Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ákos – Arénakoncert 2011
(FalconMedia / Szerzői kiadás)
Bizonyos körökben ciki ezt bevallani, de én voltaképpen a kezdetektől fogva követem Kovács Ákos zenei karrierjét. Nem fanatikus módon, de azon kevés népszerű magyar előadók közé tartozik, akiknek ha kicsit megerőltetem magam, talán mindegyik nagylemezének fel tudom sorolni a címét az elmúlt több mint húsz évből, és még talán konkrét dalokat is tudok mondani róluk. Ha pedig ilyen sok ideje figyelünk valakit, akkor azért az illetőről már jó eséllyel le lehet szűrni bizonyos megállapításokat, amik talán nem állnak túl messze a valóságtól. Tavalyi elmaradásainkat pótló sorozatunk következő részében ilyesmivel próbálkozok az Ákos májusi lemezbemutatóját megörökítő, Arénakoncert 2011 című dupla DVD kapcsán.
Kovács Ákos nem az a fajta ösztönös, zsigeri művész, akiből a pillanat hevében törnek felszínre maradandó alkotásai. Sokkal inkább egy megfontolt, előre kiszámított, kegyetlenül maximalista előadó, akiben szüntelenül ott dolgozik a késztetés, hogy minden egyes produkciójával meghaladja az előzőt, és a közvetlen környezetét jelentő hazai piacon kiemelkedően színvonalasat produkáljon. Többet, nagyobbat, látványosabbat, precízebbet, extrábbat, mint mások. Ő az, aki egy szimpla maxi CD-jére is rápakolja bónuszként az előző öt videoklipjét egyenként négyfajta változatban, amiket persze valami moziban vagy színházban is bemutatnak egy kétórás, exkluzív előadás keretében. Ő az, akinek hosszú pályafutásából nem létezik már lassan olyan dala, amit ne hangszereltek volna át a különböző turnéi során legalább féltucatszor. Aki a mai napig minden egyes új lemezéhez gondosan megmunkált stúdiófotókkal tarkított sokoldalas füzeteket csomagol, hogy aztán legyen hozzá még háromfajta special edition, majd még ugyanennyi az album anyagából tartott koncerteket megörökítő DVD-kből is. És így tovább.
Aki gonosz akar lenni, az erre azt mondja, naná, így csomagolja Ákos selyempapírba a szart, és adja elő, hogy ő mekkora művész, pedig ebben a körzővel, vonalzóval szerkesztett maximalizmusban az égvilágon semmi művésziség nincs. Érdemes viszont tisztában lenni azzal is, hogy Ákos elég határozottan a fizikai kiadványok pártján áll még ebben a letöltésorientált világban is. Márpedig manapság, pláne Magyarországon, aki CD-kkel, DVD-kkel kíván jelen lenni a zenei piacon, ráadásul ezeket négy-ötezer forintért árulja, annak bizony egyre többet kell adni a konkrét, elsődleges tartalmon (a zenén) kívül is. Hiszen pusztán az simán letölthető bárhonnan nulla forintért cserébe. Így aztán gondoljunk bármit Ákos zenéjéről és művészetéről, abba belekötni, hogy nívós, szépen kivitelezett formában, egy rakás extrával árulja a nem olcsó portékáját, elég nagy marhaság lenne.
Mindezek után azt nyilván mondani sem kell, hogy az eddig vázolt képnek szinte díszpéldánya az októberben megjelent Arénakoncert 2011 című dupla DVD. Egyrészt egy minden elemében grandiózusnak, extrának, egyszerinek és megismételhetetlennek szánt több mint két órás koncertről készült, másrészt már a kézbevételtől számítva azt az érzést kelti az emberben, hogy amit csak lehetett és még ép ésszel el lehet bírni, azt ebbe bele akarták rakni.
Bele is rakták, így a 22 HD-kamerával rögzített koncert teljes anyagán, tehát harminc számon kívül a második lemezen rajta van a legutóbbi albumhoz eddig elkészült négy videoklip, valamint négy kisfilm a koncert előkészületeiről. Mindez egy mutatós tokban, látványos képekből álló tízoldalas borítófüzettel. Még be sem tettük a lejátszóba, de máris felér egy Ákos-túladagolással.
Ez az érzés pedig csak fokozódik, amikor nekiülünk az összesen majdnem három órás anyagnak. A szép és könnyen kezelhető menü után ott az egész tavaly májusi koncert, nézhetjük három különböző hangformátumban, akár a számok szövegeivel is feliratozva, tűéles képen.
Maga a buli valóban látványos, sokszínű és láthatóan jól kitalált, kidolgozott és kivitelezett, tényleg nagyszabású, ehhez kétség sem férhet. Ákos zenekara profi zenészekből áll, akik alázatosan végzik a munkájukat és tesznek eleget a főnök zenei elképzeléseinek. Ilyen téren nem is igazán lehet mibe belekötni, de egyébként is, a koncert zenei anyagát itt most nem fogom aprólékosan kritizálni, hiszen annak idején szép hosszú beszámolót közöltünk róla, itt olvasható.
Amiről viszont érdemes szólni, az ezúttal is ugyanaz, mint Ákos esetében mindig.
Ez a borzalmas precizitás, ez a kíméletlen maximalizmus egy pontig szép és jó. Mondjuk odáig, hogy az ember nem érzi átverve magát, amikor egy csomó ezrest leszurkol egy ilyen kiadványért, hiszen szép a borító, nívós a tok, gazdag a tartalom, faszák a fények és a színpadkép, meg satöbbi. Onnantól viszont, hogy ez a már-már katonás precizitás és maximalizmus rátelepszik az egész produkcióra és annak legelemibb szintjéig, a dalokig és azok előadásáig hatol, érez az ember az egészben egyfajta görcsöt, valamiféle folyamatos bizonyítási kényszert. Ami még akkor sem szűnik meg, amikor a koncertprogram például a könnyednek, bohókásnak szánt részéhez érkezik.
Világ életemben azt a humort, azt az iróniát és szarkazmust hiányoltam Ákos zenéjéből, ami magát az embert nem kis mértékben jellemzi. Ennek a koncertfilmnek a nézése közben viszont végérvényesen rá kellett eszméljek, hogy Ákos ezzel igazából folyamatosan próbálkozik, de a túláradó maximalizmus, a még mindig érezhető bizonyítási kényszer csírájában fojtja el az ilyen irányú törekvéseit.
Így aztán hiába profi minden, hiába igaz, hogy ekkora nagyszabású előadásra ebben az országban gyakorlatilag más popelőadó nem képes, az ember közben végig egy kicsit feszeng, és pontosan azt érzi, mint azoknak a sztárgyártó gépezetek által összerakott nemzetközi szuperprodukcióknak a láttán, amik kegyetlenül ki vannak ugyan találva, szögmérővel felrajzolva és laboratóriumban kikeverve, csak sajnos éppen a lélek, a természetesség hiányzik belőlük fájóan.
Ami pedig a leginkább zavarba ejtő, hogy míg ezekben az említett kreálmányokban a lélek, a valódi emberi arc eleve nem lehet jelen, hiszen minden elemükben hazugok, addig Ákos produkciójában jól láthatóan ott van, vagy is ott lenne a lélek, az ember, csak éppen képtelen kellő mértékben a felszínre törni és megmutatni magát. Helyette a precizitás, a professzionalizmus és a gondosan felépített produkció egyéb elemei között elrejtőzve botorkál, hol jobban, hol kevésbé előbújva. Ennek köszönhetően pedig végig azt érzi a néző, hogy folyamatosan Ákos a Zenész és Ákos az Ember tusakodásának a szemtanúja. Mindez pedig, biztos vagyok benne, hogy csak és kizárólag a kőkemény rajongók számára nem válik terhessé egy idő után.
Csak a bő egy évvel ezelőtti önmagamat tudom ismételni: Ákos profi, Ákos igazi popsztár, Ákos olyanra is képes, amire ebben az országban más nem, viszont Ákosnak mindezzel együtt rettenetesen jót tenne, ha végre egyszer kiengedné a gőzt, és tényleg, legalább egy kicsivel lazább csávó lenne. Ez alatt természetesen nem a gondosan kitalált, a korábbinál jóval lazábbnak tűnő imidzsére gondolok, amit pont az elmúlt másfél-két évben alakított ki magának A katona imája kapcsán, hanem hogy a lazaságot, könnyedséget, emberibb arcot a produkciói megvalósítása terén lenne üdvözítő tőle megtapasztalni. Már ha egyáltalán képes ilyen lenni.
Ettől függetlenül persze az Arénakoncert 2011 DVD minden Ákost kedvelőnek és rajongónak nyugodt szívvel ajánlható, kizártnak tartom, hogy bárki, aki hajlandó pénzt szánni rá, csalódna benne. Sőt, az ő szemszögükből, meg merem kockáztatni, hogy ez egy tökéletes kiadvány.
A lemez megvásárolható a Bookline.hu-n.
