Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Anathema @ A38 Hajó, 2012.10.09.
A metálzenéből érkezett, de ma már legkevésbé sem kemény brit Anathema nagyon barátságos zenekar. Olyan dalcímeik vannak, mint a Fine Day To Exit vagy a One Last Goodbye, mégis képesek voltak felszabadult, mondhatni vidám koncertet adni az A38-on, amit a legfrissebb, csilingelős dallamokkal megbolondított albumuk, a Weather Systems valamennyire előre is vetített. Az Anathemát hallgatva már nem a végzet eljövetelére számít az ember, hanem végtelen nyugalmat érez.
A magyar turnéállomáson persze az új album promotálása is zajlott, a dalok közel felét előszedték róla. Ezek a dalok olyanok élőben is, mint lemezen. A felhőnutazós, romantikus hangulatukat csak a talán túlzottan is előtérbe tolt dobok enyhítik. Amúgy a ritmus egy Anathema-koncerten sokkal inkább szerepet kap, mint lemezen. A zenészek is úgy mozognak gyakran, mintha valami kőkemény doomriffet nyomnának. Az olyan dalok, mint az eufóriáig fokozott Closer azért a ritmusról is szól, de pl. az A Natural Disaster a legkevésbé sem a dobokkal hat az emberre. Lee Douglas énekesnő kristálytiszta hangja ebben a dalban szárnyakra kap, pedig máskor sem rossz, sőt inkább természetes és megható, amit csinál.
A zenekart most már két család alkotja, a Douglas és a Cavanagh tesók. Ezen el is viccelődtek két szám között, amikor Danny Cavanagh felkonferálta az egyik dalt, amiben a „Douglas-klánnak" nagy szerepe volt. A zenészek rendkívül közvetlenül viselkedtek, bár a gitáros egyszer rászólt a nézőtéren füvezőkre, ami mondjuk egy ilyen típusú zenénél viccesnek hat, hiszen nehezen hihető, hogy az olyan album, mint pl. a The Silent Enigma vagy néhány későbbi lemez, tiszta fejjel íródtak. A hozzánk hazajáró zenész biztos inkább az új magyar cigaretta-tiltásra gondolt. Aztán az is aranyos jelenet volt, amikor a zenekar fel akarta köszönteni az éppen szülinapos Lee Douglast, de a közönség valahogy nem tudta a Boldog Szülinapot szövegét magyarul, mire Vincent Cavanagh segítette ki a kéréstől megzavarodott publikumot, és szép magyarsággal énekelte bele a mikrofonba a köszöntést.
A magyar rajongótábor tényleg rajongásig szereti a zenekart. Kevés olyan koncert van, ahol a hátsó sorok nem fogynak el egy idő után, és nem csak egy kemény mag marad elől. A teltházat produkáló nézők mindegyike a kemény magba tartozott, becsülettel végigállta a bő kétórás koncertet, és amikor halkan kellett énekelni, halkan énekelt, amikor hangosan mondjuk a Fragile Dreams vagy a Flying refrénjét, akkor ahogy a torkán kifért.
Az Anathemát nem nehéz szeretni. Jó kedélyű, szimpatikus zenekar, jól megírt, jó hangulatú dalokkal. Amit többször emlegettünk már velük kapcsolatban, az most is igaz. A jelenlegi zenei irányuk alapján nekik az európai hipszterfesztiválok nagyszínpadán kéne zenélniük, nem egy 700 fős klubban. Azzal viszont éppen talán a megkapó őszinteségük szenvedne csorbát, és igazából nem is ez a lényeg. A közönségük kitart mellettük és egy ilyen koncert legalább egy évre elraktározódik, vagy legalábbis arra elég, hogy a koncert másnapján Anathema-dalokkal legyen tele az ember feje, semmi mással.
