2012.05.03. 13:35 – Lángoló Gitárok

Mínusz kettedik nap is lesz a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 20. Sziget programokra fókuszáló sajtótájékoztatóját Gerendai Károly azzal kezdte, hogy úgy sikerült megspórolniuk félmilliárd forintot, hogy közben nem veszített semmit a fesztivál. „1993-ban még fel sem merült, hogy egyszer a huszadikat fogjuk szervezni, közel a húszhoz, nemrég pedig még azt nem sejtettük, hogy megannyi akadály nehezíti majd a felhőtlen ünneplést. Nagyon összecsaptak az elmúlt időben a fejünk felett a hullámok” – mondta a főszervező. A részletekre kitérve Gerendai elmondta, hogy a tavalyi évben nem emeltek jegyárat, a költségvetés viszont jelentősen megugrott, hiszen menet közben is számos extra kiadás keletkezett, mint például a főváros által kivetett területbérleti díj, vagy a szélsőséges tüntetők miatti megnövekedett biztonsági költségek.

„Persze el kell ismerni, mi is sokszor hibázunk, hozunk rossz döntéseket, aminek meg kell fizetnünk az árát. Például a tavalyi Prince-koncert sem volt olcsó, bármennyire is volt zseniális, ő tartja a Sziget „legveszteségesebb napja” csúcsot. Vannak tervezhető és sajnos vannak kiszámíthatatlan problémák. Magyarország nemzetközi megítélésének alakulása, majd év elején a MALÉV csődje, vagy a főszponzor visszalépése olykor komoly küzdelemre késztetnek minket.” – mondta Gerendai, aki szerint a nehézségek az elmúlt években megedzették őket, a legtöbbször megerősödve és tovább fejlődve tudtak kikeveredni a küzdelmekből. „Valószínűnek tartom, hogy, ha minden simábban ment volna, kevésbé kellett volna innovatívnak, kooperatívnak és kreatívnak lennünk és akkor messze nem tartanánk itt, de sajnos vannak számunkra is kezelhetetlen helyzetek.” – tette hozzá a főszervező. Itt kiemelte azzal a versenyhátránnyal nem tud mit kezdeni a fesztivál, amit a magyar ÁFA szabályozás jelent számukra. Elmondta, hogy jelenleg az Európai Unió 27 országából 21-ben kedvezményes ÁFA tarifája van a kulturális rendezvényeknek, ezek átlaga ma 10%-ot tesz ki, ezzel szemben Magyarországon világviszonylatban a legmagasabb, 27% a forgalmi adó. „Ez egy nagy és gazdag országnak is komoly kihívás, nálunk simán a verseny elvesztését jelentheti.” – mondta Gerendai, aki még azt is elárulta, hogy az idei szigetet 300 millió forinttal kevesebb pénzből kell megrendezni, de a programok már 95%-os készenlétben állnak. Ezek helyszíneit viszont most nem biztos, hogy megszokásból megtaláljuk, ugyanis 2012-ben alaposan átrendezik a rendezvényt.

Költözik a Világzenei Nagyszínpad a korábbi Nagy Utcaszínház helyszínére (ahol a kezdetekkor még a Nagyszínpad állt), és öt programsávval, OTP Bank World Music Party Színpad néven fut majd idén. A Nagy Utcaszínház a tavalyi, 2012-ben a megvágott költségvetés áldozatává váló Rock-Metal Nagyszínpad helyére kerül. A Roma Sátor a „színházi domb” mellé kerül, vele szembe költözik az European Meeting Point, míg a Logikai Játékok Sátra az Octopus helyét foglalja el. Az összművészeti helyszín a tavalyi MR2 színpad helyén lesz, míg a Magyar Nagyszínpad a korábbi világzene helyszínre költözik. Az Afro-Latin Színpad és Világfalu a Blues Színpad helyére lesz áttelepítve. Az A38 Színpad a Nagyszínpad mögötti rétre kerül, a korábbi helyét pedig a Sporthelyszín foglalja majd el. És végül visszamegy eredeti helyszínére a Magic Mirror. Nagyobb lesz az Arena, és mostantól két új sávot is befogad, történetesen a korábbi Európa Színpad programsávjait. Újra lesz a Szigeten Luminárium, amit a tavalyi meduza helyén állítanak majd fel. Új helyszín a Holland Meets Hungary, ami a régi Afro-Latin Színpad & Világfalu helyén lesz látható és az olasz kemping csücskénél áll majd az idén debütáló Mambo Színpad.

„A nadrágszíj meghúzása mellett azért igyekeztünk fejleszteni is a Szigeten. Talán a legjelentősebb fejlődés, ami reményeink szerint a Sziget nemzetközi versenyképességét is tovább erősíti, hogy jelentős összegeket fordítunk a rendezvény helyszíneinek a dekorációjára és az általános vizuális megjelenésére” – állítja Gerendai. Így a közösségi tereken felbukkanó látványos megoldások, látványelemek és látványos programok térvilágítások, programhelyszínek belső és külső dekorálása látványosan is feldobja majd a 2012-es Sziget képi világát.

Idén egyébként visszatér a Szigetre a Magyar Dal Napja, ami öt évvel ezelőtt ugyanitt indult, és most már minden évben megrendezik számos helyszínen szerte az országban. A mozgalmat alapító Presser Gábor és Gerendai Károly egyetértett abban, hogy mind a két rendezvénynek szüksége van a másikra, mivel a Magyar Dal Napja is finanszírozási nehézségekkel küzd, a 20. Szigetnek pedig jól jön a jubileum ünneplésében. Mellesleg ezzel együtt idén először lesz mínusz kettedik nap is a Szigeten.

A programokról már többször is szóltunk, így most ezzel nem foglalkozunk (itt lehet nézelődni), de azt azért elmondjuk, hogy a rock/metál nem lesz azért száműzve a Szigetről, ugyanis a nulladik napi Ákos-koncerttel egy időben metálnap is lesz, aminek viszont még nem tudjuk a programját. Azt viszont tudjuk, hogy a svéd vikingmetál Amon Amarth (képünkön) a partiarénában lép majd fel idén.


fesztivál sziget hír



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása