2012.05.22. 11:00 – Lángoló Gitárok

Celebrate – Itt van Whitney Houston utolsó dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Megjelent a neten Whitney Houston utolsó felvétele, az American Idol című tehetségkutató műsor egykori győztese, Jordin Sparks közreműködésével készített Celebrate című dal. Az énekesnő februári halálakor is számtalanszor elhangzott, hogy épp egy zenés filmen dolgozott, ehhez készült a most megjelent duett, ami a lapozás után máris hallható, mellette pedig a filmről is többet elárulunk.

A Sparkle című zenés filmben három lánytestvér együttest alapít az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában, az ő történetüket követhetjük nyomon az zeneipar csillogó, ugyanakkor kegyetlen világában. Whitney Houston a lányok édesanyját alakítja benne, valamint rajta kívül szerepet kapott még a filmben többek között Cee Lo Green is, Jordin Sparks pedig a főszereplő fiatal lányt alakítja. Az eddigi tervek szerint augusztus közepén a mozikba kerülő Sparkle egyébként feldolgozás, eredeti változatát 1976-ban mutatták be és a zenéjét Curtis Mayfield szerezte, akinek szerzeményei az idei változatban is felcsendülnek, viszont új dalok is készültek a filmhez Whitney, a már említett Cee Lo Green, valamint többek között R Kelly közreműködésével, aki többek között a most bemutatott Celebrate producere is volt.

Aki a szám végén nagyon figyel, jó a füle (vagy kellően felhangosítja az éppen lehalkuló felvételt), észreveheti, hogy Jordin Sparks egy "We love you Whitney" mondatot is hozzátesz a dalhoz, ezzel is tisztelegve az elhunyt énekesnő előtt.

És ha már tisztelgés: a hétvégén megrendezett Billboard Music Awardson posztumusz életműdíjjal tüntették ki Whitney Houston, Jordin Sparks pedig az énekesnő legismertebb, I Will Always Love You című számát adta elő élőben.

Ez pedig itt az alábbiakban a Sparkle áprilisban már egyébként itt a Lángolón is bemutatott előzetese.


film mozi filmzene pop whitney houston hír soul r kelly rnb jordin sparks billboard music awards



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása