2012.06.26. 19:13 – Lángoló Gitárok

Meghallgatható az új Dead Can Dance-lemez egyik dala

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deadcandance_anastrasis.jpgAhogy azt már írtuk, októberben Magyarországra látogat az ausztrál-angol világzenei duó a Dead Can Dance. A legutoljára nagylemezzel 16 évvel ezelőtt jelentkező együttes tagjai a szünet alatt főleg szólóprojektjeikkel foglalkoztak és csak koncertlemezeket illetve válogatásokat jelentettek meg. Idén viszont új album jelenik meg tőlük, ami az Anastasis címet kapta. A lemez augusztus első felében kerül majd a boltokba, így némileg váratlanul érheti a rajongókat, hogy már most meg lehet az egészet hallgatni a csapat honlapján, ahol elő is lehet rendelni az albumot többféle verzióban, a kiszállítást pedig legkésőbb augusztus 13-ra ígérik, de simán lehet hogy előbb megtörténik (vagy egy olyan gyanúnk, hogy digitálisan akár most azonnal, vagy a napokban). Ahogy azt fentebb említettük, a lemez népszerűsítésére világ körüli turnéjuk is lesz, aminek október 17-én Budapest, egész pontosan a Papp László Sportaréna lesz az egyik állomása. FRISSÍTÉS: Hogy szándékosan, vagy véletlenül történt-e a keddi albumstream, nem tudjuk, de szerdától már csak az Amnesia dalt lehet meghallgatni a fenti linken, illetve letölteni akár innen, tőlünk is.


hír ambient dead can dance világzene



2012.06.26. 17:00 – Lángoló Gitárok

The Veldt - Új Deadmau5-videó

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

deadmau5.jpgA kanadai Deadmau5 a mainstream elektronikus tánczene perpillanat egyik legprominensebb figurája. A hatalmas egérmaszkkal a fején zenélő producer most egy új videót hozott ki, ami le se tagadhatná, hogy a Limbo mászkálós videojáték ihlette. A dal különlegessége - amellett, hogy egy sci-fi novellája ihlette - hogy egy bizonyos Chris James énekel rajta, akivel az előadó Twitteren ismerkedett meg, amikor az The Veldt munkálatairól írt bejegyzéseket és csatolt videókat, hangfájlokat. Egyik rajongója fogta magát és ráénekelt az épp készülőben lévő alkotásra és elküldte Deadmau5-nak aki annyira el volt ájulva tőle, hogy pár perccel később már a menedzserén keresztül egyeztettek a közös munkáról. Ennek lett az eredménye a The Veldt, amelyben két animált sziluettfigura a szavannán kalandozik. Deadmau5 egyébként a Twitter mellett a Tumblren is igen aktív.  Madonnás kirohanása után, most az egész DJ-társadalomnak üzent. Az egyik bejegyzésének konkrétan azt a címet adta, hogy "mindannyian a play-gombot nyomkodjuk". A poszt lényege, hogy Deadmau5 először a saját fellépéseinek technikai hátteréről rántja le leplet, ezzel elűzve a tengerentúlon terjedő egyre nagyobb misztikumot a DJ-kkel kapcsolatban, aztán kérdőre vonja azokat a figurákat, akik komoly képességnek tartják ezt a fajta zenei produkciót. Ide kattintva el lehet olvasni, igen tanulságos önvallomás, a hajtás után pedig az említett The Veldt klipje.


pop hír house elektronikus twitter deadmau5 tumblr



2012.06.26. 16:15 – Lángoló Gitárok

10 évig nem léphet fel a Used Kanadában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

the-usednmnl012.jpgAz összes kanadai fellépését le kellett mondania a Used zenekarnak, mert mint kiderült, Bert McCracken frontembert nem engedtek át a határon, mivel szerepel az ország bűnügyi nyilvántartásában. Ráadásul szó sincs alkalmi kitiltásról, a rockzenekar és stábjának egyes tagjai még 10 évig nem léphetnek Kanada területére, ameddig nem rehabilitálták korábbi szabálysértéseiket. McCracken állítása szerint, mindössze apró-cseprő kihágásokról van szó, mint például birtokháborítás. Az együttes kifejezetten szereti kanadai közönségét, de állításuk szerint minden alkalommal egy rémálommal ér fel számukra a határátkelés. Annyira részletes motozáson kellett átesniük legutóbb, hogy még a nadrágjukat letolva a seggükbe is benéztek, mint a börtönökben. Igaz, McCracken nem tagadja, minden bizonnyal az egész az ő hibája, mert véletlenül a buszban felejtette a füvét. Bosszúból a zenekar egy USA-Kanada határvonal turnét tervez, ahova a kanadai útlevéllel ingyenes lehet a belépés. Egy másik tag azzal viccelődött, hogy majd az énekes hologramjával lépek majd fel, ha muszáj átkelniük a határon.


hardcore hír kanada



2012.06.26. 14:08 – Lángoló Gitárok

Különleges videó a Quimbytől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

kisstibi.jpgVandad Kashefi rendező - interjú vele itt olvasható -  Anormal Sessions projektjének keretein belül legutóbb a Hangmás klipje debütált nálunk, most pedig elkészült a Quimby Legyen vörös című számának a videója is, amely egyébként a zenekar 2005-ös Kilégzés lemezén szerepelt. Kiss Tibiék egy füstös presszóban zenélnek, ahol a végén mindenfajta érzelem elszabadul. "Amikor Győri Márkkal a film vizuális világát terveztük, a 80-as évek vége, 90-es évek elejének hangulatát szerettük volna megteremteni, azt az időt, amikor a Quimby elindult." -mondja a rendező, majd hozzáteszi - "Egyszerre élhették át a résztvevők egy szűk körű koncert és egy színházi performansz létrejöttét, melyek egy időben, egymásra reagálva formálódtak a felvételek során. Ahogy Kiss Tibi fogalmazott, egy pillanatnyi csoda született meg a forgatáson, mely éppen azért különleges, mert létrejötte után szertefoszlik a levegőben. Úgy érezzük, ezt a pillanatot sikerült megfognunk a videoklip elkészítése során.”  A kisfilmet egyelőre ide kattintva lehet elérni, de amint beilleszthető lesz, foglalkozunk vele bővebben is.


rock hír quimby alternatív anormal sessions



2012.06.26. 11:48 – Lángoló Gitárok

Magyar zenekar lemezén vendég a Faith No More basszusgitárosa

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

angertea.JPGSzeptemberben jelenik meg az Angertea zenekar új nagylemeze a Nr.4: Songs Exhaled. A három tagú grunge-metal formáció Scott Reeder után egy másik legendás zenésszel kollaborált, méghozzá a nemsokára a Volt fesztiválra is ellátogató Faith No More basszusgitárosával, Billy Goulddal. Érdekes módon a No Computation című számban Gould nem első számú hangszerén, hanem gitáron játszik. "Már évek óta levelezgettem vele, és az első emailváltástól kezdve bejött neki az Angertea. Ezért is csinálta meg - teljesen ingyen - az egészet. A lemez másik vendége egyébként a legendás magyar progresszív metál zenekar, az Eclipse énekese, Rezső. Ő egy a mai világ sátánjairól szóló dalunkban vendégénekel pár sort. El sem tudjuk mondani, hogy mennyire boldogok vagyunk, és mekkora megtiszteltetés, hogy ilyen arcok szerepelnek az albumunkon." - mondta Mihály Gergő énekes-gitáros. Az Angertea legutóbbi, 2009-es, Twenty-Eight Ways To Bleed című lemezéről itt írtunk kritikát.


metál hír grunge faith no more angertea billy gould



2012.06.26. 10:54 – Lángoló Gitárok

Új Rolling Stones-dalok jöhetnek Jack White felügyeletével?

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

rolling-stones-remain-tight-lipped-over-2012-50th-anniversary-world-tour1.jpgA Rolling Stone magazin nemrég Keith Richardsszal beszélgetett, ahol szóba kerül pár évvel ezelőtti közös munkája Jack White-tal. A veterán gitárost arról kérdezték, hogy kettőjük stúdiózásának lesz-e eredménye, amire Richards annyit mondott, hogy ha rajta múlna, szívesen megjelentetné a kollaborációból született alkotásokat. Richards júliusban egyébként Londonba utazik, ahol a többi Rolling Stones-taggal tartanak gyűlést, hogy megbeszéljék az 50. évfordulójukkal kapcsolatos teendőket, illetve új zenékről is szó lesz. A gitáros azt is elmondta, hogy részéről nagyon szeretné, hogy ha újra összeállna a társaság és megnéznék, tudnak-e még ő új dalokat írni, mivel neki nagyon sok kedve lenne hozzá. Arra a kérdésre, hogy esetleg ezeket a felvételeket a jó ideje producerként is dolgozó Jack White felügyelné, mindössze annyit mondott, hogy lehetséges, ő nyitott minden hasonló kezdeményezésre. További hír, hogy a Rolling Stones és Muddy Waters legendás chicagói koncertje júliusban megjelenik CD-n, DVD-n és bakeliten is.


hír rock and roll rolling stones jack white keith richards



2012.06.26. 10:09 – Lángoló Gitárok

Mégis lesz metál a Szigeten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dimmuborgir_329906_10150537201266042_1924590118_o.jpgAki eddig követte a jubileumi Szigettel kapcsolatos híreket, biztosan hallotta, hogy nem lesz metálszínpad. A hosszú évek óta állandó helyszín a spórolás miatt szűnt meg, talán véglegesen, talán nem. Mindenesetre a szervezők kárpótlásul elszórtak a programban pár metál/rock fellépőt, pl. Korn, Amon Amarth, Ministry, de a szakmai körökben terjedő pletykát, miszerint lesz egy metálnap a Szigeten, csak most erősítették meg. A nulladik napon, amikor a Nagyszínpadon Ákos nyomogatja a szintetizátort, egy kifejezetten hosszú programot kap a torzított gitár.

Egyedüli magyar fellépőként játszik az utolsó lemezével amúgy is zordabb irányba indult Superbutt. Újra hazai közönség előtt énekelhet Téglás Zoli, aki ezúttal nem az új lemezt készítő Pennywise-szal, hanem az Ignite élén érkezik. Portugália leggótabb zenekara, a Moonspell is fellép, hogy új, monstre dupla albumát promotálja. Úgy tűnik, hogy ezután a Magyarországot kölcsönösen szerető true metal Hammerfallon kívül a sötét zenék hívei járnak jól. Az olasz Lacuna Coil szintén gót, bár az utolsó, slágeres lemezeivel mindinkább igyekszik az amerikai közönséget is kiszolgálni. A nap főfogása pedig a képünkön is feszítő Dimmu Borgir lesz, akik Magyarország felé egyelőre még nem túl gyakran néznek el, így bizonyára sokaknak megéri majd kifizetni a nulladik napi jegyet, ami ellentétben a többi napon érvényes, tízezer fölötti jegyárral, 7900 Ft lesz.


metál fesztivál sziget



2012.06.26. 08:00 – sajó d.

Black Mold - Új dal a Jon Spencer Blues Explosiontől

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

jspe_458104_485490878132823_332364857_o.jpg2004-es Damages nagylemezük óta túl sokat nem hallani a Jon Spencer Blues Explosionről azon kívül, hogy két éve újra kiadták majdnem az összes korábbi munkájukat. Most viszont végre készül az új album, amelyről tudni lehet, hogy szeptember 18-án jelenik majd meg és a Meat and Bone címet kapta. Az Black Mold már meg is hallgatható róla, illetve egy emailcím ellenében letölthető. Az új dal és lemez mellett még egy turnébejelentést is tett a zenekar, Magyarországhoz legközelebb a horvátországi Sibenikben fognak fellépni augusztus 9-én. Hajtás után az friss szerzemény!


hír blues rock and roll garázs jon spencer blues explosion



2012.06.25. 17:52 – Lángoló Gitárok

Iggy Pop most Duke Ellington előtt tiszteleg

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A 65 éves Iggy Popnak amellett, hogy idén jön a Volt fesztiválra a Stooges-zal, még feldolgozáslemezes vendégszereplésekre is futja az erejéből. Korábban már megmutattuk, milyen amikor Black Keyst énekel, most pedig az angol Joe Jacksonnal állt össze, aki Duke Ellington jazzlegendának tiszteletére készít tribute-albumot. A zenész talán egyik legismertebb dalának feldolgozásában énekel Iggy, vagyis az It Don't Mean a Thing (If It Ain't Got That Swing) című örök klasszikusban. Ide kattintva hallgatható és letölthető a teljes szám, a hajtás után pedig egy kis videós kedvcsináló hozzá.


jazz hír iggy pop duke ellington



süti beállítások módosítása