Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Szinte pontosan három évvel legutóbbi magyarországi koncertje után, idén novemberben ismét hazánkban lép fel Diana Krall. Az énekesnő eddig kétszer jár nálunk, mindkét alkalommal nagysikerű, teltházas koncertet adott, harmadik fellépésére 2012. november13-án kedden este kerül sor a Budapest Sportarénában. Mivel Krall híres arról, hogy jobban szeret kisebb helyeken játszani, így nálunk is az Aréna színházi kialakítású teremébe lehet a belépőket megvásárolni.
Diana Krall egyike a világ legkeresettebb női jazz-előadóinak, albumai milliós példányszámban fogynak, eddigi pályája során díjak tucatjait nyerte már meg. Elsőrangú zongorajátéka, mély hangja és jellegzetes énekstílusa teljesen egyedi előadásmóddal párosul.
Zenei képzettségét az Egyesült Államok neves konzervatóriumaiban tökéletesítette: Boston, Los Angeles, New York legjobb oktatóinál és jazz-előadóinál tanult.
Első albuma 1993-ban jelent meg a Justin Time nevű független kanadai kiadónál Stepping Out címmel, majd átlagosan évente-kétévente adott ki nagylemezeket, igazán széles körben azonban az 1999-ben megjelent The Look Of Love albuma kapcsán lett ismert. Ezért a lemezért Grammy-díjat is nyert jazz kategóriában, és az első jazz album volt a Grammy történetében, amit az év albuma díjra is jelöltek.
Rendezett magánélete nem sok témát ad a bulvársajtónak, 2003-ban ment férjhez Elvis Costellóhoz, majd három évvel később ikreknek adott életet.
Legutóbbi stúdióalbuma 2009 tavaszán Quiet Nights címmel jelent meg.
Jegyek a koncertre először február 14-16. között a Diana Krall Fan Club tagjai számára lesznek elérhetők a dianakrall.com oldalon keresztül. A hazai értékesítés február 17-én reggel 10 órakor indul a livenation.hu oldalon, illetve a Ticketpro országos hálózatában.