2012.10.25. 10:51 – Lángoló Gitárok

Teljesen megszűnhet a zenei élet Maliban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

mali.jpgIszlámista szélsőségesek fenyegetik Mali északi részének előadóit, hogy azonnal hagyjanak fel a zenéléssel különben nagy bajba kerülnek, legalábbis erről a helyzetről jelentetett meg egy cikket nemrég a Guardian. Az afrikai ország északi régióját jó ideje lázadó iszlám milicisták tartják rettegésben, akik betiltottak mindenféle nyugati zenét a térségben. Még augusztusban Gao városában jelentette be egy szóvivő, hogy nem akarják a Sátán zenéjét hallani országukban, és ideje a Korán szövegéből idézni, ha valaki énekelni akar. Olyan esetről is ír az újság, hogy egy helyi zenészt a húgán keresztül fenyegettek meg, hogy ha még egyszer a városba tolja az arcát, akkor levágják az ujjait, amivel gitározik. Majd fogták az összes hangszerét, erősítőjét, mikrofonját és egyéb felszerelését, lelocsolták benzinnel és felgyújtották. Mindenkinek be kell tartania az iszlám erkölcsrendszerét, emiatt egy ideje nyilvános megkövezések, korbácsolások járnak például az alkoholfogyasztásért vagy a lenge öltözékért a nőknek, de a tolvajoknak is levágják a kezüket, lábukat, ha lopáson kapják őket. Félve a hasonló retorzióktól, a térség zenei élete szinte teljesen megszűnt, nincsenek bulik, az emberek nem táncolnak és a zenészeket fegyveres katonák fenyegetik, majd felgyújtják a felszerelésüket. A nagyobb zenei fesztiválok is veszélyben vannak miután három éve elraboltak egy brit turistát és miután az országa nem volt hajlandó váltságdíjat fizetni érte egyszerűen lefejezték.

Az országban egyre nagyobb befolyást szerző al-Kaida később egy német turistát is meggyilkolt, ezért a patinás Festival in the Desert fesztivált legközelebb már délebbre, biztonságosabb területen tartják meg. Legutóbb Bono is ellátogatott az eseményre, ahol külön megkérte az őt védelmező katonákat, hogy nyugodtan hagyják őt egyedül mászkálni a környéken. A szállásukul szolgáló timbuktui hotel azóta az iszlámista szélsőségesek egyik főhadiszállása lett. Manny Ansar, az említett fesztivál szervezője most egy utazó fesztivál megszervezésén dolgozik, amivel bejárnák Nyugat-Afrikát, februárban pedig a menekült táborokba is ellátogatnának vele. Végezetül  amerikai és európai fesztiválokon fogja promotálni a Festival in the Desertöt, ezzel is reklámozva Mali zenei kultúráját és olyan előadóit, mint például a Grammy-díjas Tinariwen.

Mára az összes zenész elhagyta Mali északi részét együtt azzal a csaknem 500 ezer emberrel, akik most algériai, mauritániai, nigeri és Burkina Faso-i menekülttáborokban húzzák meg magukat. Vieux Farka Touré, a legendás Ali Farka Touré bluesgitáros fia szerint teljesen eltűnt a zene a régióból, és már otthon se kapcsolhatod be a tévét vagy a rádiót, ha hallgatni szeretnél valamit. Az említett Ali Farka Touré sok évig polgármestere volt egy Timbuktutól délnyugatra található településnek, amely mára szintén iszlám fennhatóság alá került, ezért az egész Touré család Bamakóba, Mali fővárosába menekült. Azonban a fővárosban sem ugyanolyan az élet, mint Amadou Toumani Touré miniszterelnök megbuktatása előtt, aki egy magába fordult lakosságot hagyott maga után, mivel az emberek inkább otthon maradnak, mint újra fegyverek között kelljen járkálniuk a városban. Bamako zenei élete is romokban van, mivel sorra zárnak be az éttermek és klubok köszönhetően a kormánypuccs utáni turistahiánynak. Ezért élő zenekarok helyett a még fennmaradt szórakozóhelyek anyagi megfontolásból inkább sound systemeket és DJ-ket szerződtetnek fellépni, ezzel is spórolva a költségeken.

Egyes zenészek azonban próbálják felvenni a harcot az ország kultúráját szép lassan elpusztító iszlám szélsőségesekkel szemben. Ilyen például a rapper Amkoullel és az általa megalapított Plus Jamais Ca nevű hiphopkollektíva, ami nem csak rapperekből, de egyben aktivistákból is áll. Több videót is megjelentettek már, amelyben az ország sanyarú sorsára hívják fel a figyelmet, de az S.O.S. című számukat cenzúrázta az az állami műsorszolgáltató, amely még mindig a hadsereg irányítása alatt áll. Amkoullel koncertek mellett megmozdulásokat és tüntetéseket is szervez, aminek köszönhetően többször is halálosan megfenyegették.

Mali demokratikus rendszerének megdöntésével és az iszlám szélsőségesek térnyerésével nem csak az ország gazdasági helyzete, de kulturális élete is romokban van. Az alapvetően muszlim mali előadók nem léphetnek színpadra, nem játsszák dalaikat a rádiók és még mindig a hadsereg illetve az északi területek terrorizáló, fegyveres vallási fanatikusai befolyásolják az ország művészetét, amely rengeteg nemzetközileg is elismert zenészt nevelt ki az évtizedek során, ezzel a kontinens egyik legmeghatározóbb zenei nagyhatalmává nőve ki magát.


zene hír iszlám mali



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása