2012.11.12. 09:03 – Lángoló Gitárok

Feloszlott az INXS

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

INXS.jpgHárom évtized és négy frontember után feloszlik az ausztrál INXS zenekar. A bejelentés az együttes vasárnapi koncertjén történt, amikor is Jon Farriss dobos átvette a mikrofont Ciaran Gribbin énekestől a fellépés kétharmadánál és bejelentette, hogy most látták őket együtt utoljára. Érdekes módon a feloszlás időpontja napra pontosan megegyezett Michael Hutchence halálával, aki alapítója és énekese volt a zenekarnak. Azóta többen is megfordultak az INXS frontemberi pozíciójában, és még egy valóság show-t is indítottak, hogy megtalálják majd Hutchence utódát. Az 1977-ben alakult együttes Ausztrália egyik legsikeresebb formációi közé tartozik, amely a kultikus Kick című albumával annak idején egészen a Billboard harmadik helyéig jutottak, és összesen négy top10-es kislemez jelent meg a 30 milliós példányszámban eladott albumról.


rock new wave hír inxs



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása