Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Van a Lángoló Gitárok olvasói között olyan, aki emlékszik még a közel húsz éve létezett Southern Special nevű rockzenekarra, vagy becenevükön a Sutterekre? És annak énekesére, Huszti Bécire? Az akkoriban igen pezsgő rockélet egyik legeredetibb arca volt ő. Aztán úgy tíz éve egyszer csak úgy eltűnt, hogy még az egykori haverok sem tudták, hogy pontosan hova lett. Hála a webkettőnek megtaláltuk, és megkérdeztük, hogy mégis mi történt vele az elmúlt tíz évben.
Már jó ideje nem élsz Magyarországon. Össze lehet foglalni merre sodort az élet?
Hogy mi történt velem? Azt sem tudom, hol kezdjem. Talán ott, hogy kb. tíz éve vettem egy hamis vonatjegyet, amivel Spanyolországig jutottam, Malagába. Elkezdtem olajfestményeket árulni. Jobban mondva olyan reprodukciókat, mint Dali, Rembrandt, Klimt stb., amiket a kikötőben 5, másodkézből 20 euróért meg lehetett venni, én pedig minimum 60-ért adtam el. Ezzel a szisztémával meg két lökött arccal béreltünk egy kocsit és bejártuk szinte egész Spanyolországot. Mivel akkoriban mindenhol ezerrel építkeztek, napi egy festményt könnyen el lehetett adni, ami a szállást és az útiköltséget fedezte, a többi meg: Így mulat a magyar!
A képkereskedés után merre mentél?
Ibizára, ahol San Antonio városában kötöttem ki. Színtiszta őrület első perctől. Az első két héten körbegyalogoltam az egész szigetet, munkát keresve. Mivel szállásra nem volt pénzem, egyik éjjel egy hotel privát partyján akartam ledőlni, mikor megjelent egy fazon egy gitárral. Mivel bedöglött az öngyújtóm, odamentem tüzet kérni. A vége az lett, hogy a srác hozott még egy gitárt, sört meg egy üveg tequilát. Ittunk, szívtunk, jammeltünk, majd röviden elmeséltem neki, ki vagyok és mit akarok. Erre a srác megadta az egyik barátja telefonszámát, hogy hívjam fel az ő nevében. Így is tettem. Másnap már dolgoztam is. Díszleteket, lámpákat, vetítőket kellett fel és leszerelni, heti egy alkalommal, az Amnesia diszkóban a Cocoon partykat szervező német társaságnak napi 150 euróért. Plusz hatvanat kaptam azért, hogy három súlyos fazonnal cipeljünk egy cocoon tojást, amivel végig jártuk Ibiza kikötőjét, majd éjfélkor színpadra kellett emelni. Mai napig nem értem, hogy csináltuk, mindenki szinte K.O.-ban működött. Ott kereszteltek át. Space lettem, az iszonyú afterpartyk miatt. Volt meló, mulatság és maradt szabadidőm is.
Hol laktál ezekben az időkben?
Laktam például foglalt házban. Itt ismertem meg egy orosz srácot, aki homokszobrászatból élt. Egy nap elkísértem segítőként, majd másnap megcsináltam életem első homokszobrát, ami egy négyméteres sárkány volt és 40 euró körül hozott a konyhára. Ez volt életem egyik legboldogabb napja. Tiszta alkímia: a semmiből aranyat csinálni. Szabadság, jó csajok partyk egymás hegyén hátán. 2003 nyara felejthetetlen.
Ibizán maradtál?
Nem, október közepén Barcelonába mentem egy Mexikói sráccal és egy spanyol csajjal élő szobrot állni a Ramblán. A csajszi a performansz stílust nyomta, mi meg a mexikói testvéremmel, aki bejárta szinte az egész világot, predátorként és polinéz harcosként szobroztunk. A Ramblán három óra alatt minimum egy húszas beesett. Mint mindig, kerestünk egy házat aminek az ablakán vastagon állt a por, egyszerűen berúgtuk az ajtaját és befészkeltük magunkat, míg nem jött a tulaj vagy a rendőrség kipaterolni minket. Boldogan, sőt teljes nyugalomban aludtunk, mivel Spanyolországban mai napig ez a divat. Majd ahogy összebarátkoztunk a Ramblás pantomimes, zenész, bohóc performanszos alakokkal, belecsöppentünk a mindenféle kiállítások és fesztiválok sűrűjébe. Fél év következett Barcelona szívében, a művészet városában, na meg a hippik paradicsomában.
Itt ismertem meg egy angol fazont az egyik kiállításon, aki egy olyan helyről beszélt, mondván, hogy a világ legcsodálatosabb helye, ami tele van művésztanyákkal és különféle ceremóniákat tartanak. Ez úgy felizgatott, hogy gondolkodás nélkül elmentem Almeriába. Ott egyből találtam melót pár hétre, a Dalton Fivérek című francia-spanyol filmben. Ettől fogva végig jártam Almeria és Andalúzia szinte minden hippi tanyáját, majd átugrottam Marokkóba, ami egy külön sztori. Visszafelé megnéztem Tarifa legfaszább szörfparadicsomát. Granadában pedig utcazenélésből éltem. Granada azóta a szívem csücske, kész csoda. Körülbelül hatvan kilométeres körzetében egy óra alatt láttam havat a Sierra de Nevadán, zöld erdős égszínkék tavakat, sivatagot, majd a végén a tengerben fürödtem. Tiszta beszarás.
Nem is akartál eljönni Spanyolországból?
Dehogynem, be is céloztam magamnak Franciaországot, csakhogy Taragona környékén lehorgonyoztam pár homokszobor erejéig. Találtam egy fasza kempinget, király volt a feeling. A helyiek is tök kedvesen fogadtak, úgyhogy eldöntöttem, ott maradok egy kis időre. Ott a világ legcsodálatosabb partján megtaláltam életem nagy szerelmét és fél év kitartó nyomulás után egymáséi lettünk. Jött a tél, úgyhogy két alternatívánk volt: Gran Canariára menni, vagy a faluban maradni. Mivel összeismerkedtem egy építkező sráccal, feketén ugyan, de találtam munkát. Így aztán maradtunk és béreltünk egy lakást a tengerparton. Hihetetlen volt látni a nagy nyári nyüzsgés után, hogy milyen nyugalmat áraszt a tél. Bárhogy is nézzük, végérvényesen tenger junkie lettem, tengerpart, szobrászat, non-stop bulik
Mondtad, hogy megtaláltad életed szerelmét. Ebből komoly kapcsolat lett?
Igen. Olyannyira, hogy mikor azt hittem, mindent átéltem, jött a nagy hír, hogy apa leszek. 2006. szeptember 28-án elvágtam elsőszülött fiam köldökzsinórját. Életem legboldogabb napja volt. Azok után, hogy egy életen át semmi veszíteni valóm nem volt, ott volt előttem életem felbecsülhetetlen lényege. Úgyhogy most családapaként élek, megpróbálva legjobb tudásom szerint irányítani és óvni a családomat, amihez időközben csatlakozott egy német juhászkutya, egy pacsirta, egy teknős és egy hal.
Mi sarkallt annak idején arra, hogy külföldön próbálkozz?
Hát erről csak annyit, hogy én világcsavargónak születtem. Mikor annak idején Erdélyből megérkeztem Budapestre, pontosan tudtam, hogy el fogom hagyni Magyarországot. Ugyanúgy, ahogy annak idején elhagytam erdélyi szülővárosomat, hogy egy nagyobba költözzek, aztán egy még nagyobba. Amit biztosan tudok, hogy ez sem a végállomás.
Mivel foglalkozol most?
Igyekszem teljes mértékben a lelki békémet megtalálni, ami egyensúlyban tartja a lelkemet az agyammal. Ehhez egy olyan módot találtam, amivel összekötöm a kellemest a hasznossal. Fogom magam, lemegyek a tengerpartra, idegből gyorsan összelapátolok egy homokdombot, majd jól leöntöm tengervízzel. Mikor már jó nedves, le kell döngölni. Ez a fizikai része és egyben az első fázisa a homokszobor építésnek. A második fázis totál kikapcsol. Csak te és a homokdomb, amiből szépen, lassan, aprólékosan és igen sok türelemmel kifaragok például egy sárkányt. Nekem ez nyolc óra békesség és meditáció. A turisták pedig imádják, ami jól jön a falunak is, na meg nekem is kifizetődő. Illetve lekopogom, mert itt is kezd divatba jönni a tiltás.
Úgy tudom nem hagytál fel a zenéléssel. Mit kell tudni a mostani zenekarodról?
A zene az életem. Soha nem tudtam elszakadni a zenéléstől, bár volt olyan, hogy megesküdtem rá, hogy soha nem fogok zenekarosdit játszani. Viszont jobban megfigyelve a dolgot, életem szabadságát és a tapasztalataimat elsősorban a zenének köszönhetem. 2008 nyarán megismerkedtem egy francia zenész énekessel, akinek volt egy házistúdiója, ahova bevonultunk ketten és egy hónap alatt összedobtunk egy elég profi produkciót. Kerestünk zenészeket és megcsináltuk a natural sound víruszenekart, amit később Protocol Monstersre kereszteltünk át. A stílus ugyanolyan, mint amit a SiliconCarne zenekarral próbáltunk annak idején csinálni. Lényege, hogy minél több stíluson át szörfözzünk, sajátságos hangzással. Épp egy éve, hogy különböző okok miatt, szünetel a banda. Viszont úgy néz ki, hogy itt a környéken mindenki ezerrel hiányolja, úgyhogy ötletdúsan és tele energiával a Protocol Monsters is back.
Tervezed, hogy hazalátogatsz? Esetleg a Protocol Monstersszel együtt?
Tervezem már jópár éve és remélem, csak összehoz a sors a haverokkal, ha csak egy kis időre is. Iszonyatosan hiányzik a magyar levegő és jó lenne már találkozni a régi arcokkal, meg az ismerősökkel nosztalgiázni egy nagyot. Amúgy meg szívem vágya Magyarországra vinni a Protocol Monterst. Szóval ezúton is üzenem, illetve ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek azt, hogy ha visszanézek a múltba igen sok befogadó és bitang jó arcot látok, akiknek sok hálával tartozom. Köszönöm az elmúlt tíz intenzív évet, amit vadul, de pozitívan átéltem. Szeretetet, békességet és egészséget kívánok mindenkinek. Ha minden jól megy, télen látjuk egymást.
