2012.09.27. 12:43 – Hirdetés

Alice Cooper gitárosa, Caramel és Rúzsa Magdi a Hangfoglaláson

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

IMG_5736.JPGAz eddigi legszínesebb, legváltozatosabb programmal várja az érdeklődőket a Hangfoglalás kiállítás október 5-től 7-ig Budapesten, a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban. Több, mint 300 zenei eseményt tartanak a három nap alatt, és minden stílus képviselteti magát. Fellép Molnár Ferenc Caramel, Busa Pista, a Beatrice, Radics Gigi és az Intim Torna Illegál is. A Hangfoglalás extra vendége Alice Cooper gitárosa, Ryan Roxie lesz.

A tavalyi két csarnokkal ellentétben idén háromban rendezik meg a Hangfoglalást a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban. Így lehetőség nyílik arra, hogy a hangos és a kicsi hangerővel megszólaló hangszereket külön helyszínen helyezzék el. Így az 'A' csarnokban a zenés beszélgetéseket, workshopokat bárki zavartalanul hallgathatja, a 'B' csarnokban pedig lehet zúzni a gitárokkal, püfölni a dobokat. A 'C' csarnokban pedig három színpadon három napon át váltják egymást a jobbnál jobb zenekarok, különleges formációk. A Hangfoglaláson lényegében minden stílus képviselteti magát, az electrotól a metalon, a popon, és a jazzen át a népzenéig. Fellép többek közt Radics Gigi, Busa Pista, Sterbinszky, a Leander Rising, a Grenma, a Söndörgő, a Wasabi Kht, Ferenczi György és a Rackajam, a Cherry Bomb, a Cadaveres, a Beatrice, az Intim Torna Illegál, a Fresh Fabrik, Molnár Ferenc Caramel, a Belmondo, a Sárik Péter Trió és a Kozmix.

A koncertek mellett többtucat hangszerbemutatót is meg lehet lesni, méghozzá a magyar zenei élet legjobbjai előadásában. Ott lesz a Hangfoglaláson Szappanos György, Lukács Peta, Kottler Ákos, Markó Ádám, Dandó Zoltán, Nagy Ádám, Vörös Attila és Pribojszki Mátyás is. Idén egy igazi nagyágyú is gitárbemutatót tart, ő Ryan Roxie, Alice Cooper gitárosa. Az amerikai zenész számos világsztárral dolgozott már együtt, például a Guns 'n' Roses-ból ismert Gilby Clarke-kal és Slash-sel.

És ha mindez még nem elég, rengeteg közönségtalálkozónak, dedikálásnak is helyet ad a SYMA csarnok. Meglátogatja a Hangfoglalást a Subscribe, a Compact Disco, a Mystery Gang, Rúzsa Magdi, a Sugarloaf, a Blind Myself, Sipos Péter az Irigy Hónaljmirigyből, Kalapács József, Kovács Kati, Németh Lojzi, Zséda és Szekeres Adrien.

Több szakmai konferenciát is rendeznek a három nap alatt. Az Artisjus főleg az előadói, és az új internetes jogrendszert érintő kérdéseket, míg a Szerzők Egyesülete a szerzői jogokat fogja boncolgatni. A Magyar Színháztechnikai Szövetség a személyi monitorozás, a hangosítás és a színpadi megvilágítás izgalmas kihívásait vitatja meg. A tavaly csak egynapos producer és dj találkozó kibővülve, az egész rendezvény alatt várja a látogatókat. Az előadások során szóba kerül többek közt a közösségi média hatékony kihasználása a zenei piacon, az igényes színpadtechnikák lehetőségei illetve a fesztiválok és diszkók zajvédelmi problémái.

A Hangfoglalás minden programja ingyenes. A rendezvényt követően október 5-én és 6-án este további koncertek várják az érdeklődőket. Pénteken a Beathoven és a Varga János Projekt, szombaton a Trio Target és a Balkan Fanatik lép fel. Mindkét este a belépő 1000 forintba kerül.

Részletek:
www.hangfoglalasonline.hu
www.facebook.com/Hangfoglalas


hír hangfoglalás hangfoglalás 2012



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása