2013.07.01. 12:11 – Hirdetés

Július végén Gitármánia Tábor

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

gitarmania.jpgA július 22. és 28. között zajló szolnoki Gitármánia Tábor az a hely, ahol a könnyű, félnehéz és nehéz zenék művelői összejönnek egy hétre, hogy nagyon jól érezzék magukat és mindeközben a lehető legtöbbet tanuljanak is egymástól. Mindenféle hangszeres részt vehet a táborban, sőt még hangtechnikai, vagy pusztán zeneszerető emberek is, vagyis bárki. A táborban délelőtt és a délután egyik részében zajlanak a kezdő és haladó hangszeres órák az ének és hangtechnika, a szövegíró és egyben mentális kérdéseket feszegető előadások, állandó tanárok vezetésével. A délután másik szakaszában érkeznek a legkiválóbb hazai és külhoni zenészek, tanárok, előadók, hogy egy-egy kurzust tartsanak. Minden nap vannak kurzusok a hangszeresek számára, de ezek között megtalálhatók azok az előadások is, melyek a zenei élet rokonterületeit mutatják be. Az este beköszöntével eljön a zenekari előadások ideje rendhagyó koncertek formájában. Itt mindenki valós testközelből élheti át, hogy hogyan dolgoznak az egyes zenekarok, alkalom nyílik arra is, hogy a táborozók beálljanak közéjük, vagy hogy az őket leginkább érdeklő kérdésekre válaszokat kapjanak. A tábor utolsó két estéjén pedig maguk is bemutathatják, hogy mit tanultak. További részletek a Gitármánia Tábor honlapján.


hirdetés tábor gitármánia



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása