2012.05.10. 11:00 – Lángoló Gitárok

Drum & bass is lesz az új My Bloody Valentine-albumon?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Azt már tudjuk, hogy idén új zenék jönnek a My Bloody Valentinetól, viszont most már azt is lehet tudni, hogy az egyik egy drum & bass-, vagy legalábbis drum & bass-alapú felvétel lesz, amivel a zenekar még a '90-es években kísérletezett, de mostanra végül csak egy próbálkozás maradt meg abból az időszakból. A több mint húsz éve várt harmadik My Bloody Valnetine-lemez egyébként Kevin Shields elmondása szerint inkább az Isn't Anything című bemutatkozó albumukra, mint a második Lovelessre fog hasonlítani és rengeteg agresszív gitártéma lesz benne.


rock hír my bloody valentine drum & bass



2012.05.10. 10:00 – Lángoló Gitárok

Go Right Ahead – Itt a The Hives új videoklipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hamarosan, június elején jön a svéd The Hives új, ötödik albuma Lex Hives címmel, és mint ilyenkor szokás, a zenekar rákapcsol a hírverésre. Ennek jegyében most meg is jelent legújabb videoklipjük a lemezt megelőlegező kislemezes dalhoz, a Go Right Ahead című felvételhez, mit a videó nélkül korábban itt már megmutattunk. A klip különlegessége, hogy a forgatása közben a zene is élőben lett felvéve, valamint, hogy ezúttal az együttes ismét eljátszik kedvelt szórakozásával, és nyilatkozatuk szerint végre megmutatják Randy Fitzsimmons nevű rejtélyes, eddig még soha senki által nem látott menedzserüket, aki a zenészek által gerjesztett legenda szerint a The Hives útjának egyengetése mellett egymaga írja a dalokat is. Lehet tehát lelkesen keresni Fitzsimmonst a lapozás után látható klipben, mi már megtaláltuk.


indie rock hír klip the hives



2012.05.10. 09:00 – Lángoló Gitárok

Szexuális zaklatást követ el a Turbonegro

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hosszú ideje nem hallani a Turbonegro háza tájáról azon kívül, hogy két éve otthagyta a zenekart Henk Von Helvete énekes. Azóta a helyét Tony Sylvester vette át, és a tagcsere óta idén nyáron fog először új lemezt kiadni az együttes. Ami még biztos, hogy a június 13-án megjelenő Sexual Harassment (vagyis Szexuális zaklatás) című albumon ismét Rune Rebellion fog ritmusgitározni. Eddig egy beharangozó dal került fel a netre a közelgő nagylemezről, ezt a lapozás után rögtön meg is lehet hallgatni.


punk rock turbonegro hír rock and roll



2012.05.10. 08:00 – Lángoló Gitárok

Zenét küldene a világűrbe Jack White

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A legendás űrhajóssal, Buzz Aldrinnal (a második emberrel, aki a Holdra lépett) beszélgetett Jack White nemrég, ahol megemlítette, hogy egy titkos projekten dolgozik, amiben szeretne egyszer egy lemezjátszót küldeni az űrbe és a világon először lemezt lejátszani a Földön kívül. Azt nem tudni pontosan melyik dalról van szó, de mindenképpen a Third Man Records kiadótól lesz, amit ugye maga White igazgat. Emellett beszélt a White Stripes feloszlásáról is, miszerint enélkül képtelen lett volna elkészíteni első szólólemezét, a Blunderbusst. Azt is megemlítette, hogy még legalább 12 befejezetlen szerzeménye maradt, amiken a stúdiózás után kezdett el dolgozni, de hogy ezekből mikor lesz egy következő nagylemez, vagy hogy egyáltalán mit akar velük kezdeni, az nem derült ki pontosan.


rock hír blues white stripes jack white



2012.05.09. 17:25 – Dankó Gábor

Sok kicsi energiabomba – OFF!-lemezkritika

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

OFF! – OFF!
(Vice Records)

Az OFF! akkor öltött formát még 2009-ben, mikor Dimitri Coats Burning Brides-énekes segíteni próbált a Circle Jerksnek összehozni egy új lemezt, ami elég nagy szó, lévén a legendás kaliforniai punkcsapat 1995 óta nem adott ki soralbumot. A baj ott kezdődött, hogy Coats állítólag kijelentette, hogy Greg Hettson Circle Jerks-gitáros új témái szarok, amivel Keith Morris Circle Jerks-énekes is egyetértett, így a producer meg az frontember írt egy csomó, szerintük csudajó dalt, hogy megmutassák hogyan is kell ezt. A vége az lett, hogy a Circle Jerks három tagja kihajította Coatsot, Morris meg ment vele a közös szerzeményeikkel együtt. Ezeket persze nem hagyták veszendőbe menni, így First Four EPs címmel 2010 végén ki is jött az első OFF!-nagylemez, amin Morrishoz és az itt gitárosként funkcionáló Coatshoz csatlakozva Steven Shane McDonald basszusgitáros és Mario Rubalcaba dobos játszott el 16 dalt 17 percben.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (4,2/5)

lemezkritika punk rock hardcore ezt hallgasd off!



