2013.01.31. 16:41 – sajó d.

Küldd a gyereket DJ-zni állami pénzből

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

dj2.jpgEgészen figyelemreméltó dokumentumra bukkantunk a neten, pontosabban az Erzsébet-program honlapján. Az Erzsébet-tábor keretein belül bárki hatnapos DJ-tanfolyamra küldheti az unatkozó gimnazista gyerekét, sőt, Spigiboy és Szabó László fonyódligeti rezidenseknek hála olyan klassz programokon vehetnek részt, mint Előadás a könnyűzene történetéről, Előadás és beszélgetés: a dj szerepe, etikája, felelőssége vagy A zeneletöltés és a zenei jogdíjak kérdése. A sikeres pályázatot követően a középiskolás kamaszok hat felejthetetlen napot tölthetnek a magyar könnyűzene úttörőinek társaságában, akik segítségével elkészíthetik különböző zenei stílusú mixeiket is, amelyekkel akár egy komolyabb káposztafesztivál afterbuliján is felléphetnek. A kezdeményezés egyébként segíti a hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatását, mivel a minimálbér alatt élő családok akár kétezer forintért is DJ-zni küldhetik a gyerekeiket, ehhez csak honlapon található elektronikus pályázati adatlapot kell kitölteniük.

Természetesen végignéztük milyen más hasonló zenei táborokra lehet még pályázni az Erzsébet-program keretein belül, de élő hangszeres programot egyet sem találtunk. Csak egy előadó-művészeti tábor van a felsoroltak között, ahol klasszikus és népzenével lehet megismerkedni Horváth Ádám operaénekes segítségével.

Szóval hiába van rengeteg sport és más egyéb tematikájú lehetőség a táborozóknak, ha esetleg szeretnének jobban megismerkedni a könnyűzenével, akkor bizony kőkeményen tekergetniük kell a potmétert meg az etikus DJ viselkedésértől tanulni, hiszen ez feltétlenül szükséges annak a fiatalnak, aki majd felnőttként a Coro reggeli rezidenseként fogja csapatni a minimált. Ja, és remélhetőleg a lurkók számára innen már egyenes út vezet a teljesen jogtiszta DJ Szövetségbe is.


dj hír elektronikus spigiboy erzsébet program



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása