2012.12.13. 11:52 – sajó d.

Soha ennyi angol zenész nem volt még együtt a Madison Square Gardenben - A 12-12-12 New York-i segélykoncert legjobb pillanatai

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

158299089A történelem során ismerünk jó pár segélykoncertet, amelyek az évek múlásával kultikus státuszba emelkedtek, legyen szó a Concert For Bangladesh-ről vagy akár az első Live 8-ről. Talán nem túlzunk, amikor azt mondjuk a mostani 12-12-12 New York-i szuperkoncert is azzá válhat majd később, hiszen - Mick Jagger szavaival élve - még soha nem zenélt együtt ennyi vén öreg angol róka a Madison Square Gardenben, hiszen fellépett a Rolling Stones, a The Who, Paul McCartney, Eric Clapton, de ha nagyon szemetek akarunk lenni, akkor még a coldplayes Chris Martint is ide sorolhatnánk. Ha ez nem lenne elég, még a Nirvana is összeállt egy dalra, ahol Kurt Cobain helyét Sir Paul vette át, hogy egy teljesen új dalt adjanak elő a közönség számára. (A képre kattintva galériát is mutatunk az eseményről.)

Az eseményt Bruce Springsteen nyitotta, akihez később csatlakozott egy másik New Jersey-i lokálpatrióta, Bon Jovi is, előbbi külön megköszönte a segítséget a helyi meleg közösségnek az Asbury Park rendbe hozásáért. A fellépés végén az Oscar-díjátadók kedvence, Billy Crystal humorizált pár percig, majd felkonferálta az est következő fellépőit.

A Pink Floydos Roger Waters lépett színpadra, akihez betársult - mindenki legnagyobb meglepetésére - Eddie Vedder is a Pearl Jamből, mondjuk azért annyit hozzátennénk mindenféle rosszmájúság nélkül, hogy az Another Brick In The Wall nem kifejezetten a legszalonképesebb dal, ha pénzgyűjtésről van szó.

Az eseményre azért csak eljutott olyan is, akinek szívünk szerint gitár helyett maximum nemi betegséget adnánk. Ő Adam Sandler, aki marha jó ötletnek tartotta, hogy a David Letterman Show billentyűsével adja elő Leonard Cohen Hallelujáját, és a humoristának csúfolt színész még a szöveget is átírta itt-ott, ezzel magasan az este legröhejesebb produkcióját nyújtva, a rosszabbik értelemben véve. Legalább Cohennek tetszett a dolog, és Ben Stiller illetve Whoopi Goldberg is inkább maradt a telefonos felajánlások fogadásánál.

A következő nagy dobás Eric Clapton volt, aki megelégedett pár bluesklasszikus előadásával, ameddig a közönség rákészülhetett a Rolling Stones fellépésére. A Stones végül két dalt játszott el, a You Got Me Rockint és persze a Jumpin' Jack Flash-t. Mick Jagger az írás elején említett idézet végére még hozzá tette, hogy reméli majd az amerikai is segítenek rajtuk, amikor Londonban elered az eső.

Ezt követően Olivia Wilde és P. Diddy próbálta motiválni a nézőket, hogy küldjenek pénzt a károsultak megsegítésére, ameddig Alicia Keys a zongora mögé ült az est első női fellépőjeként, és mindenki megkért, hogy emeljék a magasba a telefonjaikat. Ennél azonban sokkal érdekesebb volt a The Who fellépése, ahol a 30 éve halott Keith Moon dobost is felkonferálták, aki hologram helyett egy videós felvétellel szállt be a zenélésbe. Pete Townshend ráadásul élő egyenes adásban használta a fuck szót, de ez az este azon kivételek egyike, ahol az amerikai családanyák szövetsége is inkább a fészerben hagyja a vasvillákat. Ehhez mondjuk jól jött a 68 éves Roger Daltrey szoft gerontopornóba illő ingszéttépése, aminek láttán nagymamák ezrei feledkeztek el a menopauza borzalmairól.

Kanye West sem maradhatott ki a buliból, ezért úgy gondolta, hogy remek ötlet lesz bőrszoknyában színpadra állnia, hátha ennek hatására emberek milliói nyúlnak a csekkfüzetük után, de lehet ehhez elég volt Billy Joel előadása is. Aztán következett azt est másik nagy meglepetés duettje, méghozzá Chris Martin Coldplay-frontember és Michael Stipe R.E.M.-énekes között, akivel előadták a Losing My Religiont.

Aztán színpadra lépett az esemény egyik legjobban várt előadója, Paul McCartney, aki egyelőre Nirvana-mentesen adta elő a Heltert Skeltert, majd zongorán csatlakozott hozzá Diana Krall is. Végül csak feltűnik Dave Grohl, Krist Novoselic és Pat Smear is, akikkel egy remek, teljesen új dalt adtak elő  Cut Me Some Slack címmel. Sir Paul a világsajtót körbejáró anekdotáját is elmesélte a közönségnek, miszerint egy ideig nem is vette észre, hogy a Nirvana élő tagjaival zenél együtt.

A koncert promotere, John Sykes szerint a maratoni, több mint hatórás esemény belépőiből és szponzorációjából 32 millió dollárt jött össze a károsultak javára.


pop rock hír nirvana jótékonyság paul mccartney hurrikán sandy



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása