2013.05.23. 15:00 – Lángoló Gitárok

Naplopó - Verőköltő-klippremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

vero2.jpgA Verőköltő zenekar három éve alakult, tavaly év elején jelent meg az első nagylemezük, az Én előttem, amit év végén követett a Későbe ér című második, de szerepeltek a Holnaphoz Holddal című Kispál és a Borz- feldolgozáslemezen. A Verőköltő négyrészes lemezt tervez, aminek az eddigi két album a felét teszi ki, jelenleg a harmadik rész dalain dolgoznak. Fél évig készülő, Naplopó című dalhoz forgatott, Podobni Mihály által készült klipben egy mutogatós fazon van a főszerepben, aki a ballonkabátja alatt fénnyel sokkolja az óvatlan járókelőket, majd a videó végén egy epikus csatában méri össze az erejét egy másik kollégával úgy, mint ahogy gyerekkorunk kedvenc japán rajzfilmjeiben tették a csatajeleneteknél. "Szilveszter (basszusgitár) az egyik próba után elmondta a klipötletét a Naplopóhoz, amiből kiemeltük az egyik motívumot, és megírtuk ezt. Menet közben folyamatosan jöttek az ötletek, ezért is húzódott idáig a forgatás." - mondta Gressai Ferdinánd énekes-gitáros. A Verőköltő legközelebb a Fishing On Orfű nulladik napján lép majd fel, hajtás után pedig megmutatjuk a videót.


premier rock hír exkluzív klip verőköltő



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása