Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Úzgin Űver - ReBucka
(NarRator)
A Kecskeméten alakult, és részben máig ott működő, jobb híján világzenekarként megszólítható Úzgin Űver több mint húszéves fennállása alatt kifejezetten kult státuszba került – réges-rég. Ennek leginkább tetten érhető oka az a minőség, ahogy a muzsikáláshoz, a lemezkészítéshez és a koncertezéshez állnak. Képtelenek félkész, manírokkal feltupírozott anyagokkal előállni, ha készülőben van valami tőlük, akkor arra érdemes rákészülni, a minőségi elvárásokkal nem kell csínján bánnunk. Nem is kapkodnak el semmit, nem hajtja őket a tatár – annak ellenére, hogy nevük egy mongol tájékról lett elnevezve, vízben szegény területet jelöl, és most ez végre borítóra is került egy barátjuk jóvoltából -, lemezt 3-5 évente készítenek, tehát van idő mindenre, elégséges kifutásra, koncertezésre, feldolgozásra. Most épp ilyesmi történt, a 2010-es Bucka kapta meg a maga új köntösét DJ barátok, kollégák segítségével. Volt már hasonló, 2005-ben a Vörös Reworkz játszott el az akkori aktualitással, a Vörös Rébék-kel, és azt is nagyon lehetett szeretni, jó keresztmetszetét adta az underground elektronikus törekvéseknek.
Az öt évre rá készült Bucka nagyon jó alapanyag, nálam a favorit Úzgin Űver lemez, egyben van, külön-külön is kiválóak a dalok, szépen hangszereltek és jól szólnak, az album íve is végiggondolt. Ami talán nem is annyira meglepő, a banda motorja, a gitáros Homoki Péter DJ Sztyepp néven a Tilos Rádió technikusa és műsorkészítője is egyben. Az ő ötlete volt a DJ-k megszólítása és összegründolása, és nyilván nem is kellett nagyon messzire mennie, legtöbbjük úgyis hazajár a Tilosba.
Mivel az alapanyag rendben lévő, művészet lett volna elrontani, nem is csinált rosszat, de még gyengét sem senki, legfeljebb kinek a pap, kinek a papné. Nálam alapvetően a downtempos, hintázósabb átiratok a nyerők, még ha ez a nem is feltétlenül mond túl sokat manapság, amikor egy másnapi tüsszentés már új besorolást kap. Hogy a műfaji meghatározásokkal továbbra is csínján bánjunk: az album eleje a simább út, a könnyebben befogadhatóbb, lazulásra való, a második fele pedig a rögösebb, törtebb, kísérletezőbb, bár ott is akadnak kifejezetten dubos, chillesebb szösszenetek. Kifejezetten nem akartam külön megnevezni senkit, már csak azért sem, hogy érdemes legyen utánajárni, de a vége felé felcsendülő Út című dal Hypernomad -féle remixe az egyik legeslegjobb és legkreatívabb dal, ami a lemezen hallható, sőt attól függetlenül is. Egészen kivételes és sokrétegű szám, pedig nem is nagyon használt fel sok egyebet az eredeti dalból a fúvós hangmintán kívül.
Fel is merült bennem, hogy bár lehet egy elektronikus (tánc)zene repetitív jellegű, adódik is az egész műfajiságból, de ha valaki kerüli a tudatmódosítók katalizáló hatását, akkor szembetűnő, ha egy tánczene unalmasra hangszerelt. Megnyugodhatunk azonban, itt nem esett senki önnön, vagy választott műfajának csapdájába, remek és egészében is működő album kerekedett a különbözőségek dacára, vagy lehet, hogy épp azért.
