2013.05.19. 11:57 – Hirdetés

A punk a nyolcvanas években - második rész

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

punk2.jpgPár napja 1980-tól 1984-ig vettük végig nagy vonalakban a punkzene fejlődését, most pedig itt a kétrészes sorozat befejezése 1989-ig. A glam rock és társai által uralt évtizedben a hardcore elképesztő térnyerése számos zenekart tett tönkre, miközben a megalakultak az első olyan zenekarok, amik később már komoly kereskedelmi sikereket értek el. Folytatjuk az előző írásban megkezdett szokásunkat is, miszerint évekre bontva raktunk össze dalválogatásokat az aktuális esztendő legfontosabb albumairól.

1985

A '85-ös év albumok szempontjából az egyik legtermékenyebbnek bizonyult, számos zenekar két-három lemezt is kiadott ebben az évben. Az ausztrál Scientists három albummal és egy koncertlemezzel tett arról, hogy mindenképpen megemlítsük őket, de a Black Flag, a Hüsker Dü és a D.I. is készített két nagylemezt. Az Exploited album-koncertfelvétel, a Descendets album-válogatás, a Minutemen pedig album-EP kombóval tudta le maga mögött az 1985-ös évet. Utóbbinak a 3-Way Tie (For Last) lett végül az utolsó albuma, ugyanis decemberben autóbalesetben elhunyt D. Boon, a zenekar frontembere, aki mindössze 27 éves volt, ezzel a 27-esek klubjának egy ritkán említett tagjává vált. A Minutemen váratlan feloszlott, a Bad Religion viszont visszatért a Back to the Known EP-vel, ami ismét a punk vonalra terelte őket a sikertelen progrockos kitérő után. A rövid időre szünetelő zenekar két új taggal (köztük Greg Hetson Circle Jerks-gitárossal) készített új kislemezt úgy, hogy a kábítószerproblémákkal küszködő Brett Gurewitz csak a produceri munkáért felelt. Szintén ebben az évben adta ki az utolsó nagylemezét a Clash is.

1986

Ez az év ismét a keményebb hardcore időszaka volt, hiszen az Agnostic Front és a Bad Brains lemezei mellett megalakult a Sick Of It All, viszont számos emblematikus zenekar ekkor adta ki az utolsó stúdióalbumát. A Dead Kennedys stílszerűen a Bedtime for Democracyvel búcsúzott, ami az utolsó lemeze volt a mainstreamből, a huliganizmustól sújtott undergroundból és a nevetségesen komolyan vett polgári perekből kiábránduló formációnak. A rengeteg tagváltáson átesett brit Discharge is kihozta az egy ideig utolsónak számító Grave New World lemezét, ami sokan már inkább metál kategóriába soroltak, és a zenekar passzivitásba is menekült utána pár évre. Az év talán legnagyobb pozitív csalódása a Ramones Animal Boy lemeze lett, amin egy időre visszatért a zenekar korábbi lendülete az olyan zseniális dalokkal, mint a Somebody Put Something In My Drink, a My Brain is Hanging Upside Down (Bonzo Goes to Bitburg), amit Ronald Reagan nyugat-németországi látogatása kapcsán írtak vagy éppen a Love Kills ódája Sid Vicioushöz. A Clash mellett a Black Flag is feloszlott, mivel elegük lett a folyamatos vitákból és a mainstream általi ignorálásból, amiért még egy évtized után is csóró zenészek maradtak. Érdemes megemlíteni a Lookouts bemutatkozó lemezét, amit később a Lookout! Records megalapítása követett, később olyan punkrock együttesek albumait megjelentetve, mint a Rancid, a Green Day vagy az Operation Ivy. Egyébként Tré Cool későbbi Green Day-dobos is az említett korongon szerepel először, igaz, még a Lookouts tagjaként. Ja, és ki ne felejtsük persze a Pixies megalakulását.

1987

Egy újabb év igazán emlékezetes punklemezek nélkül, talán egyedül a Suicidal Tendencies második albumával érdemes kivételt tenni. Jó, mondjuk az újra összeállt Adolescents második albumát feltétlenül meg kell említeni, de a '80-as években igen aktív zenekarokon (Exploited, Descendents, Hüsker Dü, X, Circle Jerks, stb.) kívül most megint kiemelhetnénk az ekkor aktuális Ramones-albumot, de nem fogjuk. Viszont új erőre kapott a Bad Religion és a Social Distortion, illetve megalakult egy rakás később nagy hatású együttes. A '90-es évekre megizmosodó skatepunk-poppunk vonalon létrejött a No Use For A Name, a Green Day elődjének tekinthető Sweet Children, az Operation Ivy, a svéd Backyard Babies, a Rollins Band és a post-hardcore egyik legfontosabb zenekarának számító Fugazi. Arról nem is beszélve, hogy szintén ebben az évben jött létre egy bizonyos Nirvana nevű banda.

1988

A Descendents énekese felcserélte a zenélést a biokémiára, ezért a feloszlott zenekar többi tagja megalapította az Allt, hogy még '88-ban kihozzák a bemutatkozást, ahogyan a Fugazi is elkészítette az első EP-jét. Szintén meghatározó évnek számít a '88-as abból a szempontból, hogy megjelent a Liberal Animation vagyis a NOFX első nagylemeze. Ezzel egészen új korszak kezdődött a deszkás hülyegyerekek és unatkozó külvárosi középosztálybeliek által játszott punkzenében. Ebben nagy szerepet játszott még a Bad Religion Suffer című lemeze is, ez a két album együtt talán a legnagyobb hatást gyakorolta a '90-es évek elpoposodó punkjára, hogy aztán 2000 felé már a tévében és rádióban játsszák őket, persze ebben az újrainduló Epitaph Records is óriási szerepet játszott. Ráadásul alakult egy rakás új zenekar, mint a Deftones, az emo első lépései a Jawbreaker és Samiam által. Aztán létrejött még a Pennywise, az Anti-Flag, a Swingin' Utters illetve skát ismét felfedező Sublime és a Voodoo Glow Skulls.

1989

Nirvana - Bleach. Ennyivel el is lehetne intézni az évet, ami után a punkzene megkezdte hódítását a kereskedelmi médiában és a mainstreamben. A Green Day így nem is időzíthette volna jobb évre az első EP-jét főleg úgy, hogy a NOFX, az Offspring, a Bad Religion és az Operation Ivy is ekkor hozta ki a maga stúdióalbumát sőt, még a Ramones is megjelentetett egy nagylemezt. Vagyis miközben a Nirvana megtette az első lépést a halhatatlanná váláshoz, körülötte szép lassan kialakult az a punkrock közeg, ami egy pár éven belül teljesen átformálta a műfajt. Közben Greg Hetson végleg otthagyta a Circle Jerksöt a Bad Religion kedvéért, ezzel a feloszlását okozva előbbinek, hasonló módon Dee Dee kiválása a Ramonesból is végül a punklegendák végét jelentették idővel, nem is beszélve az Operation Ivy megszűnését, ami nélkül viszont nem jött volna létre a Rancid.

Nem csak ez történt a nyolcvanas években

Önben is mély nyomokat hagytak a legendás 80-as évek? Hagyja magát visszarepíteni a fiatalkorába a Nat Geo múltidéző, arcunkra mosolyt csaló összeállításával!

A hatrészes sorozat archív felvételek és mai rekonstrukciók segítségével idézi meg a korszak legjellemzőbb pillanatait, vívmányait, hőseit, hangulatát: találkozunk a 80-as évek zenei és filmsztárjaival; a tudomány, az üzleti világ, a média és a politika legemlékezetesebb egyéniségeivel; valamint mindazokkal a katasztrófákkal, technikai újításokkal és közéleti eseményekkel, melyek ezt az időszakot legendássá és felejthetetlenné tették.

A 80-as években, melyekről a legtöbbünknek a személyi számítógépek és a videojátékokmegjelenése jut az eszébe, egymást érték a maradandó hatású, életünkre máig befolyással lévő események és személyiségek. A NASA első, ember szállítására is alkalmas űrrepülőgépének a fellövése például olyan technológiai robbanást idézett elő, melynek köszönhetően maokostelefonokon és interneten keresztül kommunikálhatunk egymással... Madonna – akkoriban sokkolóan ható – menyasszonyi ruhás megjelenése egy zenei díjátadón pedig megvetette az alapjait annak az elképesztő, szinte csillapíthatatlan celebéhségnek, mely a mai napig futószalagon neveli ki a Kiszel Tündéket és Lady Gagákat... 

A sorozatban többek közt olyan hírességekkel láthatunk archív – mára új kontextusba került – interjúkat, mint Steve Wozniak “high-tech titán”, Ted Turner médiacsászár, Oliver Stone rendező, vagy épp Jane Fonda, Calvin Klein, Michael J Fox és David Hasselhoff.

A 80-as évek legendássá válásához ugyanakkor számos olyan személyiség is hozzájárult, akiknek akkoriban fogalmuk se volt róla, hogy – akarva-akaratlanul – történelmet csinálnak. A sorozatban egyebek mellett találkozunk…

·      Diana hercegnő személyi titkárával, Patrick Jephsonnal;

·      a repülőgépével a moszkvai Vörös téren landoló Mathias Rusttal;

·      valamint a Madonnát egy New York-i táncklubban felfedező Michael Rosenblatt-tal.

Szeretne értékes nyereményekkel gazdagodni? Keresse fel a sorozat JÁTÉK rovatát!


punk



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása