Lángoló Gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tizenkilenc év kihagyás után kedden ismét Budapesten lép fel a nyolcvanas, kilencvenes évek legmeghatározóbb magyar progresszív rock zenekara, az East. Az életműkoncert kapcsán a zenekar vezetőjének, Móczán Péter basszusgitárosnak tettünk fel pár kérdést, akivel az aktuális témák mellett természetesen a múltról is beszélgettünk. Sőt, főleg arról. (Fotók: Elekes Attila)

Hogy sikerült a múlt heti koncert Szegeden?
Nagyon nagy élmény volt, teljes teltházzal, még pótszékeket is kellett tenni a nézőtérre. Másnap beszéltem a színház igazgatójával, Gyüdi Sándorral, ő azt mondta, hogy ilyen sok embert még nem látott ott, ugyanis hosszú évek óta nem volt arra példa, hogy még a harmadik emeletet is meg kellett nyitniuk. Hozzáteszem, én azért emlékszem hasonlóra gyermekkoromból, amikor az akkori beatzenekarok először jutottak el vidékre. 1966-ban ott láttam először a Presser-féle Omegát, amelyben Somló Tamás énekelte az Azt mondta az anyukám című dalt. Összességében több mint két és fél órát játszottunk, kitűnően sikerült az este, ami most új energiákkal töltötte fel az egész zenekart.

Az EAST első aktív időszakát 1994-ben zártátok le a Budapest Sportcsarnokban. Ha jól tudom, a tavalyi visszatérésetek a Pécsi Kodály Központ kezdeményezésére valósult meg.
A tavalyi pécsi koncertre a POSZT (Pécsi Országos Színházi Fesztivál) kért fel bennünket. A POSZT pedig éppen egy olyan országos művészeti fesztivál, amelyről álmodoztunk az elmúlt években, amikor szóba került egy esetleges visszatérés a színpadra. A koncert helyszínéül választott Kodály Központ egy gyönyörű épület, a legkorszerűbb hang és fénytechnikával, nagyszerű emberekkel.

A köztes időszakban az EAST legtöbb tagja más zenekarokban is feltűnt, te viszont elsősorban filmproducerként dolgoztál. Nehéz volt feleleveníteni a régi dalokat?
Nem, számomra is meglepően, hamar előjöttek a régi basszus szólamok, fekvések, az ujjrendek. A dalok pedig mindig is megvoltak. Ami a legtöbb nehézséget jelentette az a két és félórás koncerthez szükséges állóképesség, erőnlét volt. De erre már a koncert előtt gyúrtam, végigálltam a zenekari próbákat.

Az első lemezeket készítő felállás 1983-ig volt együtt, de a Takáts Tamás fémjelezte korszak óta is eltelt már majdnem húsz év. Más most a hangulat a zenekarban, mint akkoriban?
Nem múltak el felettünk sem nyomtalanul az évek, szebbek bizonyára nem lettünk, de talán türelmesebbek, megértőbbek vagyunk egymással. Tamás változásához, pedig azt hiszem, sokban hozzájárult, hogy közelebb került Istenhez.

A régi csapatból többen tulajdonképpen gyermekkori barátok vagyok. Tartottátok a kapcsolatot a magánéletben?
Én Rezsővel (Király István, dobos) egy középiskolába jártam Szegeden, együtt játszottunk a Silhoutte nevű iskolazenekarban, később az Angyalokban, majd 1972-ben a Ki-mit tud jazz kategóriájában második helyezést elért Vági Jazz Quintettben. Varga Jani 1973-ban csatlakozott hozzánk, vele néhány évig egy albérletben is laktam később Pesten. Aztán amikor az East már komoly sikereket ért el, 1985 elején Rezső elment Németországba vendéglátózni. Ha valaki családot akart alapítani, ahhoz kevés volt az East sikere. Varga Jani 1987 elején ment el a zenekarból, de még évekig sokat jártunk össze. Aztán ez lassan megváltozott. Nekem az utóbbi másfél évtizedben inkább a filmes, tévés szakmából kerültek ki a barátaim. 

Egyetlen megmaradt alapítótagként hogy élted meg a tagcseréket?
Nehezen, mert a mi zenekarunkban nem kollégák játszottak együtt és alkották meg a zenéket, hanem szoros barátság fűzött egymáshoz bennünket. Ez volt az alapja annak a közösségi kreatív munkának, amely által működött a zenekar. Ezért is viselt meg, ha valaki elhagyta a csapatot, mert sokszor úgy éreztem, hogy egy barátot, egy alkotótársat veszítettünk el.

A korai lemezeitek egyenként is közel százezres példányszámban fogytak, ami ma már bármilyen zenekarnál elképzelhetetlen itthon. Hogy éltétek meg ezt akkoriban?
Nem mi voltunk a legnépszerűbbek, akkoriban ezek a példányszámok nem voltak kiugróak. Ugyanakkor azt szoktam mondani azoknak, akik nem akarnak abban hinni, hogy az East mai teltházas koncertjei megalapozottak, hogy azok a lemezek, és a 90-es évek elejétől CD-k is, ott vannak a polcokon, a szekrényekben, és nap mint nap előkerülnek, hogy meghallgassák őket, tehát nem kell szégyenkeznünk. Ezek a zenék ma sem porosak, a szövegeink többsége most is érvényes, a koncerteken újra átélhető a zenei élmény.

Nagyon sokat játszottatok külföldön, a Játékok angol változata Japánban is megjelent. Hogy fogadtak akkoriban, mondjuk Németországban egy zenekart a vasfüggöny mögül?
Ahol mi felléptünk, mindenütt nagy figyelmet kaptunk és ez egy kicsit köszönhető volt annak is, hogy a vasfüggöny mögül érkeztünk. De ezt a figyelmet egy pillanat alatt elvesztettük volna, ha nem olyan zenét játszunk, amely több mint valami egzotikus maszlag keletről.

Az olyan zenekarok közül, mint a P.Mobil, a Beatrice vagy akár az Edda, eléggé kilógott az EAST. Az akkori pályatársakkal milyen kapcsolatban voltatok?
A Mobillal és az Eddávál néhányszor összehozott bennünket a sors egy-egy koncerten és főleg az Eddával bele is futottunk néhány kínos helyzetbe. De ezekért nem nekünk kellett szégyenkezni. Egyébként ezzel a drukker szemlélettel soha sehol külföldön nem találkoztunk, csak Magyarországon. Később aztán tudatosan elkerültük ezeket a fellépéseket. Hozzáteszem, hogy az Eddának majd minden tagjával baráti viszonyban voltunk akkoriban.

A nagylemezeitekre hogyan tekintesz vissza?
Az első, a Játékok, egy nagyon erős közösségi munka, fantasztikus szövegek, a zenék gyökerei az instrumentális korszakba nyúlnak vissza. A második, a Hűség, talán az előzőnél még erősebb a közösségi munka, megjelenik a szimfonikus jellegű hangszerelés, a patetikus attitűd, a szövegekben a vallásos motívumok. A harmadik, a Rések a falon, a legnagyobb változás az előzményekhez képest, új hangszerek és gépek jelennek meg a zenében és egy új, igen jó hangú énekes, de a gépek feltétel nélküli használata és az énekes Tisza Józsi kívülállósága meghatározzák az eredményt, mégis ma is frissnek ható zene, igen erős szövegek.

A szerelem sivatagán gyönyörű zenék vannak, Márkus Józsi fantasztikus szövegei, és komoly kihívást jelentő énekesi feladatok igen magas nívójú megoldása Takáts Tamás által, briliáns instrumentális számok. Az utolsó stúdióalbum a Radio Babel volt, az East Let it Be-je, az elmúlás gyönyörű virágai, zenében, szövegben, képekben.

A Rések a falon lemeznél a cenzúrával is meggyűlt a bajotok. Ténylegesen voltak társadalomkritikus üzenetek az akkori dalaitokban, vagy csak mások hallották ezt így?
Aki nem hallja ki ezeket a kritikus sorokat, az valószínűleg a Nemzeti dalról is azt gondolhatja, hogy az egy altató dalocska. Egyébként valóban ezen az LP-n volt az egyetlen olyan számunk, amely elejétől a végéig a cenzúra áldozatává vált. Az Agymosás című dalt letiltották, de addigra már a borítót kinyomtatták legalább negyvenezer példányban. Így a szöveget át kellett írni, de az eredeti cím megmaradt.

Számodra melyik az a dal, amelyik a leginkább bemutatja azt, miről szól az EAST?
Az első korszakból talán a Messze a felhőkkel, késői korszakból a Szél repítse lelkem.

Pár hónapja megjelent egy régi-új koncertfelvételetek, Csepel felett az ég címmel. Mit kell tudnunk róla?
Ez egy 1981 kora őszén, a csepeli szabadkikötő művelődési házában felvett koncert, amely néhány évvel ezelőtt került elő. A lemez különlegességét az adja, hogy ez az első stúdióalbum koncertváltozata, amely jelentős mértékben eltér a stúdióverziótól, egyszerűen csak azért, mert a bakelitre csak negyven perc fért, ez a koncertfelvétel azonban több mint egy órás, néhány új opussal, hosszabb szólókkal.

A mostani életműkoncerten mire számíthatunk?
A koncerten a két legsikeresebb formáció lép fel, azaz az első két lemezt készítő felállás, tehát rajtam kívül Zareczky Miklós, Pálvölgyi Géza, Varga János és Király István, illetve az 1987 és 94 között együtt dolgozó csapat, azaz Takáts Tamás, Pálvölgyi Géza és Dorozsmai Péter, kiegészülve gitáron Madarász Gáborral, valamint Czerovszky Heni és Vincze-Fekete Vera énekesnőkkel. A koncertprogram az EAST szinte teljes életművét átíveli. A máig legsikeresebb első, Játékok című album teljes zeneanyagát, a Hűség című nagylemez hat opusát az eredeti felfogásban, a számokat összefűzve adjuk elő. A koncert további részében A szerelem sivataga, a Taking the Wheel a Radio Babel albumok és Az áldozat (Szodoma) című balettzene legszebb számai, részletei hangzanak majd el.

Adja magát a kérdés, hogy várhatunk-e új dalokat, vagy akár egy teljes lemezt tőletek? Továbbmegyek, esetleg egy olyan produkciót el tudnál-e képzelni, amelyben mindkét most koncertező felállás tagjai részt vesznek, mondjuk egy speciális dal formájában?
A közeljövőben nem lehet új számokra, illetve új albumra számítani, de a közös zenélés meg fog valósulni valószínűleg.