Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Soft Moon - Zeros
(Captured Tracks)
Valahogy a Mojave-sivatagot nehezen tudom elképzelni, mint inspiráló környezetet egy zenekar számára. Nem biztos, hogy ott olyan téma és ötletgazdag környezet lehet, amiből egy átlagos együttes táplálkozni tudna. Igaz a Soft Moon nem nevezhető egy átlagos együttesnek, így aztán könnyen megeshet, hogy Luis Vasquez és barátai számára éppen ideális az egész terep ahhoz, hogy az embersiégtől elszakadt gépzenéjüket megalkossák. Merthogy a barátságtalan hangzás mellé, nehezen lehetne beilleszteni egy impulzusokban gazdag életteret, ők mégis egészen egyszerű dolgokkal operálnak, az agyba lövik a zenéjüket, és a hatást a különböző hangok által keltett kellemetlen atmoszférára bízzák.
Azonban míg a debütáló lemezen voltak dalok melyek bántóan közepesek voltak, már-már unalomba fulladva, addig a Zeros egy instant támadás a hallgató ellen. Hallatszik a sok-sok koncert és az ezek alatt felszedett rutin, az zenéje sokkal erőteljesebb, energikusabb és kegyetlenebb lett. A számok rövidebbek, puritánabbak, nincs üresjárat, végig húz és magával ránt az egész örvény. A vokálok ugyanúgy megmaradtak a túlvilági hatásoknál, a gépek, pedig egyre intenzívebben támadnak és lázadnak, a zene kitűnően illene bármelyik skizo, paranoid pszichothrillerbe. Nem egy túlgondolt album, pont annyi van benne amennyi kell, minden felesleges részletet mellőzve a kívánt hatás eléréséért. Egyszerű, a hallójáratokba juttatott hangok káoszán át stimulálni az agyat, és ezzel táncra ingerelni a testet. Mindez a Zeroson első szándékból direkt történik. A már említett rutin megszerzésével jár az a tény is, hogy a zenekar legénysége sokkal inkább képes volt egy olyan lemezt összehozni, amelynek dalai a bennük lévő folytonos potenciál miatt sokkal jobban működhetnek egy koncerten vagy egy klubban, mivel a Zeros bőven beillik klubzenének is. Egy sötét folyosó, amin végighaladunk, majd egy terembe érünk telepakolva stroboszkópokkal, a hangfalakból, pedig üvölt ez a '80-as éveket bőven megidéző szintifolyam és dobgép áradat. Igen, ez az egész számomra tökéletesen kimeríti azt a fogalmat, hogy jéghideg haláldiszkó, ahol fények villódznak a testek pedig rángatóznak. A Soft Moon kérlelhetetlenül egyszerű atmoszférát teremt a zenéjükkel, és aztán nagyszerűen bánnak azzal a hatással, amit ez az egész hideg, félelmetes, gépies hangzásvilág kivált az emberből. Az egész egy valóságtól elrugaszkodott, elidegenedett világ, mely fojtogató légkörével kínozza hallgatóját.
A Zeros egy koncepció lemeznek is mondható, hiszen az egész mögött felfedezhető átgondolt tematika. Eltérni az első lemeztől, ahol inkább számok voltak, de nem álltak össze egy egésszé, itt viszont az egész album egy komplex alkotás. Nem lehet számokra szétbontani, nem lehet kiemelni egy számot, amely különösen jó lenne, mert itt a lemez teljese egésze az, ami az igazi hatást gyakorolja a hallgatóra. Az extázis fokozása folyamatosan emelkedik, miközben az egész történet belekerül egy keretbe, így válik egy kerek egésszé, örvénylő masszává, amiből végtelenül nehéz szabadulni. A Soft Moon egy intelligens zenekar, úgy zúzzák szét az agyat, hogy közben a testet is óriási energiák érik. A Zeros pedig egy nyers, őszinte, puritán album, amiből csak a számok közti pár másodperces szünet ad esélyt arra, hogy levegőt vegyél, aztán visszaránt a mélybe, a végén pedig neked kell megválaszolnod a kérdést, utazol-e tovább Vasquezék világába, vagy inkább kiszállsz idő előtt.
