2012.05.02. 16:00 – Lángoló Gitárok

Így készül a visszatérésre a Garbage – Exkluzív videó a zenekar próbájáról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ha április elején Blood For Poppies klipjének bemutatásakor azt írtuk, hogy most már tényleg nagyon közeledik a május közepén megjelenő új Garbage-album, akkor most már csak azt tudjuk mondani, hogy 14-e néhány szempillantáson belül itt van. Tudja ezt a zenekar is, éppen ezért a korábbi számcímes mókázás után egy újabb exkluzív videóval igyekszik felhívni a figyelmet a hét év után megjelenő Not Your Kind Of People című ötödik albumukra. A videón az együttes egyik próbája látható, mint éppen a pár hete megjelent Battle In Me című számukat játsszák lelkesen. Utána pedig egy másik videót is raktunk, amin pedig Butch Vig és a többiek hangulatfokozó képsorok kíséretében a közelgő album egy másik, Big Bright World című számából mutatnak némi ízelítőt, és mondják el a dalhoz kapcsolódó gondolataikat.


rock hír exkluzív klip garbage butch vig



2012.05.02. 15:33 – [MTI] Lángoló Gitárok

Ismét összeáll az LGT

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Karácsony János, Presser Gábor, Solti János és Somló Tamás szerdai Közlekedési Múzeumban rendezett sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az LGT a Papp László Budapest Sportarénaszínpadán ad koncertet 2013. február 15-én. A zenekar közel 30 éve nem lépett fel hagyományos koncerthelyszínen. Legutóbbi előadásaik a Nyugati pályaudvaron vagy az Óbudai Hajógyári Szigeten, rendhagyó helyszíneken kerültek megrendezésre. "Már elbúcsúztunk néhányszor, ezért a jövő februári koncertünknek az Újrahasznosítás címet adjuk. Azért lesz ismét LGT, mert sikerült megteremteni egy olyan fellépés anyagi és technikai feltételeit, amelyet mi négyen szeretnénk. Még bírjuk fizikailag, talán szellemileg is és egy csomó játszanivalónk van" - mondta Presser Gábor, az LGT alapítója, billentyűse, dalszerzője, énekese, aki azt is elárulta, hogy közel négy órát töltenek majd a színpadon. A Locomotiv GT 1971-ben alakult az egyik első magyar supergroupként, 13 stúdióalbumot készített, a jelenlegi felállás 1976 óta van együtt: Presser mellett Karácsony János gitározik és vokálozik, Somló Tamás basszusgitározik és vokálozik, Solti János dobol. A zenekar először 1992-ben tartott búcsúkoncertet, de azóta időről időre összeállnak egy-egy nagyszabású bulira.


pop rock hír lgt



2012.05.02. 15:30 – Hirdetés

Nyerd meg a Négyujjas pengetési technikák gitáron című könyvet!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Akár azt is mondhatnánk, hogy ha szerda, akkor könyes játék a Lángoló Gitárokon. Ezúttal szintén egy olyan kötetet sorsolunk ki, amihez CD-melléklet is tartozik, az Alexandra Kiadócsoporthoz tartozó Officina '96 Kiadó könyvének címe: Négyujjas pengetési technikák gitáron. Ha a gitár megszállottjaként – legyünk akár kezdők, akár öreg rókák – szeretnénk elsajátítani a fingerpicking, vagyis az ujjal való pengetés technikáját, és emellett több zenei stílusba is belekóstolnánk: erre a kiadványra van szükségünk. A kötet váltakozó basszus szólamokra, hüvelykujjtechnikákra és jellegzetes akkordfogásokra épülő gyakorlatok egész sorát tartalmazza, amelyeknek segítségével játékunk gyorsabbá és magabiztossá válhat. A gyakorlatok meghallgathatók a mellékelt CD-n. A könyv számos zenei stílust bemutatva bebizonyítja, hogy akár a kezdők is elsajátíthatják azokat a rejtélyes technikákat, amelyeken a gitárrepertoár legendás dalai alapulnak. A gyakorlatok hagyományos kottában és tabulatúra formában lejegyezve is megtalálhatók, továbbá fényképek és áttekinthető ábrák segítik a magyaráztok lehető legjobb megértését. Aki úgy érzi, szüksége van erre a könyvre és szívesen megnyerné tőlünk, annak a játékhoz nem kell mást tenni, mint lájkolni a Lángoló Gitárok és az Alexandra Kiadó Facebook-oldalát, majd a jatek@langologitarok.hu címre, Lángoló-Négyujjas-Játék tárggyal küldeni nekünk még két címet a kiadó könyvkínálatából. Játékainknál szokásos módon a megadott tárgy nagyon fontos, aki nem ezzel küldi a levelet, biztos, hogy nem fog nyerni. Sorsolás a hétvégén, a nyertest a jövő hét elején emailben értesítjük.


játék könyv pop rock alexandra



2012.05.02. 15:00 – Lángoló Gitárok

Sajátos módon, de visszatér a Mad Season

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A minap Mike McCready, a Pearl Jam gitárosa beszélt a WFPK rádiónak arról, hogy idén szeretné kicsit leporolni a Mad Season dolgait, aminek keretében kiadná a projekt egyetlen lemezét, valamint egy koncertalbumot is. Ezen kívül azt is elárulta, hogy van vagy egy tucat befejezetlen dala, amik azután készültek, hogy Layne Staley énekes ismét elfoglalt lett az Alice In Chainsszel, és ő inkább Disinformation néven folytatta tovább a munkát. A tizenkét dalból nyolcat zseniálisra minősített McCready, szinte már csak Staleyhez fogható énekeseket kell hozzájuk keresni, hogy kész lemez legyen belőle. Mindezt még idén szeretné megjelentetni a zenész. A Mad Season 1995-ben alakult McCready és Staley vezetésével, valamit Screaming Trees-tagokkal. Above címmel egyetlen lemezük jelent meg még ugyanabban az évben, majd pár koncert után mindenki visszatért az eredeti zenekarához. 1997-ben újra összeálltak, de Staley élete ekkor már szinte csak a drogok körül forgott, így Disinformation néven az első albumon már amúgy is vendégeskedő Mark Lanegan Screaming Trees-énekessel próbálkoztak, de a nagylemezig John Baker Saunders basszusgitáros herointúladagolásos halála miatt már nem jutottak el, 1999-ben feloszlottak.


rock hír mad season



2012.05.02. 14:00 – Lángoló Gitárok

Közös kislemezt ad ki a Napalm Death és a Converge

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pontos megjelenési dátum még nincs, hamarosan rendelhetővé válik az a 7 inches kislemez, amin a Napalm Death és a Converge ad ki két-két eddig nem hallott dalt. Utóbbi a No Light Escapes című saját szerzemény mellett az Entombed Wolverine Blues klasszikusát is feldolgozza, amiben többek között Tomas Lindberg (At The Gates, Disfear) és Aaron Turner (Isis) hangját is hallhatjuk majd. A Napalm Death a Will By Mouth és a No Impediment To Triumph (Bhopal) dalát rakja majd a kislemezre, aminek az itt is látható borítóját Jacob Bannon, a Converge énekese készítette. Itt a végén még megjegyezzük, hogy hamarosan egy új Converge-nagylemez is napvilágot lát majd egy DVD-vel egyetemben.


punk metál hardcore hír grindcore napalm death converge



2012.05.02. 13:00 – Lángoló Gitárok

Tom Cruise Guns N' Rosest énekel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A '80-as évek hajmetál-slágereit fogja énekelni Tom Cruise a Rock of Ages musical filmes adaptációjában. A még idén mozikba kerülő produkcióban Cruise többek között olyan dalokat ad majd elő, mint a Paradise City, a Pour Some Sugar On Me és a Wanted Dead or Alive. Mellette olyan színészek bújnak glam rock szerkóba, mint Russel Brand, Alec Baldwin és Catherine Zeta-Jones, de Mary J. Blige énekesnő is szerepet kapott a moziban. A filmet nyáron, egész pontosan június 15-én mutatják be. A lapozás után a musical teljes dallistáját és az előzetesét is megmutatjuk, na meg egy videót arról, milyen az, amikor Tom Cruise énekelni próbál.


hír musical guns n roses tom cruise rock of ages



2012.05.02. 12:00 – Lángoló Gitárok

Jeff Hanneman még mindig nincs kész a Slayerre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Biztos sok Slayer-rajongó várta, hogy a nyári koncerteken már Jeff Hanneman gitárossal láthatja ismét kedvenc zenekarát, erre viszont egyelőre még nem kerül sor. A turnén ismét Gary Holt, az Exodus gitárosa helyettesíti a zenészt, ráadásul ehhez még saját zenekarát is otthagyja egy időre, ahová régi csapattársa, Rick Hunolt száll be erre az időre (így a hegyaljás fellépésre is). A fenti képen balról a másodikként látható Hannemant tavaly támadta meg egy pókcsípésből származó húsevő baktérium, ami nem csak a karja amputálását helyezte kilátásba, de az életben maradása is kétséges volt napokig. Szerencsére egyik sem történt meg, viszont olyan súlyos orvosi beavatkozásra volt szükség (mesterséges kóma, szövetek átültetése, rendkívül erős antibiotikumok stb.), ami után még járni is újra meg kellett tanulnia a gitárosnak. Hanneman szépen gyógyul, próbált is már a Slayerrel, sőt, új anyag is várható tőlük idén, de egy komplett turnét még nem tud vállalni. A zenekar többi tagja természetesen teljes mellszélességgel kiáll Hanneman mellett, aki annyi időt kap a rehabilitációra, amennyit akar. A Slayer egyébként tavaly kétszer is fellépett Magyarországon nélküle, egyszer az említett Holt, egyszer pedig a Cannibal Corpse gitárosa, Pat O'Brien helyettesítette.


metál hír slayer thrash jeff hanneman



2012.05.02. 11:30 – Lángoló Gitárok

Filmet rendez Dave Grohl

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A sztahanovista, munkamániás Dave Grohl számtalan zenei projektje mellett úgy tűnik, még mindig nem nyugszik, és a nagyjából a nullához konvergáló szabadidejét filmkészítésre fordítja, csak hogy tutira ne unatkozzon. A Foo Fighters frontembere persze nem valami akciósztár lesz egy következő kasszarobbantó hollywoodi moziban, marad a zene közelében: a legendás kaliforniai Sound City stúdióról forgat dokumentumfilmet. Nem meglepő Grohl választása, annak idején itt készült többek között a Nirvana Nevermind című albuma is, amin még mint dobos munkálkodott, és ami a 20. század végének évek egyik legfontosabb albumaként vonult be történelembe. A Nirvana mellett továbbá olyan zenekarok és zenészek vették fel lemezeiket a hatvanas évek végétől 2011-ig működő stúdióban, mint Neil Young, a Fleetwood Mac, Tom Petty, Johnny Cash, Ronnie James Dio, a Judas Priest, a Tool, a Kiss, a Slayer, a Sepultura, a Motorhead, a Guns N’ Roses, a Metallica, vagy a Red Hot Chili Peppers. Sőt, nem sokkal a stúdió megnyitása után, 1969 nyarán, néhány hónappal az őrült, gyilkos ámokfutása előtt még Charles Manson is készített itt pár felvételt. A lapozás után a film két rövid előzetesét is megmutatjuk.


film mozi rock hír nirvana dokumentumfilm dave grohl foo fighters



2012.05.02. 11:00 – Sajó Dávid

Kicsit több dög kéne – Nemjuci-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Nemjuci - Nemjuci
(Mamazone)

A Nemjuci tipikusan az a zenekar, amit nagyon nehéz bárhova is tenni. Napokig hallgattam az elsőhöz hasonlóan cím nélküli, viszont kifejezetten ötletes, kidobott kartonba csomagolt friss lemezüket, mire össze tudtam szedni annyi gondolatot, amit már érdemes megírni. Pedig szó sincs arról, hogy ne lenne jó, amit Németh Juciék csinálnának, csak még mindig hiányzik belőlük valami, ami végre igazi karaktert adhatna a zenéjüknek, amivel akár áttörést is elérhetnének.

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (2,3/5)

lemezkritika rock nemjuci



süti beállítások módosítása