Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Stephen Marley @ Zöld Pardon, 2012.05.31.
A reggae az a zenei műfaj, amely feltalálása óta szinte semmit sem változott. Nem csoda, hogy még mindig Bob Marley a stílus non plus ultrája, és valószínűleg még évtizedekig ő is lesz. Emiatt az sem meglepő, hogy a rég elhunyt Marley neve az első számú reggae brand, csak hát a stafétabotot átvették a kölykök.
Stephen sorrendben a negyedik gyermeke a reggae-legendának, de nem az első, aki zenélésre adta a fejét, hiszen már kiskorában idősebbik bátyja, Ziggy koncertjein vokálozott többi tesójával. Aztán belőle is önálló előadó illetve producer lett, mára pedig Grammy-díjas énekesként turnézza körbe a világot igaz, a reggae kategóriában csak az a Marley-gyerek nem nyert még ilyet, amelyik nem akart.
Ettől függetlenül valamelyik Marley feltűnése minden ország Jamaika-szimpatizánsainak körében kötelező program. Ezt mutatta az is, hogy a Zöld Pardon szűkös, kétszer ezres befogadóképessége miatt a Lágymányosi-híd alá ért a sor, szóval tényleg, még ma is óriási az érdeklődés minden olyan dologra, ami Bob Marleyhoz köthető.
Kis késéssel el is kezdődött a koncert, amely egy tipikus rasztafári örömzenélés volt, zászlókkal, rasztákkal és fülig vigyorgó háttérzenészekkel. A majdnem kétórás fellépés legnagyobb tanulsága, hogy Stephennek tényleg megszólalásig hasonlít a hangja apjáéhoz és minden dalát a legnagyobb tisztelettel és tudással adta elő. Olyanok szóltak, mint a Three Little Birds, a Buffalo Soldier, a Jammin’, a Could You Be Loved és a One Love, de még egy Damian Marley-dal is belefért a családi repertoárba.
A saját számai már kevésbé voltak szórakoztatóak, annál inkább a színpadi jelenléte. Egyik dal kezdését például elrontották, mert valamelyik gitáros vad raggázásba kezdett, mire Marley rászólt, hogy: Hé haver, ez az én számom, álljunk már le. Aztán a No Cigeratte Smoking című szerzeményét úgy konferálta fel, hogy megkérdezte a közönségtől: ugye senki se szív cigarettát a koncertemen? Tényleg nem mert, mert olyan masszív fűszag volt az egész környéken, hogy még a szomszédos lufthansásoknak is megereszkedett tőle a nyakkendője.
Egy ilyen koncert inkább buli, mintsem zenei élmény. Persze, mondjuk a szaxofonos háttérzenész tényleg elég komoly dolgokat művelt néha zeneileg, de hát ez mégiscsak reggae. A lényeg többnyire azon van, hogy másfél óráig csak pozitív, egyáltalán nem megterhelő behatások érjék az embert, még ha komoly témákról is szól a szöveg. Márpedig egy sereg vigyorgó jamaikai raszta Bob Marley-dalokat énekelve nehezen tudott volna szomorú dolgokat az eszünkbe juttatni. Maximum annyit, hogy még háromszor ennyi ember ragadt a bejárat előtt vagy nézte a hídról a bulit, mert nem engedték be őket a szinte üresen kongó ZP-be.
