Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Spiritual Beggars – Earth Blues
(InsideOut)
Mike Amott igazi munkamániás gitáros. Amikor a Heartwork képében a kilencvenes évek egyik legzseniálisabb metállemezét összerakó Carcassból kiszállt, amelyik amúgy egy felemás album után földbe is állt, akkor két év különbséggel két zenekart is útjára bocsátott. Mindkettővel gyártja a lemezeket, de míg az Arch Enemy kifejezetten aktív, a Spiritual Beggars inkább hobbiprojekt, olyannyira, hogy koncertezni is inkább csak akkor járnak, amikor lemezük jelenik meg, holott ha valami, akkor ez a zene megérdemelné az aktív turnézást. A hetvenes évek hangzását félreérthetetlenül másoló zenekar egy koncerten elsöprő lehet.
Ráadásul ezek a dalok többet is érnek, mint az Arch Enemy kimatekozott fél-deathmetálja. Amíg ott szinte gitároktató módjára megy a tekerés, és a kockára lereszelt riffek, addig itt laza csuklós, ösztönös témák vannak, és egy valóban együtt lélegző zenekar. Erről a zenéről süt, hogy imádják játszani. A lemezeik nagyjából egységes színvonalon nyújtják a retro hard rockot, többek között a Black Sabbath, a Led Zeppelin és a Uriah Heep munkáiból építkezve. Az Earth Blues talán annyiban más, hogy közérthetőbb és felszabadultabb is, mint a korábbiak.
A dalok azonnal hatnak. Azt megszokhattuk, hogy nem bonyolítják túl a számaikat, de most mintha még inkább ellazultak volna. A One’s Man Course hallatán például annyira elképzelhető a dalt játszó zenészek vigyorgó feje, hogy mi is szebben látjuk tőle a világot. A fogósság a súlyosabb dalokban is abszolút jellemző, a megfontoltabb Kingmaker például kiverhetetlen a fejből, ahogy a Dead End Town himnusszerű refrénje is. Ha ezeket a dallamokat ösztönből produkálják, akkor tényleg elvesztegetett idő az, amíg nem csinálnak lemezt. (A Demons és az Earth Bluest megelőző Return The Zero között például öt-öt év telt el.) Kisebb üresjáratok akadnak, de azok is inkább az erősebb dalok miatt tűnnek fel, önmagukban észre sem vennénk, hogy éppen kevésbé kapták el a fonalat.
Nincs mit nagyon ragozni rajta. Egyszerűen az Earth Blues dalaitól az ember ereiben frissebben áramlik a vér. Mondjuk úgy, hogy azt hozza, amit a zenének mindig kéne. Nyilván megkaphatja az öreges jelzőt a harciasabb fiataloktól, de ez nem is nekik szól, hacsak nem éppen divatból hallgatják. A Spiritual Beggars ugyanis szépen illeszkedhetne a jelenlegi, és egyre hosszabban kitartó retrorockhullámhoz, de a zenekar erre nem erősít rá, ami nem is baj. Valószínűleg örökké a bennfentesek zenekara lesznek. Már csak többet kéne koncertezniük.
