2012.06.26. 19:13 – Lángoló Gitárok

Meghallgatható az új Dead Can Dance-lemez egyik dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deadcandance_anastrasis.jpgAhogy azt már írtuk, októberben Magyarországra látogat az ausztrál-angol világzenei duó a Dead Can Dance. A legutoljára nagylemezzel 16 évvel ezelőtt jelentkező együttes tagjai a szünet alatt főleg szólóprojektjeikkel foglalkoztak és csak koncertlemezeket illetve válogatásokat jelentettek meg. Idén viszont új album jelenik meg tőlük, ami az Anastasis címet kapta. A lemez augusztus első felében kerül majd a boltokba, így némileg váratlanul érheti a rajongókat, hogy már most meg lehet az egészet hallgatni a csapat honlapján, ahol elő is lehet rendelni az albumot többféle verzióban, a kiszállítást pedig legkésőbb augusztus 13-ra ígérik, de simán lehet hogy előbb megtörténik (vagy egy olyan gyanúnk, hogy digitálisan akár most azonnal, vagy a napokban). Ahogy azt fentebb említettük, a lemez népszerűsítésére világ körüli turnéjuk is lesz, aminek október 17-én Budapest, egész pontosan a Papp László Sportaréna lesz az egyik állomása. FRISSÍTÉS: Hogy szándékosan, vagy véletlenül történt-e a keddi albumstream, nem tudjuk, de szerdától már csak az Amnesia dalt lehet meghallgatni a fenti linken, illetve letölteni akár innen, tőlünk is.

Dead-Can-Dance-2012.jpg


hír ambient dead can dance világzene



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása