Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Húszéves a Marlboro Man és a zenekarhalmozó dobos, Gerdesits Faszi vezette formáció ennek örömére új albummal örvendezteti meg a zenekar iránt elkötelezetteket. Mondjuk, aki régen hallotta az újabban ismét Selmeczi „Bastard” Péterrel felálló bandát, annak lesz némi meglepetésben része. Alább nem csak egy interjút lehet olvasni Gerdesits-csel, hanem a lemezből is mutatunk egy kilencszámos ízelítőt (a teljes lemezt a dalok.hu-n lehet elérni), illetve felidézzük egy 1999-es wantedes beszélgetést is.

Tulajdonképpen a Bastarddal ketten csináltuk ezt a lemezt, neki legalább olyan fontos szerepe van benne, mint nekem. Megtetszett egy csomó szám, amit ő írt, megtetszett, hogy előkerült a semmiből egy stúdióval a háta mögött és hogy mindent lehetett ott csinálni nála. Ez a Nikotin Stúdió, ahol nem csak lehet, de kell is dohányozni, akár felvétel alatt is, mivel a tulaj-hangmérnök láncdohányos. Ezért itt nem a rágyújtásra, hanem a nemdohányzásra kell engedélyt kérni. Ez is része a hetvenes évek iránti nosztalgikus érzésnek, ő így tud igazán, komfortos körülmények között dolgozni, alkotni, koncentrálni, vagy pihenni - mert ezek mind egyformán fontosak lemezkészítéskor. Egyébként megpróbáltam mindenkit odacsalni, hogy mindannyian ott legyünk, de annyira szabadidő-dolog  ez, abból meg olyan kevés van mindenkinek, hogy gyakorlatilag alig lehetett összeegyeztetni, hogy mindenki ott legyen. Úgyhogy inkább elkezdtük ketten csinálni és ha valaki ráért és eljött, akkor ő részt vett a munkában. Vagy nem. Az egész folyamatra jellemző volt, hogy semmit nem sürgettünk és nem erőltettünk.

Ez már egy ideje jellemző mondjuk rátok.
Igen, de most különösen így volt, ha valakit hívtunk háromszor, hogy játsszon és esetleg eljött és netán fel is játszotta mondjuk a negyedét annak, amit szerettünk volna, már akkor is marhára örültünk, aztán megcsináltuk a számot úgy, hogy nagyrészt ketten zenélünk benne.

Kakasütés a lemez címe. Miért?
A kakasütés egy kedves népszokás (volt) hazánkban és a környező országokban, amely a húsvéthoz kötődik. A legények jól beisznak, egy kakast nyakig beásnak a földbe, esetleg kikötik, lényeg az, hogy rögzítik, majd kiválasztanak valakit maguk közül, ki tudja, milyen szempontok szerint - gondolom a legrészegebbet, hogy a szórakozás még színvonalasabb legyen -, akinek el kell intéznie az állatot. Bekötik a szemét és egy furkót vagy bármilyen hosszabb, sújtásra alkalmas eszközt adnak a kezébe, megforgatják, aztán gyerünk! Van, ahol le kell nyilazni a kakast, az azért jóval akciódúsabb lehet, biztosan sok félszemű ember élt ott akkoriban... Az általában sikeres móka után a kakast  ebéd formájában természetesen elfogyasztották, további masszív bebaszással serkentve a lelket és a gyomornedveket.

Ezek a számok azért eléggé mások, mint amit korábban megszokhattunk tőletek…
Ez egy nagyon új vonulat a Marlboro Man életében, bekerültek a progresszív pszichedelikus folk-rock elemek a muzsikába. A hetvenes évekbeli progresszív zenekarokhoz persze nem mérhető, de eléggé elrugaszkodtunk a dalformától. Azért pszichedelikus, mert bármi, amit nem tudsz megmagyarázni az embereknek, az az. Ha van egy barom ötleted, azt tök jól el lehet adni, hogy „ez nem hülyeség, ez pszichedelikus!”. A folk része pedig onnan ered, hogy csináltam egy csomó számot, ami népies jellegű, és elkezdtünk játszani népi jellegű hangszereken, mandolán, mandolinon, a Bastard citerán, hegedűn… Aztán elgondolkoztam, mi lenne, ha olyan dalokat raknánk össze, amikben a jelenlegi nép, tehát mi, és a jelenlegi, nem túl magas hangszeres tudás, ami régen sem lehetett olyan magas, jelenne meg? Nem konzerváljuk a népzenét, eljátszva azt, amit két-, három-, négyszáz éve is, nem betesszük a műtárgyat a vitrinbe, hanem azt mutatjuk meg, hogyan éled meg ma, hogy te csinálsz népzenét, mint a nép gyermeke. Ez szerintem sokkal izgalmasabb! Tulajdonképpen az volt a célom, hogy semmiféle ismert népzenei motívum, vagy hagyományos dolog ne hangozzon el a lemezen, ne úgy legyen népzene, hogy ez már valahonnan van, hanem jelenleg, belőlünk kipattanó népzene legyen.

Nem zavart be, hogy a népzenés vonal nagyon megy mostanában?
Mi évekkel előbb járunk a divatnál, annak idején a Bastarddal többek között az is volt az egyik konfliktusunk, hogy én nagyon folkos, pontosabban countrys irányba szerettem volna vinni a zenekart, mások pedig nem annyira, amit egyébként így utólag megértek... Az, hogy Magyarországon ma a népzene ilyen marha népszerű lett, még akár kedvezhet is ennek a dolognak, bár mi a népzenét – magunk között szólva – a Bastarddal parasztzenének nevezzük, és magunkat is parasztnak tartjuk. A lemezen egyébként a népet nem is nagyon hagyományos módon nevezem, „édes rózsám, galambomnak” - a nép nem ez, hanem a csorgó nyálú, bódult paraszt. Na, az a nép. Az „édes rózsám, galambom”, az más, az csak a nép szórakozása, a kúrás a szénaboglyában. Szerintem nevezzük nevén a dolgokat, senkit sem kímélünk a lemezen!

Ehhez képest túl sok énekkel nem találkozik a gyanútlan hallgató.
Ennek a legfőbb oka az, hogy elgondolkoztam, ezek az emberek olyan jól tudnak zenélni:  mi lenne, ha ezen a lemezen sokkal többet zenélnénk és nem a rihe-röhögős szövegekre tennénk a hangsúlyt? Egyébként is születtek számok, amikhez nem szerettem volna, ha van szöveg, mert zeneileg épp elég  jók ahhoz, hogy ne kelljen hozzá és csak azért ráerőltetni valamit, hogy dalszerű legyen, na, azt nem! Bastardot nem érdekli a „tökéletes dal” megírása, engem meg végképp nem. Csomó embert ez nagyon izgat, és azt hiszik, hogy ez a dolgok csimborasszója, de szerintem ez csak egy szegmens, egy kicsi szelete a pizzának. A zenélés nem arról szól, hogy a „tökéletes dalt” megcsináljuk, ebből kifolyólag a verze-refrén-verze-refrén-szóló-B-rész-bridge-moduláció-refrén-a-végtelenségig típusú dolgok nem izgatnak egyáltalán. Engem sokkal jobban érdekel, hogy ha két versszaka van egy számnak, akkor mind a kettő üssön szövegileg és dallamilag is, meg, hogy az ének legyen nagyon megtámasztva, olyan felvezetés legyen előtte, mint akár egy klasszikus zenében... Meg amúgy is voltak problémáim a szövegírással: eljutottam arra a pontra, amikor már senkire nem haragszom külön-külön, mindenkit utálok egyformán, és így nagyon nehéz kiemelni egy olyan tényezőt, amibe jól bele lehetne rúgni… De azért az ember végül mindig talál magának kedvére valót! A koncepció végül az lett, hogy a mindenkori elnyomás elleni folyamatos lázadásról és lázításról szól a lemez, meg a majdnem végtelen toleranciáról, ami annyit tesz, hogy mindent tolerálunk, kivéve az elnyomást. Ez tulajdonképpen minden szövegben tetten érhető, akár a háromezer éves Kövér patkányban, akár a tavaly általam írt baromságokban.

Honnan került elő ez a szöveg?
Anno ’88-89 körül, a T-Rapid zenekarral játszottuk a Kövér patkány első négy, vagy hat sorát, nagyon kezdetleges blues muzsikával, az akkori énekes ismerte a kínai Dalok könyvét  és felhasználta dalszövegként. Én pedig, ahogy dúdolgattam a Bastard egyik számát, rájöttem, hogy ez a szöveg tökéletesen rámegy, utánamentem, megkerestem a Dalok könyvében és végül az ott található, patkányról szóló két vers szövege van most összemixelve ebben a dalban. Mind a mai napig aktuális.

Mennyire élő dolog 2012-ben a Marlboro Man?
Nagyon is, olyannyira, hogy ma négy koncert is felmerült az elkövetkező időszakra, ami azért kicsit sok is szerintem. Ez gyakorlatilag az éves termés, bár úgy érzem, ez az év sűrűbb lesz, szeretnénk jó sokat játszani, még fesztiválokra is elmenni. Aztán meglátjuk, milyenek lesznek a tapasztalatok, ha szar lesz, nem megyünk többet. A felbuzdulás részben az új zenei anyagnak köszönhető, részben pedig annak, hogy továbbra is igen jól játszunk élőben, ezt kár is lenne tagadni…

Mennyire illeszthető be az új anyag a koncertprogramotokba?
Szerintem maximálisan, az eljátszhatóságával kapcsolatban azonban már vannak kételyeim, a rengeteg hangszer miatt, meg azért ezek a számok nagyon meg vannak írva… Ugyanakkor mindegyik úgy van kitalálva, hogy lehessen hozzátenni, improvizálni, még azon túl is, ami a lemezen eleve benne van. Szóval, ezt még erősen fejtegetem, de egy része biztosan eljátszható lesz az akusztikus bulikon, egy része meg a durvulósakon.

Ha már az akusztikusról beszélünk, hogyhogy nem sikerült bekerülnötök a Petőfi Rádió ilyen témájú műsorába?
Nyilván szalonképtelenek vagyunk.

De a Kutya vacsorája is az, mégis bekerült és a Strici lement a rádióban.
Igen, de a Kutya azért egy kicsit visszafogottabb… Illetve, mi sem vagyunk kevésbé rádió-kompatibilisek, közel sincs annyi trágárság, mint a legtöbb zenekarnál, de valószínűleg a Marlboro Man nem tetszik annyira az ottani szerkesztőknek. Amikor bent voltunk a Kutyával, meg  is kérdeztem, mondván, hogy mi igencsak szakértői vagyunk az akusztikus muzsikának, de nem nagyon mutattak nagy lelkesedést, és ez mondhatni csökkent azóta. Nem hívogatnak nap, mint  nap, de nem is baj.

Mit gondolsz arról, hogy az elmúlt években a rádiók sorra próbálják felfedezni maguknak a következő, mindenki korábbinál remekebb magyar zenekart?
Az az igazság, hogy nem nagyon hallgatok rádiót, sőt tulajdonképpen egyáltalán nem,  kivéve, ha valakinek a kocsijába beülök. Mivel nekem nincsen kocsim, kénytelen vagyok más emberek kocsijába beülni rádiót hallgatni, de a zene olyan mértékben része az életemnek, hogy inkább szeretném én eldönteni, mit hallgatok, és amikor már a harmadik számmal nem értek egyet zsinórban, az nagyon idegesít és nem nagyon vagyok képes tovább tolerálni. Mondjuk száz dalból talán ha egynek érdekes a szövege… A Másfél nevű legendás zenekar anno azzal érvelt, hogy ők azért játszanak instrumentális zenét, mert már minden szöveg le van rágva, mindent megírtak már. Ezzel nem értek egyet, minden másodpercben lehet új és érdekes témákat találni, itt csakis a látásmód és a megfogalmazás a lényeg. A negyvenhétmilliomodik szerelmes, vagy szakítós számot is érdemes megírni, ha az ember pénzt akar keresni, mert ez a téma mindig bejön, és állandóan aktuális, de ez a pénzkeresési része a dolognak, mint ahogy az előbb említett „tökéletes dal” kergetése is. Én például nagyon rosszul lennék, ha azt írnák a lemezről, hogy „12 tökéletes kis gyöngyszem született”. Azt sokkal jobban szeretném, hogy iszonyatosan elgondolkodjon az illető, „Hát ez meg mi a fasz?”.

És mi van az egyéb zenei terveiddel? A Born To Be Wilddal például?
Az azóta is ugyanúgy van, pedig tudom, hosszú évek óta szomjazik rá a közvélemény. Annak idején tettem egy ilyen könnyelmű ígéretet, hogy megcsináljuk, Bort, Gyuri, már! címmel, de azóta annyi más zenei ötlet merült fel. Azonkívül már nem akarok a könnyed, szintetikus elektronikus muzsika farvizén belovagolni a magyar celebvilágba, sőt egyáltalán nem akarok belovagolni. Nem hiszem, hogy az ilyen homeless külsejű emberekre ott szükség lenne, azt pedig biztosan tudom, hogy az ilyen homeless külsejű embereknek nincs szükségük a celebek testközelségére, egyet-kettőt leszámítva. De azt meg túléljük, ha nincs. Cicciolina volt az utolsó, aki érdekelt, de azóta megöregedett ő is, én is, úgyhogy semmi közünk nem lehet már egymáshoz. Szomorú dolog ez.

 

Ifj. Gerdesits Ferenc, a Faszi. Két éve már beszélgettünk, akkor a "Hogyan lett belőled zenész?" kérdésre így felelt: "Sehogy. Én, kérlek, kézbesítő vagyok. Dobos különben úgy lett belőlem, hogy apám azt mondta: Fiam, se hangod, se hallásod, dobos még lehetsz! Az, hogy néha énekelek, csak azért van, hogy bizonyítsam: tényleg se hangom, se hallásom".

Most, hogy a Fucknak összejött, nem gondoltál arra, hogy a Halakból a média támogatásával lehetett volna akkora sláger, mint az Esküvőből?
Persze, a Halak jó dal, ha újra felvennénk, és ha valaki rendesen elénekelné, akár még sláger is lehetne. Az Esküvővel különben az a vicces, hogy a Mezei már a Marlboro Manben is mutogatta, csak nem tetszett nekünk az akkordmenete, így aztán szépen átmentette. És jól is tette, mert a Marlboróban nem is lett volna belőle semmi, a Fucknak meg jól bejött.

Zenekaraid közül miért pont a Quimby a legsikeresebb?
Egyszer már beszélgettünk erről és én azóta is gondolkozom rajta, de nem tudom megmondani. A Mezei megtalálta a választ, csak én nem feltétlenül hiszem el, hogy igaza van. Azt mondta, azért van sikerünk, mert nagy tahók vagyunk, de itt kicsit sántít a dolog, mert akkor a Mezeinek kellene a legsikeresebbnek lenni az egész popbizniszben.

Aki manapság jó zenét akar hallani, annak komoly kutatómunkát kell végeznie, mert a médiától bizony nem azt kapja. A tévében, meg a rádióban a szerint játszanak le valamit, hogy kellően rádióbarát-e. Persze, attól, hogy valami rádióbarát, még nem biztos, hogy szar. Ahogy tesztelgetik ezeket a számokat, mielőtt bekerülnek a rádióba: a kérdés az, hogy kiken? Sertéseken, egereken, kőműveseken? Mondjuk, a kőművesekben jobban megbíznék, de ahogy hallgatom, itt inkább sertésekről lehet szó. Régen azért a rádióban (Kossuth, Petőfi, Bartók) a legkülönbözőbb zenéket lehetett hallani éjjel-nappal, ma meg vannak a rádiók, amelyek csak az '50-es, '60-as évek dalait játsszák meg a '60-as, '70-es évekét és így tovább. Ez elvileg lehetne jó is, mert van, aki máshol nem hallana ilyet, a baj az, hogy mondjuk a '60-as, '70-es éveknek kizárólag a legszarabb számait adják. Ráadásul, ugyanolyan rotációval dolgoznak, mint a többi kereskedelmi rádió, így mikor a Quimbyvel vidékre megyünk, a kocsiban már előre tudjuk, hogy a Here Comes The Sun után a Koncz Zsuzsától az André jön.

Wanted, 1999 március