2012.09.23. 22:07 – Németh Marcell

Arra a két hétre leállt a magyar filmgyártás – interjú az 1986-os budapesti Queen-koncertfilm magyar producereivel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

QUEEN_koncertfilm_jelenetfotok_7.jpgAz állami koncertszervező hallani sem akart róla, Schmitt Pál viszont támogatásáról biztosította a haldokló szocializmus korszakának emblematikussá vált budapesti gigakoncertjét. Az angol együttes teljesíthetetlen igényekkel állt elő, de cserébe megkapták a hazai filmes szakma legjavát, a szervezők pedig a filmgyár összes fellelhető világítóberendezését. Miért nem voltak rendőrök a Népstadionban, és mit keresett a Queen egyik tagja hetekkel a koncert előtt egy vidéki kocsmában? A Hungarian Rhapsody: Live in Budapest című koncertfilm szeptember 21-től digitálisan felújított változatban, 5.1-es hangzással megspékelve forog az Eurocenter–Sony moziban, de szeptember 27-én és 28-án a Corvin moziban is látható lesz. Ebből az alkalomból beszélgettünk a film hazai producereivel, a Queent hazánkba csábító Hegedüs László koncertszervezővel, valamint az InterCom-alapító Mihály Györggyel.


interjú film rock queen hungarian rhapsody live in budapest



2012.09.23. 13:11 – Sajó Dávid

Pókember és Scooby Doo együtt partyzik - klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


LGklipszemle2_1.jpgErre a hétre annyi magyar videó jutott, hogy most kizárólag belőlük csemegézünk az e heti klipmegosztásban. A Mary PopKids a Punnany Massiffal az év egyik - ha nem a - legjobb klipjét készítette el együtt, amiben egy nagy házibuli pillanatait lassították le. Az Irie Maffia Busa Pista vezetésével sújt le a kockafejűekre, amíg a Pluto videójában mindenki a boldogságra vár. A Hippikiller a kiöregedő zenei újságíró kapuzárási pánikjáról mesél, közben a Blahalouisiana ismét az erdőhöz fordult inspirációért. A keményebb vonalas zenék közül a Tango Underground koncertfelvétellel jön, a Dalriada pedig nagyon szeretne a Csík Zenekar bőrnadrágos cimborája lenni.


irie maffia hippikiller pluto klipmegosztás punnany massif mary popkids blahalouisiana



2012.09.22. 13:31 – Sajó Dávid

Minek ide több ember?! - Öt zenekar, akik a következő White Stripes vagy The Black Keys lehetnek

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

blackkeys4.jpegA 21. századra a klasszikus gitáralapú rockzene szinte teljesen kiveszett a nemzetközi mainstreamből, és csak egy ideig képviselte ott magát komolyabban az indie és a garázsrock pár évig tartó népszerűségével. Utóbbi kategóriába sorolják sokan a White Stripesot, akik a The-s zenekarokkal (Hives, Strokes, Vines) ellentétben mindössze csak egy gitáros-dobos duó, viszont talán pont ezért – na meg a tudásilag az összes felsorolt együttes zenészei közül kiemelkedő Jack White miatt – alakult ki leghamarabb kultusz a két White körül, akik aztán fel is oszlottak, miközben a másik három együttes máig aktív. Azonban ez a blues-alapú, egyszerű dobra és virtuóz gitárra alapuló rockzene jelentette az utolsó szalmaszálat a rock and roll számára, hogy továbbra is releváns maradjon a könnyűzene számára, így jöhetett képbe később a Black Keys, aki mára a világ egyik első számú rockzenekara lettek. 


punk rock dance blues noise white stripes jack white garázs dan auerbach japandroids revival jeff the brotherhood black keys hanni el khatib dz deathrays black box revelation



2012.09.22. 11:02 – DankóG

At The Well - Új Neurosis-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

neurosis-411d36331e2d2c29e9683207ad614b9348075484.jpgOktóber 26-án jelenik meg Honor Found In Decay címmel az új Neurosis-nagylemez, amiről az At The Well című dalt már meg is lehet hallgatni az NPR oldalán, vagy akár alább itt a Lángoló Gitárokon is. Az album producere/hangmérnöke, ahogy a 2000-es Times of Grace óta mindig, most is a beszólós Steve Albini volt, és ahogy ez a szokásos maradt, úgy nem változott a zenekar sem. Az At The Well alapján a szokásos neurosisos, azonnal levetem magam a szakadékba hangulatú poszt hardcore/metál nyomasztást kapjuk, de ezt is várjuk. Talán majd akkor lesz vége tényleg a világnak, ha a Neurosis vidám lesz. Alább a dal és egy trailer az új albumhoz kapcsolódóan.


rock metál hír neurosis poszt hardcore steve albini



2012.09.21. 13:32 – sajó d.

A nyáron is Majkába halt bele a magyar

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

majka.jpgAz Artisjus most második alkalommal készítette el negyedéves jelentését (ami ugye most egybeesik a nyári időszakkal) a legnézettebb magyar zenei Youtube videóinak a 30-as listáját, amelyből kiderül, hogy továbbra is Majka Belehalok című klipje a legnépszerűbb a hazai netezők körében. Olyannyira, hogy az abból készült, borzalmasan humortalan paródiavideó a harmadik helyre került. Ennél is szomorúbb, hogy a második helyre egy hároméves tévéfelvétel került az Irigy Hónaljmirigytől, akik a Gumimaci című, népírtásra abszolút alkalmas valaminek adtak még egy sallert. Az Artisjus-Youtube Közösségi Toplistán nem csak profi videoklipek, hanem paródiák és mozgókép nélküli dalok is helyet kaptak. A felmérésből kiderül, hogy a nézettség és lájkok száma nincs mindig összefüggésben.


youtube artisjus hír majka nótár mary



2012.09.21. 12:00 – Lángoló Gitárok

Angol nyelvű zeneipari szókincsfejlesztő tanfolyam indul Budapesten

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A magyar könnyűzenei menedzserek és szervezők egyesülete, az Org4Org és a zeneipari képzésekre szakosodott Zeneipari Hivatal szervezésében angol nyelvű szókincsfejlesztő zenei menedzsment tanfolyam indul október 13-án, szombaton Budapesten. Az Access All Areas olyan egyedülálló képzés, amely betekintést nyújt a nemzetközi zeneiparba, annak angol nyelvhasználatába, illetve az ehhez kapcsolódó gyakorlati ismeretekbe A három hónapos nyelvtanfolyam során a hallgatók többek között a nemzetközi konferenciák, koncertszervező irodák és online zenei platformok szókincsét is megismerhetik és szakmai irányelvek szerint zenei marketing és PR anyagokat kell készíteniük, illetve zeneipari anyagokat feldolgozniuk. A kurzus során a zeneiparban használt 360 fokos üzleti modellt bemutató szerződéseket, ridereket, zeneipari tanulmányokat, a lemezipar hivatalos éves összesítőjét, az IFPI által kiadott Record Industry in Numberst és a Music Week című zeneipari lapot is tananyagként hasznosítják.


zeneipar hír szókincsfejlesztés access all areas org4org



2012.09.21. 10:59 – Lángoló Gitárok

Dave Grohl a kislányával tervezett pólót

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

davegrohl.jpgA Yo Gabba Gabba! című gyerekműsor és a Volcom ruhamárka közös projektjének keretén belül zenészeket kérnek fel, hogy tervezzenek egy pólót a műsorral kapcsolatban. Most éppen Dave Grohl volt a soron, aki hatéves kislányával együtt találta ki a tökéletes ruhadarabot és így tett korábban Jack Black, aki fia segítségét kérte a tervezéshez. Rajtuk kívül részt vett még a projektben Wayne Coyne a Flaming Lipsből, Mark Mothersbaugh a Devóból és Biz Markie amerikai rapper is. Az új pólókhoz még egy egészen szürreális videó is készült, ahol Wayne Coyne zongorázik miközben Biz Markie valami egészen groteszk fejjel énekelget, de Jack Black és Mark Mothersbaugh is feltűnik benne. Mindig is gyanús volt nekünk, hogy az ilyen műsorokat egy keményebb LSD-tripen rajtamaradt 40-esek készítik, ami alátámasztani látszik a hajtás után megtekinthető videót is.


hír jack black dave grohl volcom wayne coyne yo gabba gabba



2012.09.21. 10:22 – Lángoló Gitárok

Kábítószerbirtoklás miatt tartóztatták le Fiona Apple-t

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

fiona.jpegLassan érdemes lenne olyan táblákat elhelyezni Texas állam határvonalán, amin arra figyelmeztetik a zenészeket, hogy: "Szívd el vagy rejtsd el rendesen". Most ugyanis Snoop Dogg, Willie Nelson és a Misfits énekese után Fiona Apple bukott le Texasban, pontosabban Sierra Blancában, ahol nagyjából negyvenöt gramm hasist és ugyanennyi füvet találtak egy kék hátizsákban a drogkereső kutyák. Az éppen Észak-Amerikában turnézó énekesnő bevallotta, hogy hozzá tartozik a megtalált kábítószer és azonnal letartóztatták, az éjszakát a rácsok mögött töltötte, de végül 10 ezer dollár óvadék ellenében szabadon engedték. (A képet, ahogy az látszik is, a TMZ-ről loptuk.)


pop drog hír texas fiona apple



2012.09.20. 17:25 – Sajó Dávid

Alvópólóból blackmetálosba - Yussuf Jerusalem- és La Secte Du Futur-koncertbeszámoló

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Yussuf Jerusalem, La Secte Du Futur @ Trafik, 2012.09.19.

yussuf.jpgElég könnyű olyankor okoskodni, amikor az ember úgy megy koncertre, hogy igazából halvány lila fingja sincs a fellépő zenekarokról. Így történt ez szerda este, amikor is a Trafikban lépett fel két francia garázsrock zenekar, a La Secte De Futur és a Yussuf Jerusalem. A kisszámú közönség ellenére mindkét együttes kifejezetten fasza, zajos előadást tartott igaz, ez kizárólag a zenére és nem a színpadi jelenlétre értendő. (A fotó nem a budapesti fellépésen készült.)


francia hír trafik garázsrock yussuf jerusalem le secte du futur



süti beállítások módosítása