2011.01.06. 09:45 – lánggitár

Befejeződött a Pink Floyd EMI elleni pere

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Igazából nem tudni, hogy a Pink Floyd számára most pozitívan vagy negatívan végződött-e az a per, amit a hatvanas évek második felében alakult rockzenekar indított az EMI ellen, ugyanis az a döntés született, hogy a csapat új szerződést köt a súlyos anyagi gondokkal küzdő lemezkiadóval. A Pink Floyd még tavaly márciusban indított pert saját kiadója ellen, mondván, az EMI-nak nem volt joga külön dalonként árulni a lemezeiket az olyan oldalakon, mint az iTunes vagy az Amazon. A zenekar szerint így sérül a lemezek koncept jellege, egyes daloknak, kiragadva az eredeti zenei környezetből, semmi értelmük nincs. A kiadó azzal védekezett, hogy az a kitétel, miszerint a dalokat csak együtt, albumként lehet értékesíteni, csak a fizikai terjesztésre vonatkozott, az online-ra nem. A most kötött szerződés öt évre szól, látszólag a zenekar is örül neki, viszont az EMI, akik 1967 óta gondozzák az együttes lemezeit, továbbra is eladhatja külön is a dalokat.

Ezekből a dalokból jó párat a magyar közönség is láthat élőben a Papp László Budapest Sportarénában június 22-én, akkor érkezik ugyanis hozzánk a Pink Floyd egyik alapítótagjának, Roger Watersnek a turnéja, ami a The Wall (itthon mindenkinek csak: A fal) dupla konceptlemez 30. évfordulóját hivatott ünnepelni.


rock pink floyd hír emi



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása