszott, hogy a jó ötleteket és a szárnyaló vizuális fantáziát nagyon nehéz pótolni bármivel is, viszont ha ez rendelkezésre áll, úgy már elég nehéz hibázni.
Először látható Magyarországon a velős és energetikus performanszairól híres zajszínházi társulat, a holland Percossa. A tánc, cirkuszi művészet, pantomim és árnyjáték amalgámját előállító együttes művészetét olykor „szavak nélküli színházként” is szokták jellemezni; a minimálzene, dzsessz, funk és dance szegleteit felfedező előadásukat didzseridu, japán dobok és rebellis holland humor fűszerezi.
Jól sikerült Eminem visszatérése a zenei életbe: legújabb, Recovery című albuma 2010 legtöbbet eladott lemeze lett az Egyesült Államokban. Az albumból júniusi megjelenése óta 3,4 millió példányt adtak el a Nielsen SoundScan adatai szerint. Második helyen Lady Antebellum Need You Now című lemeze végzett 3,1 milliós eladott példányszámmal. Taylor Swift Speak Now című lemezét 2,96 millió példányban vették meg október óta, ezzel kivívta az összesítésben a harmadik helyet. A legtöbbet eladott dalok listáját Katy Perry California Gurls című slágere vezeti. A Snoop Dogg közreműködésével készült dalt összesen 4,4 milliószor adták el. A második legnépszerűbb dal Train Hey, Soul Sister című száma, a harmadik pedig Eminem és Rihanna közös slágere, a Love The Way You Lie.
Már Nick Hornby a Pop, csajok satöbbijében is mélyrehatóan boncolgatták a szerelmi bánat, és a popzene kapcsolatát, és valószínűleg mindannyian tudjuk, hogy a kettő tényleg kéz a kézben jár. Van zene a friss kapcsolatokhoz, van zene közös ébredéshez, van zene dugáshoz, de leginkább mindenkiben a szakításkor hallgatott dalok maradnak meg. A The Man From The Garage blog most arra a feladatra vállalkozott, hogy összeszedje minden idők 17 legjobb szakítós dalát, de nem a sírós romantikázósokat, hanem amik főleg a düh levezetésére szolgálnak. Katt a továbbra, tüntessük el a pengéket, és merüljünk el az egyedüllétben.
Igazából nem tudni, hogy a Pink Floyd számára most pozitívan vagy negatívan végződött-e az a per, amit a hatvanas évek második felében alakult rockzenekar indított az EMI ellen, ugyanis az a döntés született, hogy a csapat új szerződést köt a súlyos anyagi gondokkal küzdő lemezkiadóval. A Pink Floyd még tavaly márciusban indított pert saját kiadója ellen, mondván, az EMI-nak nem volt joga külön dalonként árulni a lemezeiket az olyan oldalakon, mint az iTunes vagy az Amazon. A zenekar szerint így sérül a lemezek koncept jellege, egyes daloknak, kiragadva az eredeti zenei környezetből, semmi értelmük nincs. A kiadó azzal védekezett, hogy az a kitétel, miszerint a dalokat csak együtt, albumként lehet értékesíteni, csak a fizikai terjesztésre vonatkozott, az online-ra nem. A most kötött szerződés öt évre szól, látszólag a zenekar is örül neki, viszont az EMI, akik 1967 óta gondozzák az együttes lemezeit, továbbra is eladhatja külön is a dalokat.