2012.01.04. 10:00 – Lángoló Gitárok

Elmaradt egy angolai Nas-koncert, pisztolyt nyomtak a promóter fejéhez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Pici vigasz lehet a 2007-es budapesti Nas-koncert szervezőinek, hogy a rapper nem csak a magyar fővárosban csinálta meg azt a balhét, hogy egyszerűen fogta magát, és nem lépett fel a lekötött helyen, pedig már ki is fizették. Sőt, hozzánk legalább eljött, de a TMZ értesülése szerint egy angolai szilveszteri buli érdekében még repülőre sem szállt. Ezt viszont a helyi koncertszervező atyaúristen, egy bizonyos Henrique “Riquhino” Miguel nem igazán tűrte, így fogta, és fegyvereseivel elraboltatta a a koncertpromótert, Patrick Alloccót és annak fiát, majd átadta a helyi hatóságoknak, akik órákon keresztül hallgatták ki őket.

Miguel állítólag 315 ezer dollárt fizetett a koncertért, amire Nasnak időben meg kellett volna érkeznie, de a repülőre sem szállt fel, így hiába várták Angolában. Miguel kikötötte, Alloccót addig el sem fogják engedni, amíg Nas vissza nem utalja a felléptidíjat, de ez eddig még nem történt meg.

Közben egyébként már az amerikai nagykövetség is belefolyt az ügybe, ők közölték a sajtóval azt is, hogy Allocco és fia jelenleg egy szállodában várják hogy megoldódjon az ügy. Allocco cégének közleménye szerint csak az az egy reményük van, hogy Nas visszautalja a pénzt, mert világosan megmondták, hogy ez a váltságdíj.

Nast és a nyitószámként feltüntetett Jemiah Jai-t nem érte el a TMZ.


hiphop hír nas



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása