Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Idén augusztusban 20. alkalommal indul el a Sziget és a jubileum okán az elmúlt 19 év legemlékezetesebb szigetes pillanatait szeretné összegyűjteni a most induló mienkasziget.hu oldal. A virtuális emlékkönyvben álló- és mozgóképek, blogbejegyzések idézik a múltat, ráadásul nyitott mindenki számára, aki emlékeit szívesen megosztaná a Sziget-közösséggel. “Egy zötykölődő mikrobuszban kezdődött minden. Tavasz volt, még nem zöld, de már reményekkel teli. Félúton a főváros és a vidéki helyszín között, egy azóta elfeledett Sziámi koncertről hazafelé tartva, Müller Péter Sziámi zenész, költő, színházi-filmes ember és Gerendai Károly koncertszervező hosszasan fantáziált.” – írta 2002-ben, a 10. Sziget alkalmából kiadott Nagy Szigetkönyv a kezdetek kezdetéről. Az oldal természetese az első Sziget-élmény témakörben várja az emlékeket az mostani induláskor. Segítségképpen mi felidézzük, hogy a Sziget-programfözet bevezetőjének örökös szerzője, Uj Péter mit írt a már fentebb is említett Nagy Szigetkönyvbe 10 évvel ezelőtt.
Maradnék eminens
Épp naptárt nézegetni vagyok muszáj, mikor menjünk nyaralni, családilag: ikszelek, ikszelek, augusztus nem jó, akkor már tele a tenger napolajos olasszal meg nagy vízkiszorítású németekkel, maradna a júli vége, de nem lehet, mert akkor meg Sziget lesz, tizedszerre, és én tíz éven át, tankérem, nem hiányoztam összesen tán két napot összesen, akkor már maradnék eminens, miszerint a Sziget kötelező, kész, pont.
- A Szigeten, kinn, végig? - csodálkozásnak álcázott elismerések jöttek kilencvenhétig, hogy én kinn azok között a piszkos-narkós-punk-csöves-rockerok között egy hétig egy levegővel?!
- A Szigeten, kinn, végig? - csodálkozó elismerések jönnek ma is, ugyanazoktól, de most már inkább ilyen értelemben: hogy nem szégyellek öreg (33) fejjel egy hétig port taposni fékevesztett tinédzserekkel?
Minden Sziget-közhelyet végigközhelyezhetnék, teljes szívemből, megélt közhelyként, ugye, hogyan vált abból ezzé, amabból emezzé, hány hét együttlét kell vagy hogy úttörőtábor-építőtábor-VIT-Woodstock meg hasonló hülyeségek, de ha megkérdeznének engemet (megkérdeznek), hogy akkor most mitől, mi végre ez a Sziget-függőség, hát dadogni bírnék csupán.
Passz.
Nem magyarázható értelmesen, csak érzelmesen, nyilván, az meg meghaladná a képességeket (az enyémeket). Eltéskedjek, hogy szabadságélmény meg miegymás? Az is, ja, nyilván. Szex end dragz end rakendroll? Benne van, persze. Haverok, buli? Az. Kivonulás, lázadás, megvilágosodás? Is, nem jellemző. Grillcsirke, kommersztömény? Naná. Kultúrkemping, együttélmény? Mondjuk, ha muszáj.
És bajban lennék, ha emlékezni kellene, visszafele, mi mikor, villanások a Szigetről, mert fogalmam sincsen, hogy '94-ben vagy '95-ben játszott először acidot Max a domb előtt reggel hétkor; hogy 98-ban vagy 99-ben néztük Lovasival hülyén a pulton táncoló Pesti Estes csajokat; hogy 97-ben vagy 96-ban álltunk hajnalban Zolikával valami penetráns punkkoncert előtt, hogy aztán széjjellegózzunk két óriási grillcsirkét egy csapat hajléktalanformájú debrecenivel; hogy mikor volt minden idők legbrutálisabb Flash- vagy Túlvilág-koncertje; mikor sütött kolbászt a Bery Ary; mikor gyűjtöttem a gyerekkel tízméternyi Ászok-poharat; mikor csapott le Szántó Faszi; mikor ittunk meg egyik színpadtól a másik felé menet egy üveg tequilát; mikor csináltunk rádióadót egy kilyuggatott bőröndbe bele. Bármelyik lehetett bármikor, ez a keverék így együtt Sziget, mindenestül, szelektálhatatlanul, szétszedhetetlenül.
Sokat köszönhetek. Jó, leszek nagyképű: köszönhetünk egymásnak.