2012.05.09. 16:45 – Lángoló Gitárok

Pert indítottak a Beastie Boys ellen

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy amerikai lemezcég szerzői jogi pert indított a Beastie Boys ellen egy nappal Adam Yauch halála előtt. A Trouble Funk zenekart képviselő Tuf America azért kezdeményezett eljárást a rapcsapat ellen, mert a '80-as években Yauchék többször is használtak hangmintát dalaikhoz a Drop the Bomb és Say What című számokból. Előbbiből a Shadrach című Beastie Boys-szerzeményben találunk ismerős hangokat, utóbbiból pedig két dalban az Licensed to Ill című bemutatkozó albumukról, illetve egy másikban is a '89-es Paul's Boutique-ról. A kiadó szerint a Beastie Boys anélkül építette bele zenéjébe az említett hangmintákat, hogy feltüntette volna azoknak eredetét. Ennek ellenére a Beastie Boys-dalok Wikipédia-oldalain például részletesen fel vannak sorolva, honnan származnak a hangminták, ahol a Trouble Funk mellett találunk James Brownt, Sugarhill Ganget, J Dillát és OutKastet is. A Tuf America odáig ment, hogy leállíttatná az említett dalok forgalmazását, amelyek eladása Yauch halála után hatalmas mértékben meg is emelkedett. Lapozás után megmutatjuk melyik dalokról is beszélünk.


hiphop beastie boys rap trouble funk



2012.05.09. 16:25 – Lángoló Gitárok

Elmarad a Balaton Sound-os Björk-koncert is

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei Balaton Sound egyik legnagyobb produkciójának a Magyarországra 17 év után visszatérő Björk ígérkezett. Az izlandi énekesnő hangszálain azonban olyan göböket találtak pár hónapja, amik akár maradandó károsodást is okozhatnak, és emiatt lemondani kényszerült több koncertjét is a közelmúltban. "Akkor még bizakodtunk, hiszen az énekesnő javulásról számolt be Facebook oldalán és reményét fejezete ki, hogy minél hamarabb pótolhatja az elmaradt fellépéseket. Azt reméltük, a zamárdi koncetet nem fenyegeti veszély” – nyilatkozta Fülöp Zoltán, a Heineken Balaton Sound főszervezője. Most már azonban biztos, hogy az énekesnő a Balaton Soundon sem lép fel. "Reméljük, Björk mihamarabb felépül és pótolhatjuk az elmaradt koncertet, amelyet nagyon vártunk. Tíz héttel a kapunyitás előtt kollégáinkkal most gőzerővel azon dolgozunk, hogy a megüresedett vasárnapi headliner-pozíciót pótolni tudjuk a programban. Remélem, hogy napokon belül jó hírrel szolgálhatunk a közönségünknek” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a Heineken Balaton Sound másik házigazdája. A fesztiválon amúgy többek között olyanok lépnek fel júliusban, mint az Animal Collective, David Guetta, a Gossip, a Knife Party, Paul Kalkrbrenner, Ákos stb.


pop björk hír balaton sound balaton sound 2012



2012.05.09. 15:50 – Rácz Mihály

Az Értől az Óceánig - Új világzenei rendezvénysorozat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Egy új világ- és népzenei, a szervezők és közreműködők részéről éves periódusban ismétlődő rendezvénysorozat víziója rajtolódik ki a fenti címmel, aminek az első, sok mindent eldöntő fejezete május 24 és 27 között zajlik több helyszínen. Elsőre azt gondolhatnánk, mi ebben az újdonság, volt már ilyen, mostanában zajlik például a Budapest Folk Fest is egészen hasonló arculattal. Ám mind az alapötlet, mind pedig a kiszerelés valami tényleg más irány felé mutat, túl azon, hogy plakátilag itt is egy több helyszínen zajló, különböző intézmények által támogatott és bevállalt rendezvénysorozatról van szó a népzene, világzene és improvizatív muzsika színe javával.


folk hír világzene az értől az óceánig



2012.05.09. 14:30 – Lángoló Gitárok

Tribal Maniak lehet az egyik ibizai rezidens DJ

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mint azt pár napja megírtuk, május 8-án, vagyis tegnap dőlt el, hogy ki lesz az a hazai lemezlovas, aki a magyar jelentkezők közül versenyben maradhat azért, hogy a Burn Studios Residency program keretében valamelyik nagy ibizai klub rezidense lehessen az idei nyári szezonban. A hazai döntőn a zsűri egy erős mezőnyből Kövesdi Gábort, vagyis Tribal Maniaket választotta, így ő képviseli hazánkat a program utolsó fordulójában Ibizán. A lapozás után a döntő részletei, valamint a győztes rövid bemutatása olvasható.


verseny hír pályázat dance elektronikus ibiza burn burn studios



süti beállítások módosítása