2013.06.27. 11:32 – Hirdetés

ZEDD a PeCsa nyitóbuliján

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Júniustól Petőfi Rendezvényközpont néven, új arculattal és programokkal, valamint Magyarország legnagyobb szabadtéri chill teraszával várja a szórakozni vágyókat Budapest nagy múltú ifjúsági központja, a PeCsa.  A pénteki nyitóbulin napjaink egyik legizgalmasabb fiatal DJ-je, ZEDD is színpadra lép. Részletek a hajtás után!

zedd-clarity-album-release-youredm.jpeg

A Városliget szívében található Petőfi Csarnok 1985 tavaszán nyílt meg, majd a főváros egyetlen ifjúsági szabadidőközpontja lett. A népszerű könnyűzenei koncerthelyszín évente több száz kulturális rendezvénynek és kiállításnak ad helyet, valamint számos közösségi klubot is működtet. A hely felújítása már tavaly elkezdődött: egy nagyobb beruházás keretein belül a közelmúltban a Petőfi Csarnok belső infrastruktúrája, valamint a Petőfi Kert is felújításra került. Az 1020 m²-es belső nagytermen kívül, így egy 4500 fő befogadására alkalmas, megújult szabadtéri helyszínnel is rendelkezik a komplexum. A hivatalos nyitóbuli most pénteken lesz, amelyen többek mellett az elektronikus zene egyik legizgalmasabb fiatal DJ-je, ZEDD is fellép. 

 A 23 éves német-orosz DJ/producer, Anton Zaslavski figyelmét 2009-ben keltette fel az elektronikus zenei vonal, ekkor kezdte megírni saját slágereit, amik rövid időn belül felkeltették a szakma és a közönség érdeklődését is. Megnyerte a Beatport két remixversenyét ("Armand Van Helden / Strictly Rhythm Remix Contest" és a "Fatboy Slim / Skint Remix Contest") és Skrillex is ekkor figyelt fel rá. Ez után olyan előadóknak készíthetett hivatalos remixeket, mint Lady Gaga, a Black Eyed Peas, P. Diddy, a Swedish House Mafia vagy a már említett Skrillex, és bekerült a mau5trap, az Interscope és az EMI kiadókhoz is.

2012-ben Zedd leszerződött az Interscope Records-hoz és megjelent debütáló albuma, a Clarity.

Az album első kislemeze a Matthew Koma-val közösen írt ’Spectrum’ hatalmas globális figyelmet kapott, bekerült az iTunes Dance Chart Top 10-be és több, mint 3 hétig tartotta az első helyét a nemzetközi Beatport Charton.

Számos jelentős fesztiválon lépett már fel több ezer ember előtt, úgy mint 2012-ben a Los Angeles-i Coachella, a Lollapalooza, a Hard Summer és a New York-i Electric Zoo, idén pedig az Ultra Music Festival, az Electric Daisy Carnival és a Nocturnal Festival szerepelt a repertoárjában.

A partin, amely este 10 órától egészen hajnalig tart, számos más neves DJ is közreműködik.

Részletes program, további információk:  

Web: http://petofirendezvenykozpont.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/pecsamusichall?fref=ts


elektro nyitóbuli DJ PeCsa ZEDD



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása