2013.02.05. 11:29 – Lángoló Gitárok

Meghalt Reg Presley, a Troggs frontembere

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Reg-Presley-TROGGS_low.jpgHétfőn, 71 éves korában elhunyt Reg Presley az angol The Troggs zenekar frontembere. Az énekes állapota 2011-ben kezdett rosszabbodni, amikor másodszor kapott agyvérzést és más egyéb egészségügyi problémái is súlyosbodtak, végül február negyedikén hunyt el tüdőrákban, amit nehezítettek a korábbi agyvérzések és egy szívprobléma is. Presley és a Troggs a '60-as években érte el legnagyobb sikereit, amikor  a Kinks menedzsere, Larry Page szerződtette őket majd a Wild Thing című dallal futottak be, amelyet Chip Taylor és a The Wild Ones zenekar játszotta fel először 1965-ben. A kezdeti sikerek és olyan kislemezek után, mint a Love Is All Around, With a Girl Like You és az I Can't Control Myself - mindegyik aranylemez lett - után azonban 1969-ben feloszlottak. Ezután a tagok - köztük Reg Presley is - szólókarrierbe kezdtek, majd a '70-es években újra összeálltak, de a garázsrock együttes már nem tudta megismételni korábbi sikereit. 1992-ben Ronnie Bond dobos hunyt el, 2008-ban pedig Dave Wright, most pedig a harmadik alapító is távozott az egyébként továbbra is aktív Troggsból. A Wild Thinget egyébként utólag Jimi Hendrix tette halhatatlanná, amikor a Monterey Pop Fesztiválon ezzel a dallal zárta a koncertjét, majd gyújtotta fel a gitárját. Később olyan zenekarok vallottak a Troggs hatásáról, mint az MC5, Iggy Pop, a Ramones és a Buzzcocks.


rock hír garázs the troggs reg presley



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása