Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Bevallom őszintén a koncert kezdetéig elképzelésem nem volt arról, ugyan mi is az a New Ivory, mire számítsak egy olyan zenekartól, amely az amerikai prosztó electrohouse koronázatlan királyának, Steve Aokinak a kiadójához van leszerződve. Aztán szerencsére óriásit csalódtam, mert a háromtagú zenekar egy kifejezetten lendületes, energiával teli és persze rohadt hangos bulit csapott végül. (a fotókat a szörfdeszka.hu-ról szedtük.)
Jó magyar szokáshoz híven a maroknyi közönség U-alakban, a fal mellette állva várta a New Ivory koncertjét, de a fiatal frontember még a kezdés előtt lemászott a színpadról, hogy szó szerint a karjuknál fogva húzza előrébb az embereket, aztán szinte azonnal belekezdtek a zenélésbe. Még koncert előtt kerestem valami elektronikus kütyüt a színpadon, mondván Steve Aoki kiadójától tuti csak valami hibrid indietronica vagy elektronikus metalcore jön majd ide. Ehelyett a közönség kapott egy óriási adag grunge-ot az arcába, három 18 és 22 év közé tehető brit fiataltól, akik egy Myspace-levélnek köszönhetik tengerentúli szerződésüket.
Az együttes zenéjében egyébként tényleg semmi komolyabb vasziszdasz nem volt: korai Nirvana és Foo Fighters ihlette punkos grunge-dalok, amiket egyszer megszakított egy Smashing Pumpkinsra hajazó középtempós szám is, ahol az énekes még Billy Corgan nyávogó hajlításait is egy az egyben átvette, ahogy felfedezni véltem néhol egy kis Weezer-behatást is. Fiatal koruk ellenére bátran kísérleteztek, majdnem minden számnál hagyták magukat kicsit elszállni, a hőségtől kábé haldokló dobos szinte szétverte a felszerelését, miközben az énekes-gitáros egyszer csak felmászott az erősítőkre és a láda tetején kezdte el nyúzni a hangszerét.
Üresjáratok nélküli, kifejezetten szórakoztató előadás volt, amelyből egyedül a koncert végi, teljesen fölösleges egygitáros ballada lógott csak ki. A legismertebb, A Knight című számuk pedig a koncert csúcspontját jelentette, ahol a kicsit egy kaptafára épülő újgenerációs grunge-számok után egy friss, a műfaj határait áthidaló dal mutattak be, néhol már a virtuozitás határát súroló dobmenetekkel és gitárnyúzással. Elég fasza kis buli volt na, csak kár hogy még mindig nem hallok a bal fülemre.
