Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Zola Jesus, Belle Belle @ A38, 2012. április 7.
Nagyszombat a tűz és a víz felszentelésének ünnepe a keresztény kultúrkörben. Szombat este Zola Jesus (képünkön) és a Belle Belle koncertjein mindkettőre sor került: előbb megkeresztelkedtünk, majd a tűzforró érzelmek sodrában porig égtünk. Koncertbeszámoló.
Az est felvezetéséért, valamint a színpad előkészítéséért Nagy Bence egyszemélyes elektronikus projektje, a Belle Belle felelt. A zenész maximális profizmussal és tiszteletre méltó munkamorállal összeillesztett fellépése nem igényel különösebb megfejtést: nyíltan teátrális műsorában a legyőzhetetlen elemi erők számára állít diadalívet, és mindezt némi tudományos-fantasztikus ábrándozásra való hajlammal teszi. Kicsit konkrétabb példákon keresztül éreztetve: mintha a magyar gyásztrubadúr, Kristóf Norbert nagyívű M83-dalok írásába kezdene. A szomorúság tehát nem nagy buszokon érkezik, hanem rendíthetetlen anyahajókon, később pedig űrhajóra száll, hogy célba vegye a végtelent, és minél előkelőbb pozícióból üdvözíthesse a természet örökkön győzedelmeskedő erejét. A nagy hangsúlyt kapó vetítések is ugyanezt igazolják, melyek mankóként szolgálva vezetik a zenét. Szimultán ölelkezésük, kölcsönös egymásba kapaszkodásuk adta a koncert legszerethetőbb tulajdonságát. Nagy Bence nevével egészen biztosan találkozunk még a későbbiekben, tehetsége és eltökéltsége pedig akár még igen jótékony hatással is lehet a magyar könnyűzenére. 2.5/5
Ezt követően a Zola Jesus név alatt zenélő Nika Roza Danilova immár afféle deviáns popdívaként lépett a Hajó színpadára. Szőke haja és fehér ruhája ellenben nem az aktuális mainstream trendeknek, hanem éppen egykori önmagának, illetve mélyfekete zenéjének mond ellent. Nika és háromfős zenekara már a kezdésben a legutóbbi lemez, a Conatus legerősebb dalai közül szemezget. Az énekesnő ezeket egy helyben állva, egy tapodtat sem mozdulva, széles és kifejező karlendítések közepette énekli végig. Olykor megrészegült karmester módjára, neurotikus rángásokkal imitálja dobosa, Nick Johnson mozdulatait, máskor pedig ügyefogyott kiskacsa módjára csapkod szárnyacskáival. A későbbiekben a közönség szeretete lendületbe hozza, egyre inkább felszabadul, és egyre eksztatikusabb mozdulatokkal veszi birtokába a színpadot. A Nick Turco által megszólaltatott lebegő szintetizátorhangok és Christiana Key azokba idomuló, hajszálvékony elektronikushegedű-játéka izgalmas és nagyon szerethető disszonanciát teremtett a tompán puffanó, súlyos, indusztriális ütemekkel. És nemcsak a zenekar teljesített nagyot, hanem Nika is, akinek köszönhetően élőben is bebizonyosodott, hogy zenéje fagyos és kietlen felszíne mögött szenvedélyesen forró érzelmek bujkálnak, amelyek, ha a befogadó is úgy akarja, izzó láva formájában törnek a felszínre.
Fotók: mush.hu
A stúdiófelvételekhez képest egészen döbbenetes élmény volt élőben szembesülni ezzel a rendkívül karakán énekhanggal, amely Nika birtokában van. Óhatatlanul is felmerül a kuruzslás gyanúja, ám a pogány sejtelmességbe – illetve ha a színpadtechnika is úgy akarja, füstbe – burkolt női önmegvalósítás elismerésre méltóan kevés kompromisszumot kötve megy végbe. Végül azonban lehullt a lepel: a közismerten pöttöm énekesnő a fináléban a cintányérokat püfölve levetette gátlásait, és végre megmutatkozhatott a benne rejlő igazi boszorkány. 3.5/5
