Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Legend Of The Seagullmenben Danny Carey és Brent Hinds mellett állítólag az OFF! gitárosa, Dimitri Coats is szerepel, de erről sehonnan sem tudtam megbizonyosodni. Maximum onnan, hogy Hinds Instagramján feltűnt a zenész, szóval valószínű benne van a kiforrott image-dzsel induló westernrock-zenekarban (vagy nem is tudom minek nevezzem ezt, mert a második dal már nem is ilyen). Merthogy zene is van. Ezen a csodálatos weboldalon lehet a két dalt, a The Deep-Sea Divert és a Ship Wrecket meghallgatni illetve ingyen letölteni. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a fura projekt feltűnik a színpadon. Ráadásul nem is csak zenéből áll, hanem színházból és filmből, de erről például erre lehet olvasni.


OFF! – OFF!
Az újabban terhes Beyoncé ismét azt csinálja, amihez a legjobban ért, a mostanában nagyon sikeres Adele szomorúan sétál a Szajna partján, a kanadai Fucked Up álnéven megjelent számához forgatott gasztroszerelmes videoklipet, az amerikai OFF! videójában egy deszkás srác esik-kel, a lengyel Behemoth új klipjében pedig sok vér kíséretében többek között feltűnik egy meztelen jócsaj, valamint maga a Gonosz.