2013.07.29. 12:30 – Hirdetés

A héten Freestylers is lesz a Zöld Pardonban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

free.jpgIsmét itt a heti programajánló a Zöld Pardonhoz, amelyből kiderül, hogy a hazai fellépők mellett egy brit produkció is fellép majd a szórakozóhelyen. A Freestylers a legutóbbi lemezével érkezik Budapestre a mai napon. Kedden a Hősök zenél majd és hozza magával a Jambalaya kollektívát illetve TKYD-et. Szerdán érkezik az Ocho Macho, előzenekarként pedig az Anselmo Crew melegíti be a közönséget. Csütörtökön a Maszkura és a Tücsökraj játszik, pénteken aztán a Fish!, a Csakazértis koncertje után ráadásul az új klipjük felvételeit is itt készítik majd. A hetet végül az újra összeálló Kaukázus zárja. Részletes program a hajtás után.

Freestylers (UK)

2013. július 29. hétfő, 19.00, belépő: 800 Ft

A több, mint 15 éve pályán lévő Freestylers teljesen feje tetejére állította a ‘bass music’ műfaját, ott volt a legnagyobb fesztiválokon, a világ legnépszerűbb klubjaiban, július 29-én, hétfőn este 19 órától pedig a Zöld Pardonra mérnek csapást a ‘The Coming Storm’ c. nemrég megjelent albumuk anyagával.

A brit Freestylers tagjai, Aston és Matt a ’90-es évek közepén kezdtek el együtt zenélni, hiszen mindketten nagy rajongói voltak a hip-hop és az elektro beat stílusoknak. A legendás breakbeat kiadó, a Freskanova jelentette meg első két albumukat, 1998-ban pedig a Muzik Magazine az év legjobb zenekarának jelölte  a duót. Emellett az a megtiszteltetés érte őket, hogy részt vehettek Lenny Kravitz ‘American Woman’ turnéján is - a zenész saját maga kérte fel a srácokat, hogy töltsék be az előzenekar szerepét, mert olyan meggyőzőnek találta a produkciójukat. De önállóan is sikert sikerre halmoztak: 1999-ben harmincezres tömegeket mozgattak meg a Glastonbury Fesztiválon, 2005-ben pedig felléptek az MTV Millennium Party-ján is.

A Freestylers karrierjét az úgynevezett ‘urban electronic’ zenei műfajban kezdte, a korai hangzásuk legmeghatározóbb pontjai a ‘B-Boy Stance’, a ‘Ruffneck’ és a ‘Warning’ c. dalaik voltak. Ám ahogy a zenéjük változott, úgy változtak himnuszaik is, mint pl. a ‘Punks’, a ‘Boom Blast’, a ‘Fasten your Seat-belts’, a ‘Painkiller’ vagy a közelmúltban megjelent ‘Cracks’. Az ‘Underground hőseiként’ elkönyvelt fiúk mindemellett mainstream sikereket is elértek a világszerte jól ismert ‘Push Up’ c. slágerükkel, amelyet számos TV reklámban, illetve a Zoolander c. filmben is hallhatott a nagyközönség.

A ZP-t legújabb stúdióalbumuk, a ‘The Coming Storm’ lemezbemutató turnéja során ejtik útba július 29-én, de természetesen a nagy slágerek sem maradhatnak ki a repertoárjukból. A fiúk nem először járnak kis hazánkban, és biztosra vehetjük, hogy fergeteges bulit csapnak majd a Rákóczi híd budai lábánál is, ahová ezúttal teljes, élő zenekari felállással érkeznek. Így ha csak képletesen is, de készüljünk fel a közelgő viharra!

Hősök, vendégek: Jambalaya, TKYD

2013. július 30. kedd, 19.00, belépő: 400 Ft

Igazi hip hop kavalkáddal készül a ZP-be a magyar underground rapszcéna egyik legnépszerűbb formációja, a Hősök. Ehhez segítségül hívják barátaikat, Tkyd-et és a Jambalaya-t, akikkel közösen is színpadra állnak majd július 30-án, kedden este, egy teljes élő zenekar kíséretében.

A srácok nagyon várják már ezt a bulit, mert a tavalyi is hihetetlenül jól sikerült. Ezúttal is olyan előadókat kértek fel, hogy melegítsék be a közönséget akiket nagyon kedvelnek és tisztelnek. Így esett a választásuk Tykd-re, aki egy lírikus próféta, egy underground költő rapper, illetve a Jambalaya duóra, akik az igazi nyers, utcai hip hop műfaj nagymesterei. Természetesen közösen is előadnak majd velük dalokat, azaz featuringelnek majd oda-vissza, tehát óriási hip hop kavalkád, 110%-os Hősök buli várható.

Ocho Macho, előzenekar: Anselmo Crew

2013. július 31. szerda, 19.00, belépő: 600 Ft

Igazán pörgősen alakul a szombathelyi banda idei nyara. Nemrég a legendás Buena Vista Social Club előtt léphettek fel szülővárosukban, turnéjuk során bejárják a vidéki nagyvárosokat, de természetesen Budapestet is útba ejtik: július 31-én, szerdán este a Zöld Pardonban adnak egy szokásosan jó hangulatú, igazi „hupogós” koncertet, ahol a készülő lemezükről is eljátszanak majd egy-két dalt.

