2013.01.31. 14:26 – Lángoló Gitárok

Rihanna vs. Chris Brown: Round 2!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

chris-brown-rihanna-lakers-game-3.jpgNégy évvel ezelőtt technikai K.O.-val ütötte ki Chris Brown akkori barátnőjét Rihannát, aminek köszönhetően Chris Brown a világ leggyűlöltebb zenei közszereplőjévé alakult és egyben elnyerte a Nemzetközi Nőverés bajnoki övét. A súlyos vereség után twitterezésbe és az éneklésbe menekülő Rihanna jó ideig nem mutatkozott Brown közelében, akinek az évek során kihívója is akadt, egyszer Drake-kel vert szét egy egész szórakozóhelyet, legutóbb pedig Frank Oceant csapta le.

Mivel zeneileg évek óta teljes értékelhetetlen, ezért az állandó verekedéseivel, balhéival és egy súlyosan zavart ember látszatát keltő viselkedésével valamiért mindig olvasni kell róla, most éppen azért, mert ismét együtt vannak Rihannával. Hiába járatják le Svédországban vagy éppen Nagy-Britanniában, ez a pali biztosan akkora vonzerővel rendelkezhet, hogy egy nőt a saját betört arca ellenére is képes magába bolondítani. Mondjuk ha valaki egy rosszabb napján Jézusnak érzi magát - mint az azóta törölt Instagram-bejegyzéséhez is írta: the way I feel today -, akkor Rihanna helyében mi sem tudnánk ellenállni neki és örömökben gazdag párkapcsolatot kívánunk neki, de tényleg. Ne kelljen már hetente leírni, hogy nőverés.


pop hír rihanna chris brown



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása