2012.11.18. 10:02 – Lángoló Gitárok

Slash-koncert lesz Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Február 7-én a Pecsa Music Hallban lép fel Slash, akit a Myles Kennedy and the Conspirators kísér majd el ide is, ahogy általában mindenhová. A Guns N' Roses volt gitárosa mostanában nagyon belejött a szólózenélgetésbe. Kihozott pár éve egy lemezt saját név alatt, amin rengeteg vendégénekes szerepelt, köztük az a Myles Kennedy Alter Bridge-énekes is, aki aztán a turnéra is elkísérte a Velvet Revolverben is alapítótag gitárost. A turnén aztán annyira összemelegedtek, hogy Slash második szólólemezét már együtt vették fel, sőt, a borítóra is felkerült Kennedy neve. Szóval ők jönnek most a Pecsába jövő év elején, hogy bemutassák nekünk is az Apocalyptic Love-ot, na meg persze az első lemez dalait is. A hír egyébként a HammerWorld most megjelent, novemberi számából származik, de a különböző netes fórumokon is gyakorlatilag már tényként kezelik a Last.fm-en is feltűnt információt.

slash_293875_3960005012767_234963057_n.jpg


rock hír slash



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása