Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Metallica – Beyond Magnetic
(Universal)
A Metallica azon kevés zenekarok közé tartozik, amelyek még képesek komoly vitákat gerjeszteni. Pró és kontra indulatos érvek hangoznak el egy-egy albumuk megjelenésekor, legutoljára ugyebár a Lou Reeddel közösen készített Lulu után. Így volt ez a Death Magneticnél, a Metallica saját "vissza a gyökerekhez" megnyilatkozásánál is. Mondhat bárki bármit, az a lemez maga a tömény középszerűség, szóval nyilván ugyanolyan lesz az arról lemaradt dalokkal teli EP is.
A Fekete Album reveláció. A Fekete Album a thrash metal elárulása, saját maguk szemen köpése. A Load jó. A Load szar. A ReLoadon még vannak faja számok. A ReLoad még a Loadnál is szarabb. A St. Anger punk, és őszinte is. A St. Anger a Metallica név megcsúfolása. Death Magnetic, na végre! Death Magnetic, fúúúj... A Lulu művészet. A Lulunál nagyobb fost még senki nem fosott. És így tovább, végeláthatatlanul. Amikor a Metallica kiad valamit, elkezdődik az össznépi játék, ki tud okosabbat mondani a zenekarról; akár így, akár úgy, mindenkinek megvan a véleménye.
Ideje lenne egy helyen, azaz itt, nálunk összegyűjteni a megfellebbezhetetlen és tévedhetetlen igazságokat: a Fekete Album egészen tisztességes, de nem annyira, amennyire istenítik; a Load jó, csak nem Metallica, ReLoad nem Metallica és nem jó; a St. Anger valóban punk és őszinte, de ettől még 80 percen át fárasztó, viszont a zenekar utolsó értelmes megmozdulása; a Death "szeressetek minket, metálosok, mert mi nagyon szeretjük ám a metált és titeket is" Magnetic rémesen izzadságszagú; a Lulu, ööö..., a Lulut inkább hagyjuk, nagyvonalúan tekintsük úgy, hogy az nem Metallica-lemez.
A Death Magnetic előtt azt gondolták Hetfieldék, hogy ők is visszahozzák a régi szép időket, írnak egy igazi, belevaló, kőkemény metállemezt, halomba raknak egy kamionnyi riffet és témát, ezeket egymáshoz illesztgetik valahogy, aztán majd lesz belőlük újabb One meg Master. Hát, nem lett. A legutolsó stúdióalbumról lemaradó számokat pedig most szépen kiadták egy EP-n, hadd örüljön az is, aki utálja a Lulut és bevallja, meg az is, aki utálja, de nem vallja be. Mindenki boldog lehet.
Egy selejtet bőven tartalmazó lemezről kiselejtezett dalokból a világon talán egyedül a Metallica tud bizniszt csinálni, nyilván így lesz ez most is, de ettől még ez az EP teljesen felesleges kiadvány. A Beyond (és a Death) Magnetic problémáját leginkább a lentebb is hallható Rebel of Babylon foglalja össze: viszonylag normális szám lenne, Kirk Hammett keze alatt füstöl a gitár, Hetfield hangja nem olyan vékony, mint egyébként, Lars annyira fifikásan üt, amennyire tőle telik, szinte Justice-osan komplex a dal, mégsem áll össze olyan elementáris erejű monstrummá, mint régebben majdnem minden a kezük alatt. Aztán 5.48-nál Trujillo és Lars betolnak egy röpke Mercyful Fate-es kiállást, amiből kifejlődhetne valami zsigeri durvaság a végére, ami megmenthetné az egészet, de nem. Egy középszerű riffel visszatérnek a maguk biztonsági játékához. És a másik három számról még ennyi sem írható le, azok vannak, de el is lehet felejteni őket pillanatokkal a meghallgatásuk után.
A Beyond Magnetic annyival jobb, illetve kevésbé rosszabb a Death Magneticnél, amennyivel rövidebb, hála az EP-formátumnak. Egy egykor volt remek, mára sajnálatosan szürkévé váló zenekar jelentéktelen zenélgetése.
(Nem, nem hülyültünk meg, tudjuk, hogy a Beyond Magnetic már tavaly megjelent digitális formában, de CD-n csak a napokban jött ki.)
A lemez megvásárolható a Bookline.hu-n.