A zenekart nagy büszkeséggel töltötte el, hogy példaképei előtt léphetett színpadra, akik figyelemmel kísérték előzenekaruk koncertjét. Így még több pozitív energiával feltöltődve vágott neki a csapat a nyári turnéjának, melynek egyetlen budapesti helyszínéül a Zöld Pardon szolgál majd, július 31-én, szerdán este. Nagy lelkesedéssel, jókedvvel várják a szerdai koncertet, ahova 1-2 új dalt is hoznak, melyek az őszre tervezett nagylemezen hallhatóak lesznek. A banda budapesti koncertje után Németország felé veszi az irányt, hogy nemzetközi színpadon is bemutatkozhasson. Az előzenekar az Anselmo Crew lesz, a koncertek után pedig DJ BALIO open air salsa party-ja várja a közönséget

Maszkura és a Tücsökraj

2013. augusztus 1. csütörtök, 20.00, belépő: 400 Ft

Utolsó nyári szabadtéri koncertjére készül a Zöld Pardonban Báró Maszkura és kis csapata. Bár a Tücsökraj felállásában a közelmúltban némi változás állt be, ugyanis új billentyűs érkezett a csapatba, a banda mit sem veszített lendületéből, sőt, az augusztus 1-jei koncerten vadonatúj dalokkal kedveskednek majd a budapesti közönségnek.

Zajlik az élet mostanában Maszkuráék háza táján. Egy kevésbé jó hírrel indult a nyár, ugyanis billentyűsükkel, Ferivel, alias "Laky Franz"-zal barátságban ugyan, de 6 fantasztikus év és közös munka után elváltak útjaik. Szerencsére nem kellett sokat keresgélniük, hiszen hamar megtalálták utódját egy tehetséges miskolci zenész, Vadász Gyula személyében, aki a budapesti közönségnek a Zöld Pardonban mutatkozik be augusztus 1-jén, csütörtökön este. 

Az új billentyűs hamar beilleszkedett és nagyon könnyen megy vele a közös munka a zenekar állítása szerint, így a készülő lemez dalait már vele mutatják be az augusztus 1-jei koncerten, amely egyben Gyuszi debütáló estje is lesz, sőt azért is különleges a Zöld pardonos buli, mert az egyetlen nyári szabadtéri budapesti fellépésük.

FISH!, Csakazértis

2013. augusztus 2., 19:00, belépő: 400 Ft

A Fish! zenekar 1999 óta tolja bulizós, de feszes gitárzenéjét a különböző hazai színpadokon, egyre zajosabb közönségsiker mellett. A csapat akár a kitartás mintapéldája is lehetne, mivel a banda eleinte könnyen elintézhető volt a "Faith No More kópiazenekar" skatujával, de az évek során sikerült karakteres saját hangot találniuk. A menetközben angol szövegekről magyarra váltó banda ma már az egyik legegyenletesebb teljesítményű hazai koncertzenekar, a magát "tökéletes NB2-es celebként" aposztrofáló Kovács Krisztián személyében pedig az egyik legkarizmatikusabb frontemberrel bírnak, aki folyamatosan táncol a pofátlanság határán (időnként túl is lépi, de ez senkinek sem fáj). A banda új anyagon dolgozik, a munka eredményeit természetesen a ZP-s koncerten sem rejtik lakat alá.

Kaukázus

 2013. augusztus 3. 20:00, belépő: 600 Ft

Három és fél év kihagyás után tért vissza a hazai koncertéletbe a Kaukázus zenekar. A csapat a "csúcson" hagyta abba 2010 januárjában, és bár a tagok külön-külön is komoly zenekarokkal (Magashegyi Underground, Kafkaz, Kákettők) járták azóta is kis hazánk színpadait, mindannyiukban ott maradt némi űr: a Kaukázust semmi nem pótolhatja az életükben. Ez az érzés nem véletlen: bár a csapatot a nagyközönség az "MR2 hullám" által felkapott bandák közé sorolta, a nagy sikert hatalmas munka előzte meg, a csapat csaknem 80 dalt vett fel és publikált 2003 és 2009 között - márpedig egy ilyen életművet nem lehet csak egy mozdulattal a kukába dobni. A csapatnak szemmel láthatólag jót tett a kihagyás (vagy a visszatérés :) ) - idei koncertjeiken minden korábbi időszakuknál feszesebben és izgalmasabban szólalnak meg, a lendület nemhogy a régi, de mintha a srácok találtak volna egy +1-edik fokozatot saját magukon. Bár egyelőre óvatosan beszélnek terveikről, egy új dalt már publikáltak, amelyet nemsokára továbbiak követnek majd. A koncertek egyelőre a múlt "privát-best-ofjából" szemezget - a zenekar a Facebook oldalán szavaztatta meg közönségével a legfrissebb setlistet, a ZP-s koncertre pedig kifejezetten hosszú műsorral készülnek, mivel itt végre nem szorítja őket a fesztiválokon jellemző korlátozott műsoridő.


hirdetés hír hősök zöld pardon freestylers



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása