2012.11.02. 11:40 – Lángoló Gitárok

Közös kislemezt ad ki a Octahed és a Karst (exkluzív premier)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kvr_.jpgKözös kislemezt ad ki az Octahed és a Karst. Ez így valószínűleg nem sokat mond olvasóink, ezért hát segítünk a két csapatot megismertetni azzal, hogy bemutatjuk az említett anyagot. „A cím nélküli split apropója, hogy mindkét zenekar épp nagylemezre készül, és ezt megelőzve szerettük volna megmutatni egy olyan oldalunkat is, amik eddig nem fértek bele az egyes bandákról alkotott képbe, miközben valahol azt is mutatja, hogy milyen irányba halad tovább a két formáció." – mondták a zenekarok a Lángoló Gitároknak.

A komplex hardcore metálként jellemezhető Octahed dala, a Breach 2012 nyarán lett felvéve a Revolver Sound Studióban, Ferencz Zsolt felügyelete mellett. A maszterelést a márciusban megjelent, Circum Polaris című nagylemezhez hasonlóan Honfi Tamás végezte, a végső munka pedig a Metropol Stúdióban történt Sándor Dániel (Isten Háta Mögött, Esclin Syndo) jóvoltából. A Breach-et már június óta játssza koncerteken is a zenekar, így közben is változhatott, viszont a tervezett következő nagylemez jelenlegi irányától eltér annyiban, hogy külön jelenjen meg. Az Octahed jövőre rögzíti második nagylemezét, emellett a napokban megjelent egy francia válogatáslemez, ahol egy, még az idén márciusi nagylemezen lévő dallal is felkerültek olyan zenekarok mellé, mint a svéd post-rock csapat Ef, vagy a svájci post-metal zenekar Abraham.

A jobb híján black metalként aposztrofálható Karst most megjelenő dalai sem igazán jellemzik a miskolci zenekar eredeti irányvonalát. A Merülj című dalban például a tenorszaxofonos Ördög Krisztián Dávid bukkan fel vendégként, és ugyan a csapat eddig sem idegenkedett a szokatlan megoldásoktól, az alapvetően jazzes hangszerelésű dal mégis meglepő lehet a Karstot ismerőknek. A split harmadik dala, a Nem tudom, hogy hol van a helyem egy Szögletes üveggolyó-feldolgozás, amit az egyszeri eljátszás helyett saját atmoszférával ruházott fel az együttes. A zenekar személyes barátságot ápol a már inaktív zenekarral, ez adott apropót a feldolgozásra, amit a csapat többek között a Skeletonwitch vendégeként is eljátszott a Dürer Kert nagytermében a nyár folyamán.

A split CD-n beszerezhető lesz a zenekaroktól, valamint digitálisan is megvásárolható lesz.


premier metál hardcore hír black exkluzív karst octahed



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása