2012.05.03. 15:45 – Lángoló Gitárok

Londonban a nyáron megalakul a nemzetközi Budapest Bár

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Budapest Bár fogja képviselni Magyarországot a londoni olimpiához kapcsolódó, BT River of Music elnevezésű nemzetközi zenei fesztiválon. Az kétnapos, egész Londont behálózó, ingyenes rendezvényre az Olimpiai Játékok megnyitóját közvetlenül megelőző hétvégén, július 21-én és 22-én kerül sor, és az Olimpiai és a Paralimpiai Játékok minden egyes résztvevő országa képviselteti magát rajta. A Behumi Dórival kiegészülő Budapest Bárhoz a fellépésen 12 országból kapcsolódnak majd énekesek és zenészek, hasonló szellemben, mint a hazai produkcióhoz, így létrehozva a nemzetközi Budapest Bárt.


jazz folk pop hír swing budapest bár olimpia 2012



2012.05.03. 14:30 – Lángoló Gitárok

19 éves lánya birtokolja a Nirvana-frontember minden reklámjogát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A The Fix internetes portál állítása szerint olyan dokumentumokhoz jutottak, amelyből egyértelműen kiderül, hogy 2010 óta már nem Kurt Cobain özvegye, azaz Courtney Love, hanem lányuk, Frances Bean rendelkezik az elhunyt énekes minden reklámjogával, pontosabban nevének és arcának haszoncélú felhasználásával. A jogok eddig Love-ot illették, de nemrég megszerzett papírok szerint erről az énekesnő akkor mondott le, amikor több mint 2 millió dolláros kölcsönt kapott lánya tőkealapjától 2010-ben. Azóta Love egy fityinget nem keresett férje reklámjogaiból, és ez egészen addig így is marad, ameddig nem fizeti vissza lányának az adósságot. Frances Bean ezzel megkapta az utolsó szó jogát is minden apja nevét érintő üzlettel kapcsolatban. Az állandó drog- és alkoholproblémákkal küszködő Courtney Love 2009-ben már elvesztette lánya felügyeleti jogát, miközben ugyanabban az évben képes volt balhét csinálni a Guitar Hero videójáték miatt, amiben egy Cobain-karakter is szerepel, és olyan előadók dalait lehetett eljátszatni vele, mint a Children Of Bodom, a Rammstein vagy a Bon Jovi. Persze végül kiderült, hogy a játékcég teljesen jogosan használta fel Cobain képét, mivel Love aláírásával korábban már hozzájárult ehhez. Akit érdekel, hogy néz ki amikor Kurt Cobain Bon Jovit tol, nyomjon a továbbra.


rock hír courtney love kurt cobain grunge



2012.05.03. 13:35 – Lángoló Gitárok

Mínusz kettedik nap is lesz a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 20. Sziget programokra fókuszáló sajtótájékoztatóját Gerendai Károly azzal kezdte, hogy úgy sikerült megspórolniuk félmilliárd forintot, hogy közben nem veszített semmit a fesztivál. „1993-ban még fel sem merült, hogy egyszer a huszadikat fogjuk szervezni, közel a húszhoz, nemrég pedig még azt nem sejtettük, hogy megannyi akadály nehezíti majd a felhőtlen ünneplést. Nagyon összecsaptak az elmúlt időben a fejünk felett a hullámok” – mondta a főszervező. A részletekre kitérve Gerendai elmondta, hogy a tavalyi évben nem emeltek jegyárat, a költségvetés viszont jelentősen megugrott, hiszen menet közben is számos extra kiadás keletkezett, mint például a főváros által kivetett területbérleti díj, vagy a szélsőséges tüntetők miatti megnövekedett biztonsági költségek.


fesztivál sziget hír



2012.05.03. 12:30 – Lángoló Gitárok

Youth Without Youth – A Metric új kislemezes dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Valamivel több mint egy hónap múlva, június 12-én adja ki soron következő, ötödik albumát a kanadai Metric zenekar. A lemez címe Synthetica lesz, a napokban pedig megjelent róla az első kislemezes dal, a Youth Without Youth, aminek már hivatalos lyric videója is van, úgyhogy a lapozás után tanulhatja a szövegét, aki szeretné. Az új lemezt egyébként ezúttal is a zenekar saját kiadója a Metric Music International adja ki, mint ahogyan az már a legutóbb, a 2009-es Fantasies című album esetében is történt, és az eddigi hírek szerint a The Wanderlust című számban Lou Reed is közreműködik majd. A fenti kép a közelgő lemez borítója, a videó után pedig a számcímeit is megmutatjuk, úgyhogy az új dal szövege mellett akár ezt is nézegetheti a megjelenésig, aki az ilyesmiben leli örömét.


indie pop rock hír metric



2012.05.03. 11:30 – Lángoló Gitárok

Live to Rise – Itt a Soundgarden új videoklipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Másfél évtized után idén ősszel ha minden igaz új albumot ad ki a Soundgarden, amiről korábban először egy dalrészletet, majd az egész Live to Rise című dalt már megmutattuk, most pedig itt a hozzá készített videoklip is. Mivel a szám amellett, hogy a hírek szerint a nagylemezen is szerepelni fog, a nagy sikerrel jelenleg épp a mozikban futó A Bosszúállók (The Avengers) című képregényfilm betétdala is egyben, így ennek megfelelően a videójában is ebből láthatók jelenetek, na meg persze ott van Chris Cornell és együttese is, amint lelkesen zenélnek egy hangárban, valami furcsa fénylő gömb alatt. Mindez a lapozás után látható, de azért senki se az év klipjére számítson.


filmzene rock soundtrack hír klip soundgarden chris cornell



2012.05.03. 10:00 – Rácz Mihály

Hova húz a te kis lovad… - Kamondy Ágnes-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kamondy Ágnes, a 70-es évek eleje óta színen lévő zenész, énekes, dalszerző, színházi ember nemrég dolgozta fel pályája első állomását, a Kolindát is megelőlegező Orfeo zenészcsoport röpke másfél évét egy formailag és tartalmilag is jelentős albumban. Ezen kívül az életút főbb állomásairól is kérdeztük.


interjú folk ethno kamondy ágnes



2012.05.03. 09:00 – Lángoló Gitárok

Már lehet digitálisan turkálni John Peel lemezgyűjteményében

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Még februárban írtunk róla, hogy egy online interaktív múzeum része lesz John Peel, a BBC legendás rádiós lemezlovasának lemezgyűjteménye. A több mint 25 ezer nagylemezből, 40 ezer kislemezből, és sokezer CD-ből álló kollekció az Arts Council England valamint a BBC közös projektjeként létrejövő The Space nevű adatbázisba kerül, aminek a feltöltését az elmúlt hónapokban kezdték meg és folyamatosan végzik. Az egyelőre kísérleti jelleggel elindított digitális adatbázisba először a nagylemezek kerülnek, május elseje óta pedig a thespace.org-on már részletesen elérhető online az első száz album (Spotify- és iTunes-felhasználók számára bizonyos darabok pedig akár hallgathatók is), amit a következő fél évben abc-sorrendben hetente újabb 100 darab követ, így a végére 2600 lemezből lehet majd válogatni.


pop rock zeneipar hír john peel elektronikus



2012.05.03. 08:00 – Lángoló Gitárok

The Bravest Man In The Universe – Új Bobby Womack-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Március végén írtuk meg azt a cseppet sem örömteli hírt, hogy a legendás Bobby Womack súlyos betegséggel küzd. Ekkor arról is volt szó, hogy a soulénekes már tavaly felvette és legutóbbi nagylemeze után 18 évvel idén kiadja következő albumát, a The Bravest Man In The Universe című nagylemezt, amit a Blur- és Gorillaz-főnök Damon Albarn, valamint Richard Russell produceri közreműködésével készített. A tervek szerint júniusban megjelenő albumról a napokban egy vadonatúj felvétel került fel a YouTube-ra, a címadó The Bravest Man In The Universe, ami a lapozás után máris meghallgatható, utána pedig a lemez korábban elsőként nyilvánosságra hozott felvételét, a Please Forgive My Heart című dalt is odaraktuk, és mutatunk egy kisfilmet a lemez készítésének munkálatairól is.


funk hír soul damon albarn bobby womack



2012.05.02. 17:00 – Lángoló Gitárok

Magyar remix az új Atari Teenage Riot-kislemezen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A budapesti Tits & Clits nyerte a húsz éve működő, Magyarországon is többször is járt Atari Teenage Riot remixversenyét, aminek eredményeként a magyar electro-house duó munkája rákerült Alec Empire legendás digital hardcore zenekarának tegnap megjelent hivatalos kislemezére. A lapozás után eláruljuk a részleteket, valamint az eredeti verzió mellett a nyertes remix és a duó más munkái is meghallgathatók. A kiemelt megjelenést május 5-én a Corvintetőn a Tits & Clits egy live szettel ünnepli meg.


hír atari teenage riot alec empire díj house elektronikus tits & clits digital hardcore



süti beállítások módosítása